repcsi.hu

by krisz & teki
Bp  03:10
Mel 11:10

Archive for August, 2006

Kupon könyv

Aug 31st, 2006 by krisz | 3

Érkezésünk alkalmából kaptunk egy hasznos kis könyvet barátainktól, aminek én csak a Kupon könyv nevet adnám. Egy adózási évre szól (itt júliustól-júliusig) és tele van kuponokkal, amelyek különböző szolgáltatásokra vehetőek igénybe. Többnyire étel-ital kupon, kedvezmények éttermekben, ingyen sütik vagy kávék, de pl kedvezményes belépőre is jogosít, egyet fizet-kettőt kap cím alatt. Szóval hasznos kis gyűjtemény, lehet vele spórolni nem keveset.

A kocsiban hordozgatjuk, hogy ha eljön az ideje, akkor használhassuk. Ma jött el az ideje először! (de nem utoljára ám!) Ugyanis már régóta szemezgetek egy itteni Gyümölcslé-bár franchise rendszerű boltjaival, és ma végre kipróbáltuk az egyik italukat, amihez egyet fizet-kettőt kap kuponunk volt. Azt kell hogy mondjam, beleválasztottunk az italba! Kikértük, szerintem az egyetlen, zöldség alapú italukat, ami olyan-de olyan zelleres ízű volt, hogy nekem egy deci után felfordult a gyomrom tőle. Szegény Teki hősiesen megitta az egészet, hátha ettől elűződik a náthája, ami napok óta kerülgeti. (úgy legyen!) Biztos mi nyúltunk mellé, mert a kínálatban sok más finomnak tűnő ital ígérkezik még kipróbálásra, úgyhogy reszkess Boost, még jövünk, van még kuponunk is! :)

A mai nap eseménye még, hogy megérkezett végre az ágybetétünk! Frankó, pont passzol a keretbe, hamarosan teszteljük, hogy bírja az alvást.

Nyelvlecke 03: De hát én is ezt mondtam?!

Aug 30th, 2006 by krisz | 2

E fentebbi mondat többször is el fog hangzani a fejünkben ittlétünk során. Ugyanis a legegyszerűbb helységnevek esetében is elő fog fordulni, hogy 3-szor ejtjük ki egymás után, mindig kicsit másképpen, és a minket hallgató személy mégsem érti meg. Mire ő a 4. próbálkozás után kimondja ugyanazt, amit mi már 10 perce próbálunk vele megértetni. Mindezt színezi az is, hogy éppen ki a hallgatóság, milyen nemzetiségű és vajon milyen akcentussal beszél és “ért”.

Szóval ne keseredjünk el, ha a legegyszerűbb szavakat sem tudjuk úgy kiejteni, hogy azt a másik megértse, 4. próbálkozásra úgyis ugyanazt fogja nekünk visszamondani, amit mi addig hajtogattunk. Ilyen egyszerű példa a mi esetünkben a South Yarra (a kerület, ahol lakunk majd) kiejtése. Minden angolos ízlelgesse a szót és próbálja meg 4 különböző változatban kiejteni, az egyik jó lesz! :)

Lakás készülőben (III)

Aug 30th, 2006 by krisz | Comments Off

A mai napot ismét a jófiúknál kezdtük, és végre befizettük az utolsó részletet is. (szombaton szállítanak mindent) Ha már ott jártunk, akkor kipróbáltunk egy magyar dvd-t is, hogy tényleg működik-e a készüléken, amit megrendeltünk. Működött, ez is simán ment!

Aztán ismét a lakás felé vettük az irányt és folytattuk az építést. Ezúttal a hálószoba bútorait raktuk össze. Ide egy ágyat és két éjjeliszekrényt szántunk, hiszen az egyik fal végig beépített szekrénnyel van “kirakva”. Nem Az ágyunkvolt könnyű az összerakás, nehéz bútort vettünk, de csak meglettünk vele. A nagy munkálkodás közben kaptuk a hírt, hogy fúrhatjuk a falakat, csak majd költözésnél állítsuk vissza az eredeti állapotokat. Ez nagyon jó hír, így végre rögzíthetjük a nappaliban a könyvesszekrényeket. Időközben más jó is történt, végre lett vezetékes vonalunk. Errefelé igen olcsó a helyi hívás, szinte mindenkinek van vezetékese. Nekünk az első lesz közös életünk során. :) A számát még memorizálni kell.

