repcsi.hu

by krisz & teki
Bp  03:10
Mel 11:10

Archive for 'Kimberley – 2010. Jún.' Category

Búcsú a Kimberley-től

Oct 26th, 2010 by krisz | Comments Off

Elérkeztünk a túra utolsó napjához is. Kora reggel nekiálltunk összepakolni és kicsekkolni a szállásról. Az útról megmaradt tartós élelmiszereket (levespor, tészta..stb) elosztogattuk a kemping többi lakójának, majd elindultunk egy utolsó búcsúkörútra Broome-ban.

Először a Riddle beach-en kötöttünk ki. Gyönyörű vörös sziklákat láttunk és fényképeztünk, nagyon hangulatos kis hely volt. Pár órát bóklásztunk és gyűjtögettük a “parti kincseket”, meg szívtuk magunkba a csodálatos napfényt.

Utána a Roebuck öbölbe mentünk át, ahol a pecásokat figyeltük egy rövid ideig, és a partot, ahol a vöröshomok találkozik a türkizkék tengerrel a mangrove fák alatt. A szomszédos öbölben, ahol a Madármegfigyelő állomás van, még folyt a kontrollált égetés, ennek a füstje gomolygott a város felett

 

Következő megállónk a Town beach volt, ahol legnagyobb meglepetésünkre ismét, ezúttal már harmadjára, összefutottunk a dél-ausztrál házaspárral, akikkel legutóbb  Fitzroy Crossing-on találkoztunk. Ők is éppen a búcsúköröket rótták.

Utolsó megállónk pedig a Cable beach volt. Tengerparti ebéd után ismét nagyot sétáltunk és élveztük az utolsó napsugarakat. Majd elmentünk leadni a kocsit és végül a reptéren kötöttünk ki. Nem kis meglepetés volt, hogy Broome reptere (az induló és az érkező terminál külön van) nem nagyobb mint a házunk. Pedig ez egy nemzetközi reptér! Becsekkolni se lehetett, ugyanis ha nem indulnak éppen a járatok akkor senki sincs a reptéren.

Először Perth-ben landoltunk a tranzitban (nincs közvetlen járat Melbourne és Broome között, arról nem is beszélve hogy a nettó repülési idő 4 óra volt), ahol már csak 7 fok volt, és ahol én már megkezdtem a sírást a jó idő után. Melbourne-ben aznap este ennél is kevesebb fogadott minket. Nagyon jó kis túra volt ez a Kimberley és a táj is gyönyörű volt.

Összegzés: 16 nap, 3750 km  többnyire földúton megtéve, közel 2000 kép és rengeteg életreszóló élmény.

Broome: Willie Creek farm & Cable Beach

Oct 21st, 2010 by krisz | 1

Szombat reggelenként piac van Broome-ban a helyi bírósági épület körül. Mivel nagy piacrajárók vagyunk ezért nekünk is ott volt a helyünk. Mindenféle volt: kézműves dolgok, kacatok, gyöngyök, szuvenírek, növények és piaci ételek. Hangulatos kis hely volt, megérte kilátogatni. (az ott szerzett tűzzománc boab fás nyaklánc már csak hab volt a tortán..)

Reggeli úti célunk azonban nem a piac volt, hanem a Willie Creek gyöngyfarm. A farmra szervezett túra keretében is el lehet jutni Broome-ból, vagy egyénileg 4WD kocsival. Utóbbi esetben azonban nem árt időpontot egyeztetni, hogy mikor indulnak a bemutatók és az útra rászánni kb. egy órát a városból.

Az odavezető ösvény is igen érdekes volt. Eleinte csak egy sima 4WD ösvény vöröshomokos talajjal, ami egy árterületen is átmegy. Sose vezettünk még árterületen, de a vad lovak látványa külön örömöt okozott számunkra.

A farmra érve csatlakoztunk még vagy 20 érdeklődő túristához és indult is a jól szervezett műsor. Egy óra alatt megtudtuk a gyöngyhalászat titkait és Willie Creek múltját. Ezen a telepen sose folyt igazi gyöngytenyésztés, csak másodlagos, ún. hibás, nem kerek gyöngyöket termelnek és egyéb szuvenírnak szánt gyöngyhéjaknak valókat tenyésztenek. Az igazi gyöngytelep északabbra található és természetesen nem látogatható túristák által.
Megismertük dióhéjban a gyöngytenyésztés alapjait is: A 120 mm-es tenyésztett kagylókat 4 hónapon át hagyják aklimatizálódni a gyöngytenyésztő “ketrecben”, amit a tengerbe lógatnak. Majd egy szakképzett technikus egyenként óvatosan megnyitja a kagylókat és egy másik kagylóból származó gömb alakú kagylóhéjdarabkát helyez el az élő kagyló nemiszervébe, mert onnan nem tudja kilökni. Igen, csak a természetben történik úgy hogy a homokot lenyeli a kagyló és abból lesz a gyöngy, a farmokon mindig beültetnek egy darab csiszolt kagylóhéjgömböt ún. magot. Ezután a kagyló visszakerül a tenyésztőketrecbe és 2 éven át alakítja ki az értékes gyöngyöt magában. Ez idő alatt a ketrecet többször megfordítják, hogy minél szabályosabb gyöngyöt kapjanak a tenyésztők és rendszeresen tisztítják is a kagylóhéjakat, nehogy fertőzést kapjanak. Egy kagylót háromszor lehet tenyésztésre befogni, utána nyugdíjazzák őket. Ha a kagyló az első tenyésztés után nem szabályos gyöngyöt termel, akkor a Willie Creek farmra kerül és szuveníreket készítenek a hibás gyöngyökből. Amennyiben pedig nem termel gyöngyöt úgy sajnos a héjából készítenek ajándéktárgyakat.

