repcsi.hu

by krisz & teki
Bp  03:10
Mel 11:10

Archive for May, 2007

Expok, interjúk és egyebek

May 25th, 2007 by krisz | 2

Folytatásos teleregényem következő bejegyzése arról fog szólni, hogy mit is tettem állástalanságom megszüntetésének érdekében. Akik azt hiszik, hogy szándékosan húzom az időt a bejegyzésekkel azok sajnos tévednek. Ennyire nem rózsás a helyzet, mert bizony a következő hétfőn is úgy fogok felébredni, hogy még mindig nincs hova bemennem dolgozni. (poén lelőve)

Szóval a kurzus első felében tökéletesítették az önéletrajzomat, elkészítettem a szakmai portfóliómat és nekiálltam megpályázni pár állást. Azóta több mint 30 állásra jelentkeztem már. Lehet sok, lehet kevés, ez nézőpont kérdése. A 30 jelentkezésből kb. 10 elutasító volt, a többi felől azóta se hallottam egy szót se. Se egy mail, se egy telefoncsörgés, semmi.

Időközben volt két karrierexpo is a városban. Az első kimondottan mérnököknek szóló expo volt. Pár osztálytársammal ki is mentünk rá. Az első hidegzuhany akkor ért, amikor világossá vált, hogy itt kicsit más a rendszer mint otthon. Ugyanis a kiállítók között szereplő fejvadász cégek bizony nem akarták megfogni az álláskeresőket. Többel is beszélgettem, de legtöbbjükhöz nem lehetett csak úgy bejelentkezni az adatbázisba, csak ha konkrét állásra jelentkezem. Ez nekem fura, nem azért van az expo, hogy jól feltöltsék az adatbázisukat… Az exporól úgy távoztam, hogy végül egy fejvadászhoz csak sikerült bejelentkeznem és egy cég HR adatbázisába is felvetettem magam. Sajnos azóta se hallottam semmit felőlük..
A második expo pár hete volt, ez már inkább a középiskolásoknak adott képet arról, hogy mi történik a munkaerőpiacon. Cégek és szervezetek mellett felsőoktatási intézmények is igen erősen képviseltették magukat. Ezen az expon megismerkedtem egy hölggyel, aki a csomagolóipart képviselte és az ő javaslatára kezdtem el mozgolódni ezen a téren, hiszen szerinte van jövőm itt, mint ipari terméktervező. Az expo után három melbourne-i céghez pályáztam állásra illetve szakmai gyakorlatra, sajnos mind visszadobott. Ezen az expon a fejvadászok is “rendesen” dolgoztak, végre be lehetett jelentkezni az adatbázisukba. Mondjuk nekem ez sok eredményt nem hozott, még egy se keresett meg állásajánlattal.

Eddig eredmény tehát: pár tucat jelentkezés=0, két expo=0

Aztán azt hittem megtörni látszik a balszerencsém, mikor is az egyik tanárom szólt, hogy egy nagy bútoros céget érdekelném esetleg szakmai gyakorlat szempontjából. Megtörtént az első itteni interjúm. 4 órát utaztam és 20 percet beszélgettem a cég egyik vezetőjével. Minden nagyon szépen ment, megbeszéltünk második interjút is és minden fontos részletet. Kezdtem nyeregben érezni magam, de 5 munkanap várakozás után a kedvem kezdett kicsit lelohadni. Sajnos bő egy héttel később az egyik tanárom elkotyogta magát véletlenül, hogy ez a lehetőség ugrott. A cég meggondolta magát, nem szeretnének diákot felvenni, mert tavaly sajnos olyat kaptak, aki nem értette a dolgát. Rendben van, ez érthető, póruljártak, de a durva az egészben az volt, hogy minden tanárom tudta az interjú másnapján, hogy mi történt, rajtam kívül. Én pedig csak reményteljesen vártam a következő interjúra bő egy hetet. Az eset kicsit a padlóra küldött.