Az összerakás után beugrottunk még egy lámpaboltba is, hiszen az ágy mellé szükségünk lesz egy-egy olvasólámpára is, és az íróasztal környékére se árt egy lámpa. Szerencsére hamar leltünk is az elképzelésünknek megfelelőt, de sajnos nem volt belőle raktáron, erre is várnunk kell egy hetet.

Nyelvlecke 02: Tanulj meg betűzni!

Aug 30th, 2006 by krisz | 4

Nagyon hasznos tanács, és nagyon bagatel dolog, tudom. De nagyon fontos, hogy jó alaposan és precízen tudj angolul betűzni! Ugyanis ha eddig nem tanultad meg az abc-t, akkor majd itt jól megtanulod és furán fognak nézni rád, ha kevered-kavarod a betűket. Itt ugyanis lépten nyomon mindenkinek el kell majd betűznöd a nevedet, mind a keresztnevedet (hacsak nincs angol megfelelője),  mind a családnevedet, de ugyanígy a címedet is. Az angol nyelv sajátossága ugyebár, máshogy írják, mint ahogy ejtik.

Lakás készülőben (II)

Aug 29th, 2006 by teki | 5

Ma reggel aludhattunk nyugodtan, nem hozott sajna senki semmit. Útban lakásunk felé beugrottunk a jófiúkhoz fizetni az esedékes részletet, illetve mikróból eggyel nagyobbat kellett választanunk, hogy beleférjenek a négyzetes tányérok. Emellett beújítottunk egy telefont is, ami később érdekes lesz.

Reggel frissiben nyomtattunk egy papírt, amire nagybetűkkel kiírtuk, hogy UNIT 8, s parkolás után az autó ablakába tettük. ígértem képet a parkolónkról:

Itt kellene beállni Ide, kettő autónak

Egy autóval sem egyszerű beállni, kettővel sztem lehetetlen. Ha jönne majd a 24-esre vki beállni, majd szól.

Ezek után megcsináltuk a lakás állapotfelmérését (szótárral ezúttal). Elég alapos volt az ügynökség, csak néhány megjegyzést kellett hozzáírnunk. Két dologgal voltunk csak bajban. Nem leltük se a telefon csatlakozót, se a füstérzékelőt. Mikor leadtuk jeleztük emezen problémáinkat, s azt is, hogy biza mi szeretnénk a falhoz rögzíteni a szekrényeket (erre sajna engedélyt kell kérnünk). A tuti kedvéért lefényképeztük a falon lévő csatlakozót, amiről nem tudtuk mi, s beigazolódott a sejtésünk, az biza telefonnak van, csak kell egy átalakító a mai szupimodern telefonokhoz:

Noh ezt sokáig néztük, s csak kizárásos alapon neveztük meg telefoncsatlakozónak, de bejött.

A témában hasznos oldal (országok szerint ki vannak gyüjtve a telefoncsatlakozók). A telefon mostmár működött is, számunk még nincs, holnap esedékes.

Ezek után vettünk útban hazafelé elosztókat, telcsiátalakítót, meg eztmegazt, amikoris először felejtettem ott a bankkártyámat egy boltban. Konkréten a Dick Smith-ben, ami a kütyümániások álma. Látni kell (a weblapon ott van minden). Minden féle elektromos kütyü DVD-től, forrasztópákán át az elektromos gyermek tanulószetteken keresztül az ellenállásokig. Szupi, máris imádom! Szal ebben a boltban olyan kártyaleolvasó van, amin nem keresztül kell húzni a kártyát, hanem bele kell tenni, ütni a kódot stb. Noh kivenni elfelejtettem ahogy kell. Szerencsére még vettünk ebédet is a wokinabox-ban (jó kis tésztás hely, ari dobozokkal), ahol fizetéskor rémülten tapogattam üres tárcám, s szaladtam is vissza a DS-be a kártyáért (még a leolvasóban volt).

Otthon immáron nyugiban elfogyasztottuk ebédünket:

Még spártai, de már szék és asztal!