A második órában hajóba ültünk és kivittek minket a telepre körbenézni. Megnézhettük a tenyésztőketreceket is és a környéket is.

Ezután egy kis tízórai következett, a farm saját készítésű falatkáival végül pedig bevittek minket a farm bemutatótermébe, ahol megnézhettük a többezer dollár értékű gyöngysorokat és különlegességeket. Vásárolni is lehetett, aki szeretett volna. Jól szervezett kis bemutató volt, nekünk nagyon tetszett a dolog.

A gyöngyfarm után a város felé vettük az irányt és beugrottunk egy madármegfigyelő állomásra is. Mivel aznap kb. 1000 fok volt, ezért madarat egyet sem láttunk, de a partszakasz nagyon szép volt és belefutottunk egy kontrollált erdőégetésbe is. Ilyet se láttunk még testközelből.

A tervezett madármegfigyelés helyett így a híres Cable parton kötöttünk ki és annak partmenti kávézójában. Igazi nyaralós túristának éreztük magunkat végre! :) A finom késői ebéd után pedig egy hatalmasat jártunk a parton és különböző rákokat, csigákat és egyéb vizilényeket figyeltünk meg. Nálunk ez fényképezéssel együtt többórásra sikeredett séta lett. Egyszerűen csak élveztük a napot.

Tizenhárom nappal ezelőtt érkeztünk Broome-ba és akkor nagyon olyan érzésünk volt, hogy egy istenhátamögötti kis porfészekben landoltunk. Tizenhárom nappal később azonban már nem volt meg ez az érzésünk, jártunk még elhagyatottabb településeken is. Kisváros Broome, mindenféle pompától, csillogástól és felhajtástól mentes, azonban minden megtalálható benne mégis amire szüksége lehet az odalátogatónak. Annyira kisváros, hogy összesen 6 taxisa van, akik egyben a mentő szerepét is ellátják. Szemetes kicsit, koszos, mert mindent belep a jellegzetes vörös homok, mégis árasztja magából a nyugalmat, elképesztő a hely természetessége és egyfajta érintetlensége. Mi éppen ezt kerestük, csak 13 nappal ezelőtt még nagyon városi szemmel néztük a dolgokat.

További képek a Gallériában!

Visszatérés Broome-ba

Oct 19th, 2010 by krisz | Comments Off

A reggelt azzal töltöttük, hogy megpróbáltunk Cape Leveque-ben illetve környékén szállást találni telefonon a hétvégére. Nem sikerült, mindenhol telt ház volt már. (beleértve a kempingeket is)
Cape Leveque aboriginal múltjáról és jelenjéről híres, illetve a gyönyörű fehérhomokos tengerpartjáról, amit vörös sziklák öveznek. A mai napig őrzi érintetlen természeti szépségét és nyugalmát. Sajnos igen népszerű hely a túristák körében is, de szállás csak igen korlátozott számban található, mert így kívánják megóvni a helyet és az ott élő aboriginal közösségeket. Sajnáltuk, hogy lecsúsztunk arról a lehetőségről, hogy meglátogassuk a helyet, de majd legközelebb ezt is bepótoljuk.

Ennek fényében viszont úgy döntöttünk, hogy akkor visszatérünk Broome-ba. Mielőtt elhagytuk volna azonban Derby-t, kilátogattunk a kikötőjébe is, ami a 12 méteres ár-apály ingadozásról híres és a Centenáriumi mozaik képről.

A képet 2001-ben készítették az államszövetségek létrejöttének 100. évfordulójára. 370 gyermek és felnőtt 700 órányi munkája fekszik a 28 nm-es alkotásban. A képen középen az aboriginal zászló található a Dél Keresztje csillagképpel együtt, körülöttük pedig tojás formában a 6 állam és 2 szövetségi terület virágemblémája. A tojásokat egy aboriginal színekre festett kígyó őrzi. A Kimberley térséget egy kígyó teremtette a népi legendák szerint. A mozaik további elemei a térség jelenét és múltját mutatja be illetve gazdag flóráját és faunáját.

A Broome-ba ezető út viszonylag eseménytelenül telt. A legnagyobb izgalmat az út során egy feketefejű piton okozta, aki éppen a kocsink előtt “szaladt át”. Jó másfél méteres lehetett.
Fontos és finom megálló volt még a 12 Mérföld nevű mangózós hely. Ott mindent lehetett kapni ami mangóval kapcsolatos. Nagy mangófogyasztóként nehezen is tudtam elhagyni a helyet, még a második mangós turmix és egy alapos bevásárlás után is. Azért Teki sem panaszkodhatott, a helyben sütött kemencés pizza őt is levette a lábáról.

Így teli hassal érkeztünk vissza Broome-ba, ahol hamar eldöntöttük, hogy mostantól kényeztetjük magunkat és kivettünk egy kabint a kempingben. A délutánt ágyban töltöttük, úgy aludtunk mint a bunda. Két hét kocsiban alvás után úgy éreztük mintha a Hiltonban lennénk. (nem mintha azt tudnánk milyen…) Az volt a luxus, hogy van vetett ágy és a szobához még saját fürdőszoba is tartozik, és nem kell a kemping közösségi vizesblokkját használni. Két hét után végre nem úgy vágtunk neki az esti tisztálkodásnak, hogy a szánkból lógott a fogkefe, egyik kezünkben a tusfürdő/sampon, másikban a váltás ruha, nyakunkban pedig törülköző. Az ilyen apróságokat is tudtuk értékelni akkor, mint ahogy a tv-t is a Catch & Cook következő epizódjával.

Naplementére azért előbújtunk és elmentünk a Gantheaume Ponthoz fényképezni és megnézni a híres nyugati parti naplementét az óceán felett. Csodálatosan ízzottak a vörös sziklák ebben a fényben.

További képek a Gallériában!

