repcsi.hu

Azaz Januári Kis Összes:

- Szilveszter 40 fokban a grill mellett, majd éjfél és tüzijáték a tengerparton
- Vettünk két gyönyörű biciklit, amivel jó kis túrákat tervezünk, amint belejövünk fizikailag is. Meg vettünk mellé jó kis könyvet is, amiben Melbourne környéki biciklis túrák vannak. Ehhez tudni kell, hogy itt számos jó minőségű bicikliút van.
- Megkezdtük a konyha átalakítását: egy hétvégén kijött a régi konyha, másikon bejött az új, a harmadikon pedig az utolsó simítások jönnek.
- Bútoraink száma rohamos fejlődésnek indult: lesz új étkezőgarnitúránk, lesz kanapénk a nappaliban és a dolgozószoba is kisebb fejlesztésen fog átesni. Azért minden jövő idő, mert bár ugyan mindent megvettünk, hetek kérdése mire valami megérkezik a gyárból és ki is szállítják.
- Betekintést nyertünk az ausztrál orvosi világba is, másfél év után először. Nem kell semmi komolyra gondolni, csak egy vényköteles gyógyszerért ugrottam be. A doki vérnyomást mért, majd kiírta a kért bogyókat. És itt valahogy meg tudják oldani, hogy amolyan “ismétlő receptet” írnak, amire egymás után még 2-szer válthatom ki ugyanazt a bogyót és nem kell 3 havonta visszamennem új receptért. Vizitdíj itt is van, csakhogy a helyi TB fedezi.
- Tözs beteg lett, defektet kapott. De legalább kiderült, hogy a pótkereke se volt jó állapotban, tükörsima volt és lapos. Szervízbe került, ahol kapott szép új első kerekeket és egy nagy generál szervízt is ha már ottjárt. Ennek keretében finom kis olaj került bele és a fékeit is lecserélték.
- Megvolt az első hosszú hétvége is, mivel Ausztrália nap volt, ami szombatra esett. Helyi “jó szokás”, hogy ha egy ünnep hétvégére esik, akkor a rákövetkező hétfőt munkaszüneti napnak nyilvánítjak, hogy igazán lehessen élvezni az ünnepet.

Dióhéjban ennyi, a konyha-projektről később lesz részletesebb beszámoló is.

Mivel nem keveset utaztunk, ezért volt időnk elgondolkozni a repülésen és összehasonlítani a két légitársaságot akikkel mentünk:
Lufthansa:
+ kényelmesek a gépeik
+ ehető az ételük
- nincs monitor minden ülésben (két film/12 óra)
- elhasználódottak az ülések (ketten kellettünk ahhoz, hogy visszazárjuk az asztalkát)

Air China:
+ minden üléshez van monitor (számtalan film és játék)
- az ételek nem európai gyomorhoz szokottak teljesen
- az ülések keskenyebbek
- az utazóközönség főként ázsiai

Ez utóbbi jellemzés azért némi kifejtést igényel. Szóval nincs bajunk az ázsiaikkal, de most jön a de: a gépen úgy éreztük magunkat mintha csak a helyközi buszjáratra ültünk volna fel. Volt egy halom ember, akin látszott most utazott először, azt se tudta hol keresse a wc-t vagy hogyan nyissa le az asztalkát. A legviccesebb az a tinédzser lány volt, aki leszállás előtt nekiállt lepakolni a kb 6 táskából álló kézipoggyászát. Mivel a poggyászával tele lett a széke ezért ő maga a szék karfájára ült és úgy várta a leszállást. Szegény sztyui se értette most mi van. A másik vicces az volt, amikor a gép leszállt. Ilyenkor általában még megkérik az embereket hogy a dokkolásig maradjanak ülve. A mi gépünk amint letette az első kerekét már ugrottak is fel az emberek és tülekedtek rendesen előre, mintha attól félnének, hogy a gép továbbmegy velük, mint a buszon, amikor nem tudnak leszállni. De említhetnénk azt is hogy iszonyat hangosak voltak többen is, vagy azt hogy a gép duty-free shopjában a cigire két fickó nekiállt alkudozni mint a piacon. (hangosan ezt is persze)