Eztán folytattuk az összeszerelést. Krisztám még rendbetette az edényeket a konyhában, s együtt bevégeztük a nappali meglévő bútorait:

Ami úton van még: kanapé, étkező székei

Napközben kaptuk az örömteli telefonhívást is, miszerint csütörtökön jön a matrac. Holnap így még nagyobb lelkesedéssel állunk neki az ágy építésének.

Lakás készülőben

Aug 28th, 2006 by teki | 4

Ma nagyon korán kelés volt, mivel 8-13 közé igérte magát az IKEA. Fél 9-re sikerált is odaérni. Csendben lassan költözködünk is, így a mai adag 3 dobozt felcipeltem új otthonunkba. Közben csörgött a telefon is, lassan jönnek a szállítók. Megreggeliztünk, majd nekiálltunk az ügynökség által adott állapotfelmérés alapján átnézni a lakást, s aztán abba is hagytuk hamar, mert nem értettük a jelentés felét se. Sebaj, megjött a várva várt sárga kamion. Felhordták a dobozhalmazt, segítettem kicsit, hogy lássam mennyire törik zúzzák. Ment minden rendben.

Idetesz odateszMegosztottuk a munkát, én építettem, Krisztám szépített. Az IKEA-ból bútor vásárláshoz azért kell egy kis elhivatottság, szerintem a miénk kitart míg kész leszünk (restellem, de ma káromkodtam azért sokat, bár mindig az én hibám volt természetesen, dehát az ötventizennegyedik csavar után már kit érdekel hogy az a falap merre áll, csak álljon jó irányba).

Fél 1-ig abba se hagytuk, akkor elmentünk megvenni a műszaki cikkeket. Noh erről nem írnék sokat, írt eleget a The Good Guys-os (van online katalógusuk, csak írd be alulra irányítószámnak pl. a 3100-t, utána válogathatsz boltok közt) srác a randa zöld filcével, amivel még nekem is sikerült összekennem magam. Az egyik nagy gond a vásárlás során a 160cm-es magasságlimit a hűtőnknek. Ez sok sok dollárunkba került, mert az egyetlen hűtő ami megfelelt a kötelményeinknek (160cm, hűtő legyen, alul fagyasszon) az drága volt. Reméltük sokat engednek belőle. A mosógép is lehetett volna olcsóbb, de már leárazott árut helyettesítő magasabb kategóriás termék lévén ez nem ment (gondolom 200-al többet tud a centrije mint az eredeti akciósé). Szal végülis meglett minden, hosszú a lista, s hiába a mínuszok az árakon, csak összegyült.

Egy gyors ebéd után mentünk is vissza folytatni ahol abbahagytuk. 7-kor így fejeztük be:

Alakul a nappali

(igen, a thumbnail csúnya, mert pici, és a böngésződ ilyenre nagyítja, ha vmi menőbb algoritmussal nagyítanának, lassabban interneteznél, de jobban nézne ki)

Közben hívtak a kanapénk miatt, ami nemtudjuk mikor jön. 1-2 hetet mondtak, várjuk szorgalmasan.

Megtudtuk a kocsibeállónk számát. Erről majd dobok ide egy képet. A lényeg annyi, hogy 2 hely van egynás mellett, de a kapcsolatuk eléggé kizárólagos.

Rendes lakók lévén össze is daraboltuk a sok dobozt. Nem volt jelentéktelen meló. A legtöbbet pl. a két szék termelte, ami kicsit meglepő.

Jah, s hogy kicsit oldjuk a városi hangulatot, háziállataink:

Állat 1 és Állat 2

Aldi check

Aug 27th, 2006 by teki | 6

Ma reggel ismét az IKEA-t boldogítottuk. Majdnem mindent sikerült megvenni amit terveztünk (ágy, könyvespolc, éjjelik, tükör, rendező, apróságok. Csak a teljesség kedvéért a tegnapi dolgok: étkezőasztal,szgépasztal,fiókos,dógózószék) . Csupán az étkező asztal székeiből nem volt készleten. Volt pillanat, amikor majdnem lefújtuk az egészet, mert nem volt készleten a könyvespolc sem megfelelő színben, de mázlinkra pont mikor már indultunk volna haza, akkor futott be egy srác a raktárból. Intéztünk kiszállítást is, a cipekedés nem annyira izgi mint a vásárlás.