Geikie hasadék és egy igazi barlangtúra

Oct 15th, 2010 by krisz | Comments Off

Reggel örömmel fedeztük fel, hogy kempingszomszédaink ugyanaz az idősebb házaspár volt Dél-Ausztráliából, akiket még a Lake Argyle-i kempingben ismertünk meg. Gyorsan útvonalakat és tanácsokat cseréltünk, majd elindultunk a Geikie hasadékhoz.

Az odavezető úton a Fitzroy folyó régi hídján mentünk át. A hidat 1935-ben építették és az első esős évszakban jöttek rá arra, hogy bizony alacsonyra sikerült, ugyanis víz alá került minden évben. Az új hidat 1974-ben húzták fel egy távolabbi, magasabb ponton.

A Fitzroy folyó száraz évszakban egy kis csermelynek tűnhet (ld. kép), azonban esős évszakban éli igazi pompáját. Akkor a vízszint átlagosan 4 métert emelkedik. Rekordszintű vízszintemelkedést 2002-ben mértek, akkor 13 méter volt. Száraz évszakban a folyó átlagos szélessége 3-4 méter, esős évszakban azonban 15 km-esre is duzzadhat árterületeivel együtt. Esős évszakban Ausztrália legnagyobb folyójává duzzad.

Árvízjelző táblák az információs kunyhó gerendáin:

A Geikie hasadékot időre kellett elérnünk, mivel egy hajótúrához kívántunk csatlakozni, amire a jegyeket csak az indulásnál lehet megvenni. A túra egy órás volt és nagyon sok hasznosat megtudhattunk a Geikie hasadék múltjáról és élővilágáról. Mindenki csak javasolni tudta nekünk ezt a hajótúrát és mi sem csalódtunk benne.

A Geikie hasadék a devon korszakban alakult ki, kb 300 millió évvel ezelőtt. A hasadék falán fosszilliákat lehet megfigyelni. Az egész terület jelentős aboriginal múlttal is rendelkezik, ami  30.000 évvel ezelőttre is visszanyúlik. A park igazgatását is aboriginalok látják el, így számos lehetőség van arra, hogy megismerhessük az itt élő emberek múltját és kultúráját.

A hasadék falának különleges fehér színezetét az árvizeknek köszönheti, ugyanis itt folyik keresztül a Fitzroy folyó, aminek vizében itt többszáz édesvizi krokodil is megtalálható. Igazi különlegessége azonban az édesvizi kardhal. A kutatók a mai napig is fedeznek fel ezen a folyószakaszon újabb hal- és rákfajokat.

A Kimberley túránk ezen a ponton a végéhez közelített, már csak pár száz km választott el minket attól, hogy körbeérjünk.

A túra elején egyszer már megpróbáltunk végigmenni a Tunnel Creek-i barlangon, de akkor egy kis fényerejű lámpa miatt nem jutottunk messzire. Mivel Kununurra-ban volt lehetőségünk egy jobb lámpát beszerezni, ezért úgy döntöttünk, hogy még egszer nekivágunk a barlangtúrának. Nem bántuk meg a dolgot, csodálatos volt a barlang belülről. Azonban a jó lámpa mellett egy hosszabb botot se árt magunkkal vinni, hogy tesztelni tudjuk a vízmélységet a barlangban. A legmélyebb szakaszon ugyanis combközépig ért.

Az utunk ezzel körbe is ért, visszaértünk Derby-be. A kempingben sikerült összefutni azzal az aboriginal művésszel, akiktől korábban már gyönyörű faragott boab diókat vettünk. Megmutatta egyetlen szerszámát is, amivel ezeket az alkotásokat készíti: egy kopott kisbicska.

boab

További képek a Gallériában!

Egy kis Tanami futam

Oct 12th, 2010 by krisz | Comments Off

A Kimberley-s utunk során mindenképpen el akartunk látogatni a Wolfe Creek meteorit kráterhez is. Először abban gondolkoztunk, hogy Halls Creekből egy repülőstúra keretében nézzük meg, de ezt az árak hallatán gyorsan elvetettük. Mivel a túrát eddig a terv szerint teljesítettük úgy döntöttünk, hogy az időnkbe belefér ez a kis kitérő. Az is igencsak inspirált minket, hogy a Tanami ösvényen mehettünk a kráterig.

A Tanami ösvény híres útvonal. Alice Springs-et köti össze Halls Creek-kel a Tanami sivatagon keresztül. Alig több mint 1000 km, mégis kocsitemető út hírében áll. Persze a valósághoz hozzátartozik, hogy az ott kipurcant kocsik többsége 2wd szedánok és karavánok, holott az utat 4wd-re javasolják.

A Wolfe Creek krátert alig 2 óra alatt értük el (150km). A táj fokozatosan kezdett ritkulni, pedig a sivatagot nem is nagyon közelítettük meg. Az ékfarkú sasok száma viszont itt volt a legnagyobb, amit az egész út alatt számláltunk. Leginkább elgázolt kengurukból falatoztak, így volt lehetőségünk fényképezni is elég sokat belőlük. A kenguruk száma is növekedett az út mentén, még egy nagy vörös kengurut is láttunk. (ez a legnagyobb testű kenguru)

Az út amúgy ezen a szakaszon nem volt rossz. Néha hepehupásra volt járva, de viszonylag sima volt, döngölt, nem homokos, jól lehetett haladni rajta. Lerobbant kocsiból is kettőt láttunk csak. Amire viszont ügyelni kell ezen az úton azok az ún. road-trainek. Szerencsénkre csak eggyel futottunk össze, az is az ellenkező irányba tartott.

