repcsi.hu

Budapesten minden évben izgatottan vártuk a Titanic filmfesztivált és még izgatottabban válogattunk a filmek között. Nem volt ritka, hogy 5-8 filmet is megnéztünk a fesztivál ideje alatt és hogy egy estére néha két vetítés is jutott. Végülis a “mozi” hozott össze minket és lett a végzetünk. :)

Amikor Melbourne-be költöztünk a programkínálat között szinte azonnal kiszúrtuk a helyi filmfesztivált is. Akkoriban még a gyenge angoltudásunk miatt nem mentünk el rá, később pedig valahogy mindig máshogy jött ki a lépés. Az idén azonban sikerült végre eljutnunk a Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválra és ebben a mankóim sem gátoltak meg.

A kínálatban nem tartott sokáig kiszúrni a Teenage Paparazzo című dokumentumfilmet, ami egy 13 éves hollywoodi lesifotós fiúról szól. A filmet Adrian Grenier neve fémjelzi, mint producer és rendező, és akit leginkább az Entourage c. sorozatból ismerhetünk mint Vincent Chase. Nagyszerű és elgondolkodtató film, mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Az elmúlt évek legjobb dokuja!

A bemutatóra maga a rendező is eljött és felkonferálta filmjét (popcorn sapkában, ami a fesztivál egyik “kabalaállata” volt):

Másnap lehetőség volt egy beszélgetésre is beülni, amin Adrian Grenier és Charlie Pickering vett részt, és ami után volt kérdezz-felelek is.

A filmfesztivál itt is igen népszerű dolog, tömegeket vonz, a jegyek hamar elkelnek és a sorbanállásra is fel lehet készüni.

(a mozi jobb szélen a kék táblás Greater Union felirat)

Még nem ért véget a fesztivál, minket is vár még egy vetítés, de biztos vagyok benne, hogy jövőre is menni fogunk!

Négy éve már annak, hogy utoljára havat láttunk, így épp itt volt az ideje annak, hogy egy jó kis szánkózós hétvégét szervezzünk barátainkkal. A szállásfoglalás nem volt egyszerű menet, szinte mindenhol teltház volt, mivel Melbourne kétórás körzetében csak három kisebb, sielésre és szánkózásra is alkalmas hegy van, és a szezon se hosszabb 8-10 hétnél. Végül mégiscsak lett valami.

A tervünk az volt, hogy szombaton a szálláshoz közeli kölcsönzős cégnél találkozunk barátainkkal, megebédelünk együtt, és amíg ők ebéd utáni pihenésüket töltik a babájukkal, addig mi meglátogatjuk az egyik havas csúcsot (Mt. St. Gwinear), másnap délelőtt pedig felmegyünk együtt a másik, kiépítettebb csúcsra is (Mt. Baw Baw). Aztán máshogy alakultak a dolgok.

Szombaton találkoztunk a kölcsönzős cégnél, ahol a hóláncokat foglaltuk (időjárástól függetlenül kötelező hóláncot tartani a kocsiban az Alpesi Régióban) és ahonnan mi két szánkót is kölcsönöztünk. Utána átmentünk ebédelni a szemben lévő étterem-hotelbe, ahol ilyen finom kis lávaköves húsokat lehet kérni:

Utána nekivágtunk a hegynek. Izgatottan vártuk a kanyargó földúton az első előbukkanó hókupacot vagy havas csúcsot.

Felérve a csúcsra 15 centi hó fogadott minket és kellemes 5 fok. A nap is szépen sütött, ezért kásássá vált a hó hamar, úgyhogy a saját hóember építéséről lemondtunk. (pedig répával is készültünk)

Gyorsan feltérképeztük a szánkólehetőségeket (két pálya) és bemelegítettünk a lankásabb, lassabb pályán.

Ezután átmerészkedtünk a gyorsabb pályára, ahol alig egy óra alatt csuromvizesre izzadtuk magunkat a mókában.

Azonban egy szerencsétlen csúszásnál (pont úgy ahogy Teki is csinálja a videón) talppal egy oszlopnak ütköztem. (akkor már nem fedte a szalmabála sajnos). A végeredmény: zúzódás a jobb bokán. A hegyen szerencsére van elsősegélyszolgálat is, úgyhogy jöttek is “megmenteni”, mivel nem tudtam lábra állni.

Ezen a járművön nagyon frankó volt utazni!

A másnapi közös programot így sajnos le kellett mondanunk, és robogtunk vissza Melbourne-be, ahol beugrottunk a helyi kórházba is, hogy megnézzék röntgennel is a bokámat. Ott 1 hét mankózásra és lábadozásra ítéltek.

Ettől még nem ment el a kedvünk a szánkózástól, jövőre újra megyünk! :)