repcsi.hu

by krisz & teki
Bp  03:10
Mel 11:10

Archive for 'Great Ocean Road – 2007. Jan.' Category

A fák között jártunk és Tözs szeszélyessége

Jan 5th, 2007 by krisz | Comments Off

Utolsó kirándulós napunkra két kisebb túrát terveztünk a visszaindulás előtt. A sors azonban úgy hozta, hogy csak egy lett belőle.

Ismét ragyogó napsütésben reggel nekivágtunk a közeli Otway Fly nevű helynek, ami a fák közé épített 20-35 méter magasan lévő lengőhídjairól nevezetes. A kocsiút során egy kis erdei úton hajtottunk keresztül, ahol igazi esőerdőt láthattunk, magas fákkal és hatalmas páfrányokkal.
Az Otway Fly egy kis tanösvény-szerűséggel indult, majd következett a lengőhíd-rengeteg. Egyre magasabbra vezettek a hidak, úgy érezhettük magunkat mint a madarak az erdőben. Az egyik híd végén volt egy torony is, ahonnan egészen a lombkoronákra lehetett rálátni. A híd másik végén pedig egy lengő tartó volt, nem volt alátámasztva semmivel se. Erősen lehetett érezni, ahogy mozog a semmi felett 30 méterrel a híd. Izgalmas volt és sok új növénykével ismerkedtünk meg.

Az Otway Fly után egy vízeséshez akartunk menni, de Tözs (a kocsink) nem akart indulni. Pontosabban a kulcs nem akart elfordulni a zárban. Egyszer már csinált ilyet, akkor elég volt megmozgatni a kormányt és már mehettünk is. Mozgattuk hát mindenfelé most is, meg tologattuk előre hátra Tözst, de csak nem akart elfordulni az indítókulcs a zárban, pedig a kormányzár is már kiakadt párszor. Gondoltunk várunk egy keveset, biztos a napon töltött pár óra nem tett neki jót és bemorcizott a zár. Nem segített rajta a várakozás se, persze hűvösebb nem lett a kocsiban semmivel se, hiszen 42 fok volt legalább aznap. Végül feladtuk a próbálkozást és autómentőt hívtunk. Vagyis csak hívtunk volna, de mobil-térerő egy szál se volt. Sebaj, baktatás vissza az Otway Fly információs központjához, onnan biztos lehet telefonálni egyet. Csakhogy ez a gyalogút kb 10 perc egy irányba és persze a tűző napon. Teki hősként járta meg az utat párszor, mire sikerült RACV autómentőt hívnia. (persze előbb tagságit kell kötni és utána jönnek csak ki) Várakoztunk egy bő órát a parkolóban, védtük magunkat hőguta ellen, mert csak nem akart hűvösebb lenni. Később  mindenki megpróbálta a kulcsot elfordítani, hátha megy, unatkoztunk kicsit. Nem ment. Végül én is próbálkoztam egyet viccből és pár perc után a kulcs mágikusan elfordult a zárban. Volt nagy öröm, járattuk is a motort szorgosan, had menjen a légkondi, amíg Teki ismét hősként visszagyalogolt a központba lemondani a mentést. (mivel nem ért ki a szerelő, megúsztuk a mentési költséget) 

Hazáig meg se álltunk már. Persze ez nem igaz, mert egy lazító szünetet tartottunk fél úton, ahol is Teki rutinból lekapcsolta a gyújtást a motorról. Meg is fagyott mindenki arcán a mosoly, de végül sikerült újra beindítani.

Itthon pihentünk egy nagyon keveset és újra útnak indultunk, ezúttal az éjszakai piacra. Igen ám, de Tözs ezúttal se akart indulni, a kulcs nem fordult el megint. Hagytuk a fenébe az egészet és elmentünk tömegközlekedéssel inkább.
A piac nagyon kis hangulatos volt. Voltak zenészek, kajáldák, kézműves kirakodó vásár és pár ezer ember. Szétnéztünk, vettünk ezt-azt, megvacsiztunk és utána még mászkáltunk egy keveset a kivilágított városban.

A Great Ocean Road főbb látványosságai

Jan 5th, 2007 by krisz | Comments Off

Kirándulásunk második napján ragyogó napsütés keltett minket. Annyira szép idő volt, hogy a teraszon reggeliztünk, erre vágyott az egész csapat már napok óta. Igaz, a fehér tányérok vakítottak a napon, úgyhogy napszemüvegben és 30 faktoros napkrémmel bekenve fogyasztottuk el azt a reggelit.

Első utunk Apollo Baybe vezetett, ahol megálltunk kicsit nézelődni a parton, mert olyan szép nagy hullámok voltak. Élveztük kicsit a tenger látványát, majd robogtunk tovább, hiszen előttünk állt még jópár km. Az első látványosság amit kiszemeltünk az a Cape Otway Lighthouse volt, ami Ausztrália legrégebbi világítótornya. A Great Ocean Roadod kicsit elhagyva, a part felé tartva lehet elérni a világítótorony bejáratát. Az út alatt nem árt nyitvatartani a szemünket, ugyanis jó pár koala tanyázik a környező erdőben. A csapatból Dénes volt az első, aki megpillantotta az első vad koalát, és innentől kezdve mindenki csak a koalákat leste a fán. Megszámoltunk párat mire elértünk a világítótornyhoz. :)

A torony nagyon tetszett mindannyiunknak. Teljesen képeslapra illő táj fogadott minket: ragyogó napsütés, kék tenger, vakítóan fehér világítótorony. A tetejébe fel is lehetett menni, nem is hagytuk ki mi se ezt a mókát. Igaz, akkora szél volt a tetején, hogy nem ártott kapaszkodni a korlátba, de a látványért megérte felmenni. Még egy kicsit élvezve a tájat beültünk kv-zni a torony büféjébe, majd megnéztük a világháborús radarbunkert is a torony mellett.