A kráter érdekes jelenség volt. A világ második legnagyobb meteorit kráterja, 875m az átmérője. Messziről alig észrevenni, csak egy kis kitüremkedésnek tűnik a sivatagos tájban. 1947-ben fedezték fel egy légi földmérés során. Belsejében egy kis tó található, ezért ott csupa zöld minden. Aki akarja körbe is járhatja a kráter peremét, persze árnyék az nincsen vagy le is lehet sétálni a krátertóhoz (inkább pocsolya) a sportosaknak.

 

Ahhoz képest, hogy a kráter mindentől messze esik, rajtunk kívül még 3 kocsinyi ember bóklászgatott a környéken. Egy kicsit mi is kinyújtóztunk, közben thorny devil-eket keresgéltünk (nem találtunk egyet sem, a fenébe) majd ismét nekivágtunk a kétórás útnak visszafelé.

Halls Creekbe érve megebédeltünk, nyilvános telefonnál foglaltunk szállást szombatra Broome-ba, hogy ne ott kelljen majd keresgélni. (A Telstra-n kívül nem volt semmiféle vétel az egész Kimberley-ben és persze mi nem náluk vagyunk) Halls Creek mellett megnéztük a híres China Wall-nak hívott természetes fehér kvarc lerakódást is majd napi célállomásnak Fitzroy Crossing-ot szemeltük ki. Ez még bő 300 km-el arrébb volt.

Az odavezető út alatt átléptük a 3000. megtett km-erünket és ránk is sötétedett. Ez utóbbinak nem annyira örültünk, mivel az állatok szép számmal jöttek elő az úton. Több kenguru és még egy dingó kölyök is elénk szaladt, de a közelebbi találkozást mindenki szerencsésen elkerülte.

Egy helyen álltunk meg, kicsit nyújtózni ismét, a Margaret River pihenőnél. A térkép szerint ez egy útmenti 24 órás pihenőállomás wc-vel. Nem kicsit döbbentünk meg amikor behajtottunk: a teljes placc tele volt karavánosokkal. Voltak vagy 30-an, mindenki itt készült maradni estére is.

Fitzroy Crossing Lodge-ot sötétben értük el, de az hamar nyilvánvalóvá vált hogy egy igencsak kiépített helyre csöppentünk. Volt étterem, bár, medence, kiadó szobák és lakosztályok, előre felhúzott luxus sátrak és sima kemping is. Ez utóbbiban találtunk magunknak helyet, majd elmentünk felfedezni a szolgáltatásokat. Az sajnos elég szomorú látvány volt, hogy a bár tele volt részeg aboriginalokkal. Maga Fitzroy Crossing kis város, nincs 1000 lakosa és nagyrésze aboriginal. Ebből adódóan a városban nincs kocsma, így “kénytelenek” a kempingek és hotelok kocsmájába menni. Lodge kocsmájába is ki volt írva, hogy incidens esetén az egész bárt bezárják. Az már csak apróság, hogy egyszerre egy ember csak egy italt vehetett.

További képek a Gallériában!

Bungle-bungles park

Oct 6th, 2010 by krisz | Comments Off

A Bungle-Bungles Park, aboriginal nevén Purnululu, kb. 45ezer hektár területű és 2003 óta a Világörökség része természeti szépsége és egyedülálló geológiai értékei miatt. Első lakosai aboriginal emberek voltak közel 20ezer évvel ezelőtt. A fehér telepesek (marhapásztorok) 1879-ben fedezték fel a vidéket, majd maga a Kimberley térség 1885-től indult virágzásnak, amikor is aranyat találtak a vidéken. Szerencsére a Bungle-Bungles megmenekült az aranyláztól, ugyanis a sziklák között a fehér ember nem volt képes megélni a víz hiánya és a magas hőmérséklet miatt. A vidéket így leginkább legeltetésre használták és használják a mai napig is. (1987 óta a parkban tilos a legeltetés és kerítéssel védik a területet)

A parkot aboriginal területté nyílvánították, egy zárt aboriginal közösség is él itt, üzemeltetését az aboriginalok és a helyi környezetvédelmi hivatal közösen oldja meg. Számos túrára van lehetősége az idelátogatóknak, a fél órástól egészen a 7 napos túrákig. A helyi lakosok közreműködésével igyekeznek további útvonalakat is járhatóvá tenni. Akinek pedig nincs kedve gyalogolni, annak lehetősége van helikopterről megszemlélni a tájat.

Az itt található sziklák igazából homokkő lerakódások, amik 360 millió évvel ezelőtt keletkeztek. A jellegzetes méhkas alakzatokat, a hasadékokat és a szakadékokat pedig a víz és a szél kezdte el kialakítani 20 millió évvel ezelőtt. A vörös és szürke csíkok a fehér homokkő dómokon egy alga jelenlétének illetve hiányának köszönhetőek. A szürke csíkok az alga jelenlétét mutatják, ami a nedves és porózus szilikát rétegen könnyen meg tudott telepedni. A vörös csíkokon ellenben az alga hamar kiszáradt, ugyanis az agyagos rétegen a víz nem tudott áthatolni és így az alga nem tudott megtelepedni rajta. A vörös  színt pedig vasoxid tartalmának köszönheti a réteg.

A park számos állat otthona a közel 600 őshonos növényfaj mellett. Több mint 149 madárfajt, 85 hüllő-, 32 emlős- és 12 békafajt számláltak meg a tudósok. A park legnagyobb különlegessége mégis egy gyík, ami a világon csak itt él. Annyira ritka, hogy fotó még nem készült róla!

Első állomásunk aznap a Katedrális hasadék és az útbaeső Piccaninny kilátó volt, ami nem egy hosszú túra, kb. 45 perc egy irányban. Már a kijelölt út elején felhívják a kedves látogatók figyelmét arra, hogy érdemes felkészülni, ugyanis a túra szinte végig nyitott és napos részen halad, így könnyen lehet 50 fok is a sziklák között. Arra is figyelmeztetnek, hogy mókából semmiképpen se integessünk a környéket bejáró helikoptereknek, ugyanis ezzel vészjelzéseket adunk le a pilótának.