A második interjúmra a héten került sor. Szintén az egyik tanárom közbenjárásával az egyik legjelentősebb munkaerőkölcsönző cég, akik szintén csak mérnökökkel foglalkoznak, vártak interjúra. Itt is minden klasszul ment, felajánlott 3 munkalehetőséget és megállapodtunk abban, hogy megszervezi az interjúkat a cégekkel és aznap délután még visszahív. Azóta se hallottam felőle semmit. Próbáltam én hívni, vagy tárgyaláson volt vagy irodán kívül…

A harmadik interjúm is a héten volt, ezt is az egyik tanárom szervezte meg az egyik épületgépészeti céggel. Az összes közül ez volt a legkeményebb, ez már nemcsak beszélgetés és ismerkedés volt. Itt a cégvezetőn kívül egy szakemberrel is kellett beszélgetnem, aki elég kemény ausztrál akcentussal az orra alatt beszélt. Azért csak értettem ezt-azt a kérdéseiből és igyekeztem minél többet beszélni az adott tervezői szoftverről, amiről a beszélgetésünk folyt, hogy bizonyítsam értem én a dolgom. Szerintem ez az interjú is jól ment, de mivel volt még egy pályázó rajtam kívül így döntést csak péntekre ígértek. (mivel hétfői munkábaállást vártak el)
Ma péntek van, a telefonomat óránként ellenőrzöm, hogy nem merült-e le, de nem. Egyszerűen csak nem hív fel a kutya se. (se jó, se rossz hírrel)

Szóval itt tartok most. Következő tervem, hogy kicsit alakítok és szépítek az önéletrajzomot és megint nekivágok a nagy keresésnek, és akinek csak lehet elküldöm a jelentkezésemet. Közben várom, hátha pattan le valami nekem a suliból megint.
Nem mondom hogy boldog vagyok, egyszerűen nem értem az okát, hogy miért nem hív fel senki se. Utálok várakozni, de ez, hogy a megígért hívások se jönnek be kifejezetten kiborít. Persze chin up, go on…

Mi jön a tanítás után?

May 22nd, 2007 by krisz | 2

Szóval a tanítási rész már véget ért, a csoport szétszéledt, és majd legközelebb csak június végén találkozunk egy napra, hogy beszámoljunk egymásnak és a tanárainknak, hogy kivel mi történt az elmúlt hetekben.

Ugyanis ezek a hetek a szakmai gyakorlatról fognak szólni. A kurzus lényege ugyanis, hogy mindenkinek biztosít szakmai gyakorlatot, 4-6 hetest, ezért is vágtunk bele a legtöbben, nem pedig az angol miatt. Ezzel ugyanis egycsapásra letudható a hiányzó helyi tapasztalat és talán az álláskeresés is, ha a cég megtart bennünket. Ez így leírva sima ügynek hangzik, de sajnos nem minden ment ilyen gördülékenyen.

Kezdjük talán ott, hogy a szakmai gyakorlatokhoz helyek kellenek különböző cégeknél, hiszen elég különböző mérnöki háttérrel jöttünk. Erre a “nemes” feladatra szerződtetett az iskola egy ún. placement officert. (szakmai gyak=practical placement) Az ő dolga volt vadászni a helyeket és hívogatni a cégeket. Első körben könnyű dolga volt, ugyanis minden tanuló adott le neki egy 5-10 cégnévből álló listát, hogy hol szeretne dolgozni. Aztán ha ezeket letudta és nem volt semmi érdemleges visszajelzés akkor kezdődött a komoly feladat: cégeket vadászni. Mivel ez a kurzus nem most indult, hanem 99-ben, ezért volt pár kapcsolatuk már cégekkel.