Visszaúton megint a koalákat lestük az út melletti fákon. Meg is álltunk az egyik mellett, amely egészen közel az úthoz, egy alacsony ágon üldögélt. Jópofa volt, pózolt a fényképezőgépeknek. Mire elkészítettük mi is a “sztárfotókat”, addigra már legalább 4 kocsinyi túrista gyűlt össze körülötte. Később egy kis erdei útnál is megálltunk és beljebb merészkedtünk az erdőbe egy rövid séta keretében. A séta során összesen 2 koalát számoltunk meg. Aztán a kocsihoz visszaérve hatalmas bőgésre kaptuk fel a fejünket, azt hittük a bokrok mögül egy termetes bika akar ránkrontani. De nem az volt, csak egy hím koala adott hangot ottlétének. :) Rajta kívül még 4 koala tanyázott a kocsit körülvevő fákon, csak jól rejtőzködtek. :) Szóval vad koalából nem volt hiány.

Következő uticélunk a 12 Apostol volt, amik a tengerből kiálló mészkőképződmények. Tavaly előtt sajnos összedőlt belőle egy, így már csak 8 apostol maradt. Bár mi már 2001-ben is láttuk ezeket a sziklákat, ennek ellenére most is rájuk csodálkoztunk. Gyönyörűek. Akinek van rá “keretje” mindenképpen fizessen be egy helikopteres túrára, onnan is fantasztikus lehet a látvány. Nem kell messze se menni, az Apostolokhoz jól kiépített látogatói központ tartozik, ott mindent meg lehet szervezni, a helikopterleszállók meg a parkolók mögött vannak.
Az Apostolok után már nem sok időnk maradt, elszaladt az egész nap,  úgyhogy már csak egy látnivalót terveztünk be a London Bridge-t. Ez egy híd formájú mészkőképződmény, csak sajnos 1990-ben leomlott a parthoz közeli szakasza. Szerencsére senki nem sérült meg, csak két túrista ragadt rövid időre a sziklán, de őket is helikopterrel kimentették onnan.

Hazafelé még megálltunk tankolni Port Campbell-ben egy aranyos kis falusi benzinkútnál. A kutas bácsi rendszámtáblákat gyűjt, ezzel dekorálta ki műhelye és üzlete falait és ablakait. Ha valaki arra jár, akkor legyen szíves és vigyen neki egy magyar rendszámot is, ilyenje még nincsen! A benzinkút magában foglalt egy műhelyt is, vagy fordítva, a lényeg, hogy mikor beléptünk az üzlet ajtaján legnagyobb meglepetésünkre igazából a műhelybe kerültünk. Városi embernek élmény volt az olaj és vas tömeg.

Érkezés a Great Ocean Road-hoz

Jan 4th, 2007 by krisz | Comments Off

Szóval mint korábban említettem a csapat elhatározta, hogy kicsit szétnéz Melbourne tágabb környékén is egy 3 napos kirándulás keretében. Ezért január elsején kora délután útnak is indultunk, egyenesen Apollo Bay felé tartva, ami a Great Ocean Road szíve. Tudtuk, hogy a túristainformáció, ahonnan a szállásunkat kívántuk szerezni 5 órakkor zár be, ezért iparkodtunk. Persze nem értünk oda csak negyed 6-kor. Gond egy száll se, az ajtójukon ki volt plakátolva, hogy helyben és a környéken még hol találhatóak szállások. Csúcsszezon van, nyáriszünet, szóval a szállás téma szűk keresztmetszetű, de mi reménykedtünk szorgosan. Teki neki is állt körbetelefonálni a lehetőségeket és hamar kiderült, hogy Apollo Bay-ben négyünk számára nincs hely sehol se. Semmi pánik, menjünk akkor máshova, nem kell minden áron Apollo Bayben maradni.

A következő település, ahol próbálkoztunk telefonon szállást keríteni, az Forrest volt. Nem esik messze Apollo Baytől, kb. 30 km a hegyekben, tehát nem tengerparti. Ez utóbbi nem is lényeges, hiszen egész nap úton leszünk, csak aludni térünk haza. Legnagyobb örömünkre Forrestben azonnal találtunk olyan szállást, ahol mind a négyünknek volt hely. Teki telefonon gyorsan le is foglalta, megbeszélte a részleteket, bevásároltunk élelmiszerből még Apollo Bayben és robogtunk vissza Forrestbe megkeresni a szállást. (a robogtunk az kicsit túlzás, mert igencsak kacskaringós az a hegyi út oda) Keresés közben elhaladtunk pár olyan házikó mellett, amitől kicsit megijedtünk és reméltük, hogy ugye ez nem az a szállás, de úgy voltunk vele, hogy bármi jó, ahol aludni lehet. Legnagyobb örömünkre azonban egy frankó kis házikót találtunk a megadott címen. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen szállást sikerül megcsípnünk: két hálós, nappalis-konyhás, teljesen jól felszerelt és berendezett házikó fogadott minket. Gyorsan bepakoltunk és átsétáltunk a közeli kocsmába megnézni a vacsorakínálatot.

Elégedetten és most már teli gyomorral még ért minket egy kis kaland elalvás előtt. A plafonon észrevettünk egy termetes pók-komát, aki Viri és Teki bátorságának köszönhetően épen és egészségesen kitelepítésre került a szabadba. (így mindenki jól járt, még akkor is ha ártalmatlan pókról volt szó)