A hasadékhoz vezető út gyönyörű volt. Amikor megérkeztünk a Bungle-Bungles parkba ezek a méhkas szerű sziklák apró kis halmazoknak tűntek a messzeségből. Ezen a túrán viszont alkalmunk volt megnézni a sziklákat közelről is és az ember eltörpül mellettük. Az út végén egy teremszerű hasadékba jutottunk el, ahol az esővízből visszamaradt pocsolyákban algák éltek, a falon pedig lerakódott csiga és egyéb tengeri élőlények nyomait fedezhettük fel.

Második megállónk, pontosan délben, ahogy azt a könyv is javasolja a megfelelő fényviszonyok miatt, az Echidna szakadék volt. A szakadékhoz vezető út egy patakmederben való sétálással indult, ami nemcsak a nagy kavicsok és a rajtuk való bukdácsolások miatt volt nehézkes, hanem a forróság miatt is.

A szakadék belsejébe érve azonban már kellemes hűvös fogadott minket, ahova a delelő Nap is pont besütött a hatalmas falak között. A szakadék egy zsákutca volt, aminek a legvégében egy kis szikla- és létramászás is megörvendezteti a látogatókat. Aki még egy kis mászásra vágyik, annak a szakadék mellett lehetősége van megmászni az Osmond kilátót is, ami ugyan elég meredek út, de nem több 15 percnél és a végén csodálatos ősi tájban gyönyörködhetünk.

Aznap estét már Hall Creek-ben töltöttük, ami egy 1200-as lélekszámú település.

További képek a Gallériában!

Rohanás a Bungle-bungles-ba

Oct 5th, 2010 by krisz | Comments Off

A Lake Argyle-i kempinghez tartozó medencét mindenki csak dícsérni tudta, hogy a világ egyik legjobb kilátásával rendelkezik, úgyhogy ezt nekünk is látni kellett. Mivel reggel 7 előtt nem voltunk éppen fürdőzős hangulatban, ezért csak pár fotót készítettünk a medence partjáról. Tényleg pazar:

Ezután már csak a gátat látogattuk meg, és indultunk is Kununurra-ba, ahol vártak minket már a szervízben reggel.

Ott aztán hamar lefagyott a mosoly az arcunkról. Ugyanis közölték velünk, hogy hagyjuk ott a kocsit és menjünk vissza a szállásunkra pihenni kicsit, mert csak később lesz idejük belenézni, hívnak ha megvan. Kis pánikhangulat fogott el minket, mert annyira azért nem vicces 24 órát arra áldozni a percre kiszámolt nyaralásból, hogy egy lepukkant kisvárosban, ahol sok néznivaló se akad, megálljunk. Ráadásul az hogy menjünk vissza a szállásunkra szintén nem volt túl megnyugtató, mivel a szállásunk egyben a kocsink is volt. Ezt a nem elhanyagolható tényt igyekeztünk nyomatékosítani a szervízben is, illetve nem tágítottunk addig amíg nem mondanak valami konkrétabb időpontot annál, hogy majd este valamikor (térerőnk se volt, így még csak telefonszámot sem tudtunk nekik adni). Végül csak megszánhattak minket (akik hol morcosan, hol kérlelően néztek), mert egy óra várakozás és körömrágás után kijött a szerelő, hogy akkor most belenéz a kocsiba. Elment, talán teszt-vezetett, talán belenézett a dolgokba, és kb 45 perc múlva közölte, hogy ő az égegyadta világon semmiféle hibát se lát a kocsin. Felhívtuk rá a figyelmét, hogy a fék hibája csak földúton jelentkezik, de erre csak legyintettek. Végülis több napi fékhibás vezetés után arra a döntésre jutottunk, hogy mostmár mindegy nekünk, végigmegyünk mi így is, ha azt mondják szerintük okés, csak engedjenek már minket tovább. A szervíz egyeztetett a kölcsönző céggel és végül megkaptuk a zöld utat, dél felé el is hagytuk Kununurra-t a továbbra is fékhibás kocsival.

A B terv, arra az esetre ha tovább kell időznünk a városban az volt, hogy elmegyünk meglátogatni a közeli gyémántbányát. Sajnos a túristainfónál hamar lehűtötték a lelkesedésünket, ugyanis kiderült, hogy közúton nem megközelíthető a bánya, csak kisrepülőgépes túrákkal lehet bejutni, de azok meg naponta egyszer indulnak és 4 órásak. Ez szintén legközelebbre maradt így!

Következő hosszabb megállónk az úton Turkey Creek volt. Eredetileg itt szándékoztuk tölteni az estét is, de ez is másképpen alakult. A térkép jelölése szerint itt elég sok minden található, már ami a szolgáltatásokat illeti, így azt hittük ez egy kisebb település lesz. Hamar kiderült, hogy csak egy útmenti szállás/kemping jól felszerelve. Ez nem is lett volna gond igazából, de az is kiderült, hogy a kemping tele volt aznapra már (hétfő!). Persze készségesen felajánlották, hogy a kemping bejáratánál még tábort verhetünk ha akarunk és a teljes kempingdíj ellenében használhatjuk a tábor zuhanyzóját is. Ez még csak kicsit volt szemtelen ajánlat, de amikor konkrétan rámutatott a telepvezető a helyre ahova állhattunk volna, akkor először azt hittük viccel csak, utána pedig illedelmesen megköszönve a lehetőséget gyorsan továbbálltunk. Ugyanis a teljes kempingdíj ellenében ők úgy gondolták, hogy nekünk bizony megfelel a kemping előtti benzinkút sarka is, beállva mint egy negyedik kút a meglévő három mellé, még egész estés világítást és alig érezhető benzinszagot is kaptunk volna extrába.