Kurzusunk sajnos 3 ilyen officert fogyasztott el. Kezdtünk C.-vel, aki több mint 14 hétig próbálkozott és 2-3 helyet hozott csak össze. Nem lopta be magát a szívünkbe az olyan kijelentésekkel, hogy őt ne zaklassuk az irodában, inkább hívjuk vonalason, emailre pedig egyetlen egy alkalommal se volt képes válaszolni. Szerencsére a tanári karunk a leváltása mellett döntött, minekután 6 héttel a kurzus befejezése előtt a csoport nagy része még nem rendelkezett céggel, aki szívesen fogadná szakmai gyakra.

Aztán jött A., akiről sok rosszat nem tudok mondani, de sok jót se, mert csak egyszer találkoztunk. Neki szegénynek az a feladat jutott, hogy a papírmunkát és a szerződéseket rendbetegye, amit C.nek nem sikerült. Közben a tanári karunk nekiállt fejvesztve felkutatni az összes létező kapcsolatukat és elhelyezni az embereket. A képzés tele volt civil és electrical engineerekkel, nekik igen könnyen találtak helyeket is. A. munkája továbbra is abból állt, hogy a szerződéseket tisztázta le. (nem bántásképpen írom, de ez egy egész A4-es formanyomtatvány, ami indigós papírral 3 példányban készül el, egy a cégnek, egy a sulinak és egy nekünk..)

A legtöbb diáknak a kurzus vége előtt 2 héttel már volt helye. Egyeseknek nem kisebb cégeknél mint, akik az autópályát építik (itt épül is, nemcsak ígéret) vagy mint akik top 100-as listán szerepelnek. Volt olyan is aki interjú nélkül kapta meg a helyet. Őszintén örültünk mindenki sikerének, hiszen egy-egy szakmai gyakorlat még ha nem is állás, de belépő egy jó álláshoz. Örömömben azonban ürüm is vegyült, ugyanis Ginának és nekem nem jutott ki a jóból, mi a kurzus utolsó napján is ott álltunk és vártuk, hogy mi történik majd velünk. És hogy mi történt? Új officert kaptunk, ezúttal I.-t. Róla semmit se tudunk, csakhogy a teljes tanári kar szuperrelativuszokban beszél róla. Mi is minden hitünket belé vetjük és várjuk mi jut nekünk. Ugyanis attól még hogy a kurzus végetért, nem azt jelenti, hogy minket már el is felejtenek. Nem bizony, szakmai gyakot mindenkinek biztosítanak.

Legközelebb azért írok arról is, hogy mi történt az én ügyemmel szakmai gyakorlat terén, mert voltak ám történések, nemcsak úgy várakoztam csendben.

A kurzus tanárai

May 20th, 2007 by krisz | Comments Off

Január végén kezdtem el az Angol mérnököknek kurzust a Moorabbin-i campuszon és pénteken ért véget a tanítás. Szándékosan nem azt írtam, hogy a kurzus ért véget, mert az nem igaz, hiszen az izgalmasabb része csak most fog jönni. De tanórákból már nem lesz több.

Lássuk kik oktattak és mire, miből is állt ez a kurzus:

- E.A., aki 7 évesen került ide Olaszországból, és azóta is hangoztatja, hogy ő talpig olasz, habár a ciao-n kívül egy olasz szót se tud már. 50-es éveiben jár és ő volt az angoltanárunk és egyben koordinátorunk is. A legtöbb óránk vele volt, heti 24-ből 12. Eleinte vicces volt és szórakoztató, sokat mesélt sokmindenről, “osztotta az észt”. Nem klasszikus értelemben tanított minket angolra, mert nyelvtant sose vettünk vagy ilyesmit, inkább csak hallgattuk őt. Ez sajnos egy idő után fárasztó is lett és a történetei is kezdtek ismétlődni. Visszatérő témája a saját emu farm alapítása és az unokaöccse volt, aki persze mindig mást csinált. (vagy 10 unokaöccse van..) Legérdekesebb dolog amit tanultunk tőle, szerintem, a betüzés volt és a kiejtés ennek függvényében. (kicsit mélyebbre mentünk annál, hogy melyik szót hogyan ejtjük ki és miért. persze arra is rájöttünk, hogy bár sok szabály van, az angol gyakorlatilag bármikor mondhatja azt, hogy bocs, ezt a szót nem úgy ejtjük ki mégse..)