Másik élményünk Shanghai volt. Félreértés ne essék, a városba be se tettük a lábunkat, annyi időnk nem volt, csak a reptérre (Pu Dong reptér) jutottunk be. Úgy adódott, hogy a csomagjainkat nem tudtuk feladni Melbourne-Bp útra végig és visszafele sem, ezért Shanghaiban azokat fel kellett vennünk. Csakhogy ez az országba való belépésnek számít, amihez vízum kellene. Nekünk persze nem volt, nem is tudtunk róla hogy kellhet egyáltalán, mivel nem terveztünk kimenni a tranzitból. Szóval álltunk ott hajnalban a vámtisztviselő előtt és vártunk. Ő hívta a nagyfőnökét, aki végül bepecsételt nekünk egy-egy belépési engedélyt. Ugyanezt játszottuk el visszafelé is, vártunk a tisztviselőnél amíg a felettese megérkezik és beenged minket. Ezen a macerán kívül ahhoz, hogy beléphessünk Kínába 3 űrlapot kellett kitöltenünk és ugyanennyit kifelé is kértek tőlünk fejenként. Szummázva 4 órát töltöttünk tranzitban, ebből fél órát legalább a vámon, és utána még kitöltöttünk 6-6 űrlapot is azért, hogy a maradék 3 órában ülhessünk a váróban. Ez a 3 óra viszont elég volt ahhoz hogy pár dolgot megfigyeljünk. A duty free shopokban csupa olyan dolgot kapni amiről azt se tudtuk micsoda, csak gyanítottuk, hogy ezt bizony nem engedné be az ausztrál karantén hatóság. Ami meg ehető lett volna számunkra is, mint pl. a chips, azok meg bő fél éve lejártak voltak már. Azt is megállapítottuk, hogy bárhol is mentünk fel a mozgólépcsőn mindig ugyanabba a 80-as évekbeli étterembe érkeztünk. Aztán rájöttünk, hogy mind a három lépcsőnél ugyanaz az étterem van kialakítva, nem pedig mi rontjuk el a lépcsőzést valahogyan. Az ott felszolgált főételhez meg mindig kaptunk szárított csirkelábat, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Biztos ínyenc falatnak számít, de mi utoljára a görényünknek adtunk ilyet.
Ilyen élmények után megállapítottuk, hogy egyrészt Air China-val többet nem szeretnénk repülni, másrészt Kínába csak akkor tesszük be a lábunkat legközelebb ha ott meg is állunk pár napra. Átutazni rajta túlságosan is macerás, amihez 12 óra repülés után és még 12 előtt semmi kedve az embernek.

Megkaptuk az önkormányzattól a parkolási jegyünket! Hogy ez mire jó? Arra, hogy az önkormányzathoz tartozó strandokon ingyen parkolhassunk. Ma 41 fok van, úgyhogy ki is próbáljuk hamarosan.

Amúgy tekintélyes kis területet foglal magába az önkormányzat, a helyismerettel rendelkezők kedvéért leírom, hogy Brighton beachtől Beaumaris beachig. Minden elfogultság nélkül, szerintünk a legjobb beachek itt vannak a városban. :) A helyismerettel nem rendelkezőknek pedig álljon itt egy térkép. (a piros napocska kb. a házunk helye)

Amúgy a parkolás a tengerparton nem olyan vészes összeg, 8-9$ egy napra, vagy 2-2,5$/óra, megfizethető. De amin lehet spórolni akkor miért is ne, ezért is fizetjük az ingatlanadót az önkormányzatnak.

Fővárosi kalandozásunk után vidék felé vettük az irányt, hogy meglátogassuk a családot és a rokonságot.  Azt gondoljuk, hogy egészen sok emberrel sikerült összefutni azalatt a pár nap alatt amit szülővárosainkban töltöttünk. Igazából azoknak a rokonoknak, akik rendszeresen olvassák ezt a blogot, nem tudtunk sok újat mondani. De ez jól is van így, mert legalább tudtunk másról is beszélni, nemcsak arról, hogy milyen Ausztrália. Jó volt mindenkit újra látni és megölelni.

A hideg idő miatt nem igazán kirándultunk az országban, így szent fogadalmat tettünk, hogy legközelebb valamikor nyár végén térünk vissza és feltétlenül szét fogunk nézni egy kicsit az országban, de legalább a kedvenc helyeinket meglátogatjuk. (pl. nyíregyházi vadaspark)

A Karácsony is gyorsan elröppent, ami ugyan nem volt fehér, de előtte azért láttunk némi havat! Az igazat megvallva azért még csak természetesebb a Karácsony hidegben, mint melegben. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy azért Magyarország se panaszkodhat a karácsonyi kivilágításra és díszítésre sem. Mind a közterületek, mind a magánházak jó része rendesen fel volt cicomázva!

Hamar eltelt az a 3 hét amit Magyarországon töltöttünk, tudtunk volna még maradni szívünk szerint, de kicsit már vágytunk is vissza a saját házunkba, amivel még sok a teendőnk.