Úgy voltunk aznap, hogy akárhol is ér minket az este, az ennél már csak jobb lehet. Mivel a kocsi víztartálya fel volt töltve, így igazából nem voltunk rászorulva arra, hogy kiépített helyen verjünk tábort. A térkép szerint a legközelebbi kemping 109 km-re volt tőlünk, a Bungle-Bungles park területén, amire jó bő 3 órával ajánlottak számolni a földutak állapota miatt. Mivel Turkey Creek-be 3 után érkeztünk, és a Nap 6 körül már le is ment, bennünk volt egy kis idegesség, hogy meg tudjuk-e csinálni.

Végülis 2 óra alatt teljesítettük a kijelölt távot, úgy hogy az első 52 km-es, még aszfaltozott szakaszon nyomtuk a gázpedált amennyire csak lehetett. (ne felejtsük el 110km/h a sebességkorlátozás!) Az utána jövő 57 km viszont tényleg elég rázós volt, erre ment el bő másfél óra, egy 10-15 perces pihenővel együtt.

Az elénk táruló táj miatt, ahogy haladtunk a park belseje felé, ahogy áthajtottunk egy-egy hágó között, és ahogy egyre több, a Bungle-Bungles-re oly jellemző méhkasformájú szikla bukkant elő azt hittük valami mesébe csöppentünk. Csodálatos volt. A képek és sajnos az útról készített videó sem tudja azt a gyönyörű látványt visszaadni.

Pont naplementére érkeztünk meg a Kungkalanayi kilátóba, ahol csodás látvány fogadott minket a vörös színben izzó sziklaformációk képében. A tájékoztató füzetecske szerint is ez a legjobb időpont ennek a kilátónak a meglátogatására. Gyűltek is rendesen az emberek, ahogy közeledett a teljes naplemente. A pázsitfüvek is apró gombócoknak tűntek ebben a megvilágításban:

Ahogy sötétedett úgy indultunk el a többi túristával a kemping felé. Elég népszerű hely a Bungle-Bungles és két félvad kemping (pottyantós wc és kezeletlen víz) közül lehet választani. Mi a Kurrajong kempinget szemeltük ki és nem kicsit lepődtünk meg, hogy hely szinte alig volt már. Az első üres placcra le is táboroztunk gyorsan.

Aznap este olyan erősen sütött a holdvilág, hogy lámpára nem is volt szükségünk. Emiatt és amiatt, hogy két oldalról szomszédaink voltak, aznap este a tábori tusolónk helyett a vödörből mosdást választottuk inkább. Azóta tudjuk, hogy mikor van szükség azokra a tábori tusoló sátrakra, amit több utazónál is látni…

További képek a Gallériában!

Lake Argyle

Oct 4th, 2010 by krisz | Comments Off

A reggel úgy indult, hogy volt alattunk egy fékhibás kocsi, de az eldurrant kereket cserélték, hétfőn reggel pedig, azaz 24 óra múlva, jelenésünk volt a Kununurra-i szervízben, amitől 110km-re voltunk. Tanakodtunk, hogy most aztán mit csináljunk, merjünk-e menni földútra így a kocsival vagy sem, maradjunk-e még egy napot ebben a túristaparadicsomban vagy sem. Végül elhatároztuk, hogy ennyi éppen elég is volt a jóból, ideje arrébbállni, és ha már nem merünk földutakon kalandozni, akkor nézzük meg mi érthető el aszfaltozott úton. Így szemeltük ki aznapi végcélunkat: Laker Argyle-t.

Lake Argyle Ausztrália legnagyobb ember által alkotott tava. A környező folyók duzzasztásával hozták létre 1971-ben. Mai területe kb. 703 km², és számos (kb. 25ezer) édesvizi krokodilnak ad otthont. Igen kedvelt úticél a horgászok körében, mivel a tó bővelkedik halakban is, illetve a vizisportot űzők körében is. Igaz, nekik nem árt figyelni az aznapi széljelentéseket, ugyanis tengeri erősségű hullámzások is lehetnek a tavon.

Mielőtt még azonban elértük volna a tavat megálltunk pár helyen. Reggel még bepróbálkoztunk a túristainfónál, hogy hátha be tudunk kéredzkedni az egyik csónakos túrára a Chamberlain hasadékhoz, de már nem volt hely rá. Mivel El Questro környékét nem tudtuk felfedezni, mert a látnivalók többsége földúton volt csak megközelíthető, így onnan hamar továbbáltunk. Az egyetlen hely amit meglátogatunk az a Zebedee melegvízü forrás volt.

A forrás vize 32 fokos állandóan és a természet által kialakított medencék egy gyönyörű pálmaligetben találhatóak. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a forráshoz vezető utat minden nap délben lezárják, mert a parkot üzemeltetők akkortól privát túristacsoportokat szállítanak a forráshoz pihenni. Annyira hangulatos a hely maga, hogy mindenképpen megéri a látogatást!

A kellemes fürdőzés után elindultunk Kununurra felé a Gibb river úton, ami alig pár km után már aszfaltozottra is váltott. Untuk is a dolgot, így igencsak megörültünk, hogy a térkép szerint volt egy kicsi kitérő, alig pár km hosszú földút a közeli aboriginal sziklarajzokhoz. Úgy gondoltuk ezt kár lenne kihagyni, az út se tűnt nagyon nehéznek, hogy azzal ne tudnánk megbírkózni a fékprobléma ellenére, úgyhogy nekivágtunk. Az út elején mindenféle tábla ki volt téve, hogy merre mit lehet látni, de mi rutinosan úgy gondoltuk, hogy úgyis megtaláljuk amit keresünk, és a kitérő is egy körút volt igazából ahol nehéz lehet eltévedni. Amikor viszont már másodjára is ugyanarra a szántásra jutottunk ki akkor úgy döntöttünk, hogy most visszamegyünk és megnézzük kicsit alaposabban is azt a térképet.