- E.I., akinek török szülei vannak, de ő már Hollandiában született, majd huszonévesen jött ide egyedül és most korai 30-as éveiben jár. Vele önéletrajzokat és kísérőleveleket írtunk és javítottunk, munkahelyi kommunikációról tanultunk, biztonsági és egészségügyi szabályokat tanulmányoztunk, meg úgy általában mindenről beszélgettünk ami fontos lehet az álláskeresésnél és munkahelyi kapcsolatoknál. Vele vettünk műszakileírásokat is, hogy mégis legyen már valami műszaki jellege is a kurzusnak, ezt nagyon hasznosnak tarottam. Általában jó órákat tartott és érdekes dolgokról beszéltünk, néha persze hisztizett egy sort, amit én nehezen tudtam tolerálni eleinte, főleg mivel az első hisztijét “rajtam verte” ki. (számonkért valamit rajtam, ami már nála volt 2 napja, csak eltüntette) Meg néha eljátszotta a tanárnénit, annak ellenére hogy a kurzusra járók fele idősebb volt nála. De ezek kisebb hibák szerintem, és az órái meg a segítsége tényleg hasznos volt, sose hajtott el, ha arról volt szó, hogy egy álláspályázatra kellene összerakni és átnézni anyagot. Heti 4 óránk volt vele.

- T.E., aki az AutoCAD tanárunk volt és heti 6 órában oktatott minket. Szintén 50-es éveiben jár és talpig ausztrál. Erős akcentussal és dinamikus beszédtempóval. Az osztály egyik fele azért nem kedvelte meg, mert nem értette, hogy mit mond, a másik fele meg azért nem mert AutoCAD-et tanított és ez nem mindenkinek “feküdt”. Én a harmadik csoportba tartozom, másik 4-5 társammal együtt. (17-en voltunk a kurzuson) Volt pár CADtanárom az egyetem alatt, de bátran mondhatom neki van a legnagyobb tudása és leggyakorlatiasabb szemléletmódja. Nem utolsósorban tanítani is jól tud és türelmes. Hamar összebarátkoztunk, főleg mivel imponált neki, hogy lány létemre elég jól értem a programot. Néha segítettem neki az oktatásban, mert volt hogy a csoport nagy része nem értette meg miről beszél, néha pedig ő oktatott engem külön, ha az alap-tananyagot már letudtam. Hiányozni fog az oktatása, szívesen tanultam volna még tőle. Igaz, felajánlotta, hogy a félév hátramaradó részében be lehet menni a másik osztályába tanulni. (nekem nem javasolta, mert amit tanítani fog, azt már letudtam)

- N., aki eredetileg logopédus, de beszédtechnika tanárként oktat színészeket, tv-s emberkéket és minket is. Ő 40-es éveiben jár és pár óra után elárulta, hogy bizony ő is ízig-vérig ausztrál, de mivel a beszéd a “kenyere” ezért inkább angolnak szokták vélni akcentusa alapján. Egyik órán el is szórakoztatott minket azzal, hogy bemutatta a különböző angol akcentusokat, igazán érdekes volt egymás után hallani őket. Sajnos csak 10 tanóránk volt vele összesen, pedig érdekes volt. Ennyi idő alatt csak apró bevezetést kaptunk abból, hogy mire kell leginkább figyelni a beszéd alatt (hangsúlyozás, hanglejtés és szünetek) Rá is jöttünk, hogy nem elég ha el tudjuk mondani azt amit szeretnénk, de figyelni is kell arra, hogy milyen hangsúllyal mondjuk és szinte “énekelve” a szavakat. (van még mit gyakorolnom)

Szóval ők voltak a tanárok, van, akivel a kurzus után is kapcsolatban maradhatunk, van akitől örökre búcsúztunk. Kivel tortázás keretében, kivel egy iskolai BBQ keretében. (igen, a campuson is van BBQ sütő) Legközelebb mesélek a kurzus izgalmasabb részéről, ami még előttem áll!