Ezután alugrottunk az Aldi-ba vásárolni ezt meg azt a takarításhoz, stb., de a Prahran piac melletti Aldi elég kicsi, s a kínálat érdekes. Van sokminden, pl. nagy LCD TV, de felmosó nem volt, stb. Ami izgibb volt az a piac. Jó kis hely, bár épp zárásra érkeztünk. Azért ebédeltünk egyet, amit élő zene kíséretében kellemes környezetben sikerült megejtenünk:

Prahran piac

Nemcsak itt a kiülős étkezős/kvzós részen volt zene, hanem magán a piac részen is (minden szombat délután, zárásig jazz szól a piacon).

Bekukkantottunk még az The Essential Ingredient-be, ami egy chef bolt, nagyon széles kínálattal. Mikor ott jártunk akkor is épp egy főzőtanfolyam ment, melyeket rendszeresen tartanak egy kafi kis stúdióban (sajna közelebbről nem tudtuk megnézni, mert lezárták előadás közben).

Kulcs

Aug 27th, 2006 by teki | 4

Ezen a héten már megnéztünk jópár bútorboltot, kerestük mi kell nekünk, ill. mit engedhetünk most meg magunknak, s leltünk is pár érdekes darabot, csupán egy gondunk volt. Nem voltak meg a lakás méretei, sőt mivel siettünk a megtekintés során se fényképet, se videot nem csináltunk, fogalmunk sem volt mennyi szekrény van, mekkora a fürdő, stb.

Kedd-szerda környékén hívott minket az ügynökség a jó hírrel, szombaton ha akarjuk át tudjuk venni a kulcsokat, hogyne akarnánk! Épp kanapét néztünk (szófa ágyat) a Fantastic Furniture-ben, mégpedig olyat, ami tetszett is.

Szerdán összefutottunk egy vérbeli kereskedővel is. Az rise+shine-ban nézegettük a matracokat, amikoris megláttunk egy ágyat is, ami tetszett. Tömör fából készült tetszetős darab volt szép éjjelikkel, de bőven túllépte a rászánni kívánt keretet. A kereskedő úgy néz ki látta komolyan gondoljuk, matekolt egy adagot, s 600$-t engedett az árból (matrac+ágy+2 éjjeli). Ez pont arra a határra nyomta le az árat, amin már elkezdtünk gondolkodni, majdnem elkapott minket. Másnapra terveztük az IKEA megtekintését, így “csupán” egy írásos ajánlattal távoztunk (s az érzéssel, hogy az adás/vétel egy kereskedő/vevő párbeszéd során jön létre, nem pedig a polcról leveszem kifizetem a kasszánál a ráírt összeget).

Csütörtökön szét is néztünk az IKEA-ban. Meg is leltük sok témában amit kerestünk, kezdett lassan összeállni egy kép bennünk a lakásról, de még mindig hiányoztak a méretek, így még semmi sem biztos.

Pénteken megrendeltük a matracot. Még módosítottunk egyet a keménységén, s azután szétnéztünk milyen egyéb bútorboltok vannak még ott a környéken. Jól tettük, mert leltünk nagyon sok szépet. Persze nem voltak olcsók, de ha majd lesz egyszer házunk tudjuk hova forduljunk.
Szombat reggel szaladtunk is a kulcsokért (kicsit tulságosan is). Pikk-pakk megkaptuk őket, irány a lakás. Meglett hamar a ház:

A ház frontjaA ház melletti járdaA postaládánk

A lépcsőház bejárata Az ajtónk a fojosó végén jobbra

S ezek után a lakás is:

Nappali

Egy kis bónusz nekünk:

Rálátás a citiy-re!

A falak jó állapotban vannak, a lakáson látszik, hogy ki lett takarítva (azért nem 100-as, még kell rajta egy adagot). Az alaprajz valami hasonló:

Alaprajz

Hívtunk egy lakatost is frissiben, aki kicserélte a zárat, így mostmár pakolhatunk is bele. Méregettünk, katalógusoztunk, gondolkodtunk, elvetettünk, eszünkbe jutott, döntöttünk, s tepertünk is az ikeába. Még a lakatos is ajánlotta az IKEA-t, mert úgy hallotta nagy akciók vannak. Ennek megfelelően voltak olcsó dolgok, s nagy sokaság. Előtte még beugrottunk az FFbe, s megvettük a kanapét, amit reméljük a héten szállítanak. Közben kiderült szerencsére az is, hogy a kártyáinkon van limit, arra érdemes odafigyelni, sebaj az ikeaban majd csak előleget hagyunk. Ikeában ment minden simán míg el nem kezdtünk érdeklődni szállítás meg fizetési módok felől, s mint kiderült olyan mint otthon. Amit veszel azt viheted, ha nem veszed, akkor lefoglalni sem lehet. Ez elszomorított, mert bár volt pénz a számlánkon, a kártyáink már nem bírták a terhelést. Az ágyat és az étkező székeit el kellett napolnunk, maradtak a többiek:

Tologató életmód

A rettenet embertömeg eloszlik a nagy épületben, de a parkolóban találkoznak újra. Szegény Krisztinek várni kellett rám egy jó adagot a naplementében. Tözst megtömtük szépen a csomagokkal, s mi rendesen leizzadtunk mire felcipeltük őket a másodikra. Emelet ügyileg a másodikon vagy a harmadikon lakunk. A lépcsőházból két emeletet kel felmenni a lakásig, de maga a lépcsőház már kb. egy szint eltolással rendelkezik az úthoz képest.

Nyelvlecke 01: Vásárlás bankkártyával

Aug 25th, 2006 by krisz | Comments Off

Megérkezésünk után nem sokkal kiváltottuk mi is a bankfiókunkban a bankkártyáinkat. Enélkül ugyanis nem igen lehet létezni. (otthon se tudtunk) Itt meg különösképpen jó dolog a bankkártya birtoklása, ugyanis nagyon sok helyen elfogadják. (és nem néznek csúnyán, ha csak 4-6 $ért vásároltunk vele)

A vásárlás menete: Az árut lehúzza az eladó, majd lobogtatjuk a kártyánkat.
Erre megkérdi, hogy: – Any cash out? – azaz szeretnénk pénzt is felvenni?, mert akkor ő készpénzt ad nekünk a pénztárból (ilyet egyébként otthon a Postán láttam csak)
Majd vagy elkéri a kártyát, vagy ami gyakoribb mi magunk húzzuk le a készüléken, ami persze előttünk van.
Ha elkéri akkor: – Savings or cheque? – azaz megtakarítási vagy csekk számla. A helyes választ nekünk kell tudni, az alapján, hogy milyen számlát nyitottunk és milyen kártyával rendelkezünk. (nekünk savings van)
Ha nem kéri el: Lehúzás utána a készüléken ki kell választani, hogy milyen kártyával fizetünk, ez esetben is SAV (savings) vagy CHEQ (cheque) gombokat látunk, megnyom egyik, majd pin kód, enter és kész is.
Ennyit az itteni kártyás vásárlásról.

Szelektív szemétgyűjtés

Aug 25th, 2006 by krisz | Comments Off

Ha már környezettudatosságról írtam a múltkor, akkor írnom kell a szelektív szemétgyűjtésről is. Itt minden háznál 3 féle kuka van, mindháromba más és Kukákmás kerül természetesen. A zöldbe a kerti hulladékok: levelek, gallyak, fű; a sárgába az újrahasznosítható dolgok: papír, üveg, konzervdoboz, műanyag flakonok és minden, amin a recyle jelet látjuk (nagyon sokmindenen rajta van már); a pirosba pedig a megszokott háztartási szemét: minden ami máshova nem dobható.

A kukáskocsi sem olyan itt, mint otthon. Itt bizony nem ugrik ki a kukásember a kocsijából és tömködi a kukát az autó süllyesztőjébe, majd hanyag mozdulattal visszadobja az üres konténereket. Nem, itt minden automatizált. Kukáskocsi megáll, elektromos kar kinyúl, kuka beemel és beönt, majd visszateszi (persze néha siet a kocsi és a kukák eldőlnek). Pont emiatt az automatizálás miatt szükséges, hogy a kukát mindig a megfelelő módon helyezzük el az utcán. (a fedélre rá van írva hogyan)

Amúgy nemcsak a házaknál van szelektív gyűjtés. Egyre több bevásárló centrumban és forgalmas csomópontokban lehet látni két kukát egymás mellett. Egyet az újrahasznosítható dolgoknak, egyet meg a többinek.