A körút (Tier ösvény) nem volt hosszú, kb 10 km volt az egész, de volt ott minden. Vízátfolyás, homokpadok, sziklásabb út, és a szokásos döngölt földút. (ugye a fékünk nem igazán működött, de ezen az apróságon nem akadtunk le, végülis egyedül voltunk az úton)  A térkép úgy hirdette a helyet mint a boab fa otthona, amikből volt jópár példány, de azért az eddig megtett úton jóval szebbeket láttunk. Viszont a sziklarajzok miatt megérte az ösvényt bejárni, ugyanis két helyen is olyan gazdagon festett sziklákat találtunk, hogy csak ámultunk.

Az ösvény után folytattuk az utat Kununurra felé, de mielőtt elértük volna a városkát tettünk egy kitérőt a Zebra kövek gallériájába. Kelet-Kimberley régió egyik ékessége a zebra kövek, amelynek kitermelését egy család végzi évente 5-8 héten át, ugyanis a többi időszakban a kitermelőhely víz alatt van. Természetesen a pontos helyszín az titkos, hiszen ezek a kövek és formációk a világon egyedülállóan itt találhatóak meg.

A kövek kb. 600millió évvel ezelőtt keletkeztek a térségben, és a mai napig nem tudják a tudósok, hogy mi hátorzta meg a csíkos lerakódásokat. Annyit lehet tudni ezekről, hogy a vörös csíkok vas-oxid lerakódások a kova-argillit* köveken. (megkövesedett üledékes vagy agyagos kőzet) (*elnézést ha nem ez a jó fordítás a kövek nevére, egyikünk se geológus)

A gallériában érdemes végighallgatni a tulajdonos bácsi beszámolóját a kövek felfedezéséről és kitermeléséről, utána pedig meg lehet tekinteni a kövek feldolgozását a műhelyben. Nagyon szép ajándéktárgyakat készítenek ezekből és egyéb, másfajta kövekből is. Mivel fémallergiám okán leginkább kőből készült nyakláncokat hordok, nekem ez a galléria maga volt a vásárlói-paradicsom!

Innen már egyenesen Kununurra-ba hajtottunk, ami az egyik legnagyobb település a Kimberley területén a maga közel 4000 lakosával. Nagyrésze a lakosoknak aboriginal, és ezt nehéz is lenne nem észrevenni, ahogy beérünk a városba. A város központját nagyjából 10 épület alkotja, amiből 3 gyémánt bolt, a közeli gyémántbánya okán. Viszont mind a 10 épület ablakai teljesen le voltak rácsozva, mintha valami börtönbe érkeztünk volna meg. A boltok viszont felszereltek, minden van amire szüksége lehet az utazónak, úgyhogy másnem ezért érdemes megállni itt.

Egy gyors feltöltés után mentünk is tovább Lake Argyle felé, ami még további 72 km-re volt. Az út legnagyobb izgalma az volt, hogy nagyjából 20 km-re megközelítettük a Nyugat Ausztrália – Északi terület államhatárt is, amit csak azért nem léptünk át, mert a bevásárlás alatt friss gyümölcsöket és zöldségeket is vettünk, amiket az államok között nem lehet átvinni.

Lake Argyle-be érve szembesültünk azzal, hogy a kemping teljesen tele volt, de mivel nem mi voltunk az utolsó érkezők aznap, gyorsan újabb területeket tettek sátrazásra alkalmassá. Lepakolás után elmentünk megnézni a közeli kilátót is, ahonnan jó rálátás nyílt nemcsak a gátra, hanem a nagy tórendszerre is.

További képek a Gallériában!

El Questro

Sep 26th, 2010 by krisz | Comments Off

A kocsi fékproblémája csak nem akart megoldódni magától az éjszaka folyamán, ezért úgy döntöttünk, hogy a legközelebbi állomáson ahol van autószerelő megnézetjünk mindenképpen. Ez a térkép szerint El Qestro volt, csupán kb. 180 km-re tőlünk. Mivel szombat volt ezért sejtettük, hogy a szerelőállomás korán be fog zárni, így ismét kissé sietősre fogtuk a tempót.

Az odavezető útról két dolgot érdemes azért megemlíteni. Az egyik a Pentecost folyón való átkelés, ami a legszélesebb folyó a Gibb river úton és csapadékos időben bizony nézni kell, hogy egyáltalán át lehet-e hajtani rajta. Nagyon csapadékos időben pedig nem árt a krokodilokat is figyelni, ugyanis a hely híres arról, hogy mind az édesvizi, mind a sósvizi krokodil otthont talál a folyóban magának, ami igencsak bővelkedik barramundiban.

A másik megállásra érdemes hely a Cockburn ranges-re a kilátó. Magát a Cockburn ranges-t is érdemes lenne egyszer felfedezni, de nekünk ez legközelebbre maradt, most nem fért bele, tepertünk inkább El Questro felé. 

Tepertünk, tepertünk, hogy elcsípjük még a szerelőt, erre a cél előtt kb. 6 km-re elért minket egy defekt. Defekt volt a javából, totál lapossá vált a kerék alig fél percen belül. Lehúzódtunk, hogy most akkor kicseréljük szépen, de annyira megereszkedett a kocsi, hogy a kölcsönző által adott emelő már nem fért alá. Szívás. (azóta olvastam egy 4wd újságban, hogy aki ilyen ex. Britz-es autót vett az két emelőt visz magával ezen okból) Szerencsére egy kedves viktóriai család, látva kétségbeesett arcunkat, szinte azonnal megállt és segítséget nyújtottak a saját emelőjükkel.