Happy hermits

May 16th, 2007 by krisz | 1

Néha járunk állatkereskedésbe, ha éppen utunkba esik. (hiányzik egy kisállat az otthonunkból) Mindent megnézünk olyankor, nemcsak a kutyákat és macskákat. Van egy vicces állat, amit viszont minden alkalommal megtekintünk, mert ilyet még nem láttunk azelőtt. Ez az állat egy rák. Igazából ez önmagában nem lenne még érdekes, mert a jobb éttermekben a rákok szintén nagy tartályokban élve vannak, szóval látni élő rákokat mindenfelé a városban. No de ezek mégiscsak viccesek. Kis apró tarisznyarákok, akiket színes/mintás csigaházakba költöztetnek be és ezeket cipelik ide-oda. Vicces kis színes kavalkádot alkotnak a terráriumokban, mintha egy hippi-piac lenne.

Fiesta

May 10th, 2007 by teki | 1

2006-2007-es Entertainment könyvecskénk (köszönet érte!) kezd lassan lejárni, gőzerővel nekiálltunk amit lehet kihasználni. Már régóta szemeztünk a lakásunk és az állomás közt lévő, nagyon népszerű Fiesta mexikói étteremmel (a weblapjukon ajánlom a guests szekciót :). Az étel nem volt tökéletes (kicsit borsosra sikeredett), node a margarita!

Dél Gippsland – 4. nap

May 5th, 2007 by krisz | Comments Off

Elérkeztünk húsvéti kirándulásunk utolsó napjához is. Reggel összepakoltunk és elbúcsúztunk a jó kis nyugodt helytől, a friss levegőtől, sok csicsergő papagájtól, és a ház alá fészkelt állatkától, amit minden este hallottunk, ahogy sír egy kicsit az anyja után. (egyszer sem sikerült látnunk, vagy kiderítenünk hogy mi volt az)

Útközben megálltunk Toora-ban megnézni a szélerőműveket, szám szerint 12-en vannak. A faremerek nem nagyon szeretik a szélmalmokat én meg nem értem, hogy miért. Nem hangos, a teheneket szemmel láthatólag nem is zavarta, ott legelésztek alattuk békésen, a tájat nem csúfítja ez a 12 szélerőmű, sőt egy kicsit talán fel is dobja a környéket, van mit fotózni. :)

Az erőművek után Lang-Lang falucska felé vettük az irányt. Itt ugyanis rodeó volt meghírdetve, és gondoltuk ha már itt járunk, akkor megnézzük mi is ez igazából. Hatalmas élménybe botlottunk! Nem akármilyen kis falusi vigadalom volt ez, hanem a Lang-Lang-i 64. évenkénti rodeó és furgon show! Hangulatra olyan volt a rendezvény, mint egy nagy majális. Tele emberekkel, a karámon kívül körben étel- és ruhaárusok voltak. A furgonok (ute) a karámtól nem messze voltak szépen sorbarendezve. Mindegyiknek volt valami különleges dísze, amit meg lehetett csodálni, sőt ha akartunk még a büszke tulajjal is lehetett beszélgetni a járgányokról.

No de ez még csak a körítés volt, alig érkezésünk után negyedórával megkezdődött a felvezető show, magasugrás kutyák számára. Hihetetlen mekkora magasságot voltak képesek átugrani, míg végül a nyertes eb egy dingó keverék lett. Ezután következett a rodeó: először zászlókkal vonultak fel a lovasok, a rendezvényt a mellrák ellen ajánlva. Utána pedig jött a rodeó rész, azaz melyik legény tud tovább a megvadult lovon maradni. Nagyon érdekes volt, sose láttunk még ilyet, főleg nem ilyen közelről. A karám szélén álltunk, a por a szemünkbe szállt, de pont ez adta a hangulatát az egész shownak. A befejező szám (számunkra, mert a show egész estig tartott) borjúlasszózás volt. Ez is pont olyan volt mint a filmeken!

Az egész nagyon jó hangulatban telt el, az idő is csodálatos volt hozzá. Mindenki cowboysapkát viselt, meg csizmát, farmert és kockásinget. Egészen kiríttunk, hogy nem vagyunk odavalósiak. A rodeóról azt gondolnánk, hogy férfi dolog, ezért a nézelődők inkább közülük kerülnek ki, de ez tévedés. Lányok is ugyanolyan sokan voltak kint a shown és bizony kiöltöztek ők is a rodeóra, ing+farmer+kalap kombinációban!

További képek a galériában.

Dél Gippsland – 3. nap

May 3rd, 2007 by krisz | Comments Off

A reggelt Foster-ben kezdtük, ahol Húsvéti Vásár volt. Nem is akármilyen, hanem igazi falusi vásár, tele házi készítésű dolgokkal és házi ételekkel. Csak hogy párat megemlítsek a portékák közül: lekvárok, bábok, kerámiák, szőttesek…stb. (érdemes a gallériában szétnézni!) Nagyon jól éreztük magunkat, mindent jól megnéztünk, és örültünk, hogy erre a vásárra mind az infóközpont, mind a házinénik felhívta a figyelmet.

A következő állomásunk és egyben nagy kirándulási kiindulópontunk a Wilsons Promontory volt.  Ez egy nemzeti park, ahova a belépő kocsinként 10$ és a park bejáratától kb 30 km-re kezdődnek a parkolók és a túraútvonalak. Mivel szép időnk volt, ezért körözgettünk mi is párat a parkolóban, mire találtunk helyet. Amúgy a park híres kempingező hely is, és meg kell hogy mondjam a nyár elmúltával is tele volt! Egészen meglepő számomra, de eddig bármerre is jártunk mindig tele találtuk a kempingeket, sátrazókkal és lakókocsisokkal is. Egyesek egészen felcuccolják a kocsit, még játékasztalt is hoznak maguknak, a BBQ sütőről nem is beszélve, és így ruccannak le a hosszú hétvégékre kikapcsolódni.

Wilsons Promontory amúgy természeti szépségein és kikapcsolódási lehetőségein kívül még arról híres, hogy itt található Ausztrália legdélebbi pontja, már ami a szigetet illeti. Sajnos ezt a pontot csak gyalogosan lehet elérni és egy napi sétába kerül, egy ottalvással a végén a kempingben, úgyhogy mi ezt most kihagytuk. De azért felhúztuk a bakancsokat és nekivágtunk mi is az utunknak. Átkeltünk a Tidal folyón és kisétáltunk a Pillar Pointra, ami kb egy óra közepesen könnyű séta után értünk el. Erről a pontról egész sokat lehet látni a szigetből, érdemes ide elsétálni. A folyótorkolatra is egészen szép kilátás nyílt innen, kár hogy a folyó nem túl bővizü ezen a ponton már, de érdekes megfigyelni a természeti képződményeket, ahol a folyó eléri a tengert. Az utat természetesen visszafele is megtettük, beiktattunk egy kis ebédet is a bisztróban, majd nekivágtunk a következő célnak: Norman Point-nak.

 