Így aztán sikerült legyűrni az utolsó 6 km-et is a cél előtt, berobogtunk El Questro-ba szerencsésen. A műhely még nyitva volt, ahol a defektes gumi cseréjét is megoldották (pótkerék nélkül ugyanis nem érdemes továbbindulni) és ahol időt szántak arra is, hogy megnézzék a fékeket. Sajnos az ítélet nem volt kedvező számunkra, ugyanis javasolták, hogy menjünk el egy felszereltebb műhelybe, ahol alaposan ki tudják tesztelni a problémát, ők ugyanis amit tudtak megnéztek rajta, de határozottan nem levegős a rendszer, nem ez okozza a pedál beesését.

Ez két okból okozott fejtörést nekünk. Egyrészt a legközelebbi felszerelt műhely Kununarra-ban volt, ami még 110 km-rel tovább volt, és ahova szombat délután már nem volt érdemes elindulni se, mivel úgyse találtunk volna nyitvatartó műhelyt. Másnap meg ugye vasárnap volt, amikor is minden zárva ismét, úgyhogy ez még egy nap kiesés. Viszont a problémát, mivel ugye bérelt autóról volt szó, biztosítva meg minden, jelenteni kellett a kölcsönzős cégnek is. Fennállt annak az esélye is sajnos (és okozott kb. másfél óra idegeskedést), hogy kiveszik alólunk a kocsit és ottragadunk El Questro-ban pár napra, ami felborítja teljesen a terveinket. Szerencsére a környéken nem találtak másik szabad kocsit, így áldásukat adták arra, hogy óvatosan, de elhajtsunk hétfő reggel a Kununarra-ban lefoglalt szervízbe.

El Questro amúgy egy nagyon jól kiépített tábor. Kicsit ipari jellege van a dologoknak és túrizmusszaga van mindennek, de minden van amire egy túristának szüksége lehet. Lehet mindenfélét bérelni és a környék felfedezése is tartogat meglepetéseket. Szóval aki kényelmes Kimberley túrára vágyik, kiszolgálva és nem óckodik megosztani a helyet párszáz másik emberrel, annak mindenképpen ez az állomás legyen a kiindulási pont. Kicsit mi is élveztük a civilizációt, ha már így kényszerpihenőre lettünk állítva, így este nem vetettük meg a tábori kocsmát és a tábortűz mellett adott koncertet sem, sőt egy mosást is beiktattunk, ha már minden adott volt hozzá.

További képek a Gallériában!

Ellenbrae

Sep 22nd, 2010 by krisz | Comments Off

Reggel korán nekivágtunk a Drysdale-be visszavezető útnak, mivel még a kempingben alvók előtt el akartunk indulni, nehogy valami lakókocsis után kelljen araszolnunk. Megdöbbentő volt amúgy, hogy ahhoz képest hogy a 4WD ösvény közepesen nehéznek volt írva mindenféle térképen, mégis jópáran nekivágtak az útnak lakókocsit vonszolva maguk után.

Mivel most nem siettünk sehova, így volt időnk az ösvényen több helyen is megállni és kicsit körbenézni. Ez jó alkalom volt arra is, hogy megcsodáljuk a híres Livistona pálmaerdőt. A világon egyedülállóan itt található meg ugyanis eredeti környezetében ez a fajta pálma, ráadásul erdőt alkotva, ami egyes kutatók szerint már a dinoszauruszok korában is létezett. Az erdőben található pálmák némelyike több száz éves is lehet már. Biológiai szempontból kiemelt helyen van ez az erdő, ezért fokozottan védett és évenkénti égetéssel igyekeznek megfékezni a környéket elárasztó gyomokat.

A visszafele út egész simán is ment volna, ha egyszer csak a kocsi féke nem kezd el rendetlenkedni. Olyanná vált, mintha levegős lenne, és ezért minden egyes fékezés előtt szolidan fel kellett pumpálni a pedállal, hogy fogjon is. Ártatlanul gondoltuk, hogy biztos csak a nagyon rázós út szedte kicsit széjjel, majd ha még holnap is jelentkezik a probléma, akkor szerelő után nézünk. Addig is óvatosan mentünk, mivel így a vészfékezés ki volt iktatva a lehetőségek közül. (és persze reménykedtünk, hogy nem most ugrik elénk egy tehén)

Drysdale-be közel 4 óra alatt meg is érkeztünk, pont ebédidőre, így megkóstoltuk a környék legnagyobb hamburgerjét. 7 nap után nem is esett rosszul egyikőnknek se egy ilyen pompás lakoma.

Ezután jóllakva már nekivágtunk az útnak vissza a Gibb River-re, hogy elérjük aznapi szállásunkat/sátorhelyünket Ellenbrae-ben. Az út nem volt különösebben izgalmas, meg eléggé fáradtak voltunk már a sok zötykölődéstől is már, így örömmel nyugtáztuk, hogy Ellenbrae családias kis kemping. Az első olyan hely volt, ahol fatüzelésű (donkey tank) víztartály volt, benne sok-sok melegvízzel. Ez is nagyon jól tud esni jópár hideg zuhanyozás után! Ráadásul a kényeztetés nem ért itt véget, még fürdőkád is volt, aki arra vágyott. Mi nem mertünk engedni a kísértésnek, mert féltünk hogy nem bírunk kiszállni majd belőle. :) Amúgy az egész vizesblokk nagyon kis nyitott volt, nekem kb a vállamig értek a falak, így aki félti a magánszféráját az ne ebben a kempingben szálljon meg.

Viszont aki itt megáll, akár csak egy rövid pihenőre is, az mindenképpen entsen meg a fogadóház teraszán egy kávét/teát/üdítőt és élvezze a hatalmas boab fa által nyújtott árnyékot és az apró kis álarcos pintyeket, amint csipegetnek az etetőből. Szürkületkor pedig több wallabyt is lehet látni a bekötőúton.

További képek a Gallériában!