A túra első fele egy leégett erdőrészen vezetett át, egészen holdbéli volt a táj, de pár színes papagáj feldobta azért a fekete erdő látványát. Utána a bozótoson mentünk keresztül, ahol is neszezés hallottunk az egyik bokor mögül. Mivel nem vagyunk ijedősek, ezért megálltunk és megvártuk mi bújik ki a bokorból. És egy wombat volt az! :) (videó lentebb a nagy találkozásról) Az állatka se volt szívbajos éppen, kijött a bokrok közül, megszaglászott minket majd ment is tovább az útjára. Nem igen törődött velünk, mi meg csak ámultunk, hogy így jött és ment. A vicces az egészben, hogy éppen a túra alatt beszéltünk arról, hogy milyen ausztrál állatokat láttunk már ittlétünk alatt a vadonban és rájöttünk, hogy wombatot még nem. Így teljesüljön minden kívánságunk ám! (telhetetlen vagyok, kívántam is gyorsan még egyet, még egy állatot amit látni szeretnék egyszer itt a természetben vagy akár állatkertben is) Ez a kis találkozás feltöltött minket annyira, hogy megtegyük az út további részét Norman Point felé, ami kb 1,5 órára volt a bisztrótól, egy irányba. Visszafelé szaporáztuk is már a lépteinket, mert kezdett a nap lemenni a tengerbe. Kicsit rövidítettünk is, keresztülvágtunk a nagy tengerparton, Norman beach-en és csak néztük, hogyan változik a táj színe és hangulata a lemenő nap fényében. Fáradtan és vigyorgó arccal tértünk vissza szállásunkra.

További képek a galériában.

Dél Gippsland – 2. nap

May 2nd, 2007 by krisz | Comments Off

Reggelire frissen sült croissant-okat reggeliztünk, persze a teraszon elfogyasztva, közben bambulva a gyülekező kakadu sereget a szemközti fán, és a gyülekező golfosokat a pályán. Így feltöltődve vágtunk neki az aznapi felfedezni valóknak. Először Yarram városka felé mentünk, ahol húsvéti felvonulás volt. Mivel csak akkor kezdődött mikor odaértünk, ezért csak fél pillantást vetettünk a forgatagra és mentünk is tovább, nem akartunk hosszan elidőzni itt. A Tarra Bulga Nemzeti parkot néztük ki célnak és egy kis kirándulási lehetőségnek is. Az utunk oda a Tarra Valley úton vezetett, ami egy kis betonozott hegyi út, tele kacskaringókkal és csodaszép esőerdővel kétoldalt.

Első stoppunk a Tarra Bulga Visitor Center volt, ahol szétnéztünk hogy mit is lehet errefelé látni. A központ nagyon bájos: túraútvonal tanácsadás, a park múltját bemutató kiállítás, gyerekek számára természettudományi foglalkoztató sarok is akadt. Innena függőhíd csak 1,2 km, majd újabb 1,5 vissza a Visitor Center-hez egy másik útvonalon. Még a fűggőhíd felé vezető úton érdekes hangokat hallottunk, ráadásul egész közel az ösvényhez. Füleltünk tehát tovább csendben, míg végül felfedeztük a páfrányok között megbújó Lyre bird párt. Erről készítettük a lentebbi videót is. A madárból nem láttunk mi se sokkal többet, csak pár faroktollat.

A függőhídhoz vezető séta után a Tarra Valley piknikezőnél álltunk meg, ahol megint egy rövid sétával az erdőben elértük a Cyathea vízesést. Leírás alapján nagyobb attrakcióra számítottunk, de biztos az általános vízhiány miatt nem volt olyan nagyon érdekes és nagy a vízesés.  Hazafelé menet még megálltunk megnézni a Tarra vízesést is, ami azért kárpótolt minket.

Útközben elsuhantunk két vicces postaláda mellett is, már sajnálom, hogy nem álltunk meg fotót is készíteni róla: az egyik egy buxusbokorból volt kivágva, a másik pedig egy mikrósütő volt. (itt jellemző hogy egy alacsony póznán áll a ház előtt a postaláda)

Mielőtt még befejeztük volna ezt a napot elugrottunk megnézni az Agnes vízesést is, ami arról híres, hogy Ausztrália legmagasabb (59m) egybefüggő vízesése. A vízhiány erre a vízesésre is rányomja azért a bélyegét, bár azért jóval szebb volt, mint a Cyathea. Az odavezető út is aranyos, kétoldalt a domboldalakon tehenek és birkák legeltek, úgy néztek ki mint apró pamacsok a zöld tájon.

További képek a galériában.