Filmfesztivál
Budapesten minden évben izgatottan vártuk a Titanic filmfesztivált és még izgatottabban válogattunk a filmek között. Nem volt ritka, hogy 5-8 filmet is megnéztünk a fesztivál ideje alatt és hogy egy estére néha két vetítés is jutott. Végülis a “mozi” hozott össze minket és lett a végzetünk. :)
Amikor Melbourne-be költöztünk a programkínálat között szinte azonnal kiszúrtuk a helyi filmfesztivált is. Akkoriban még a gyenge angoltudásunk miatt nem mentünk el rá, később pedig valahogy mindig máshogy jött ki a lépés. Az idén azonban sikerült végre eljutnunk a Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválra és ebben a mankóim sem gátoltak meg.
A kínálatban nem tartott sokáig kiszúrni a Teenage Paparazzo című dokumentumfilmet, ami egy 13 éves hollywoodi lesifotós fiúról szól. A filmet Adrian Grenier neve fémjelzi, mint producer és rendező, és akit leginkább az Entourage c. sorozatból ismerhetünk mint Vincent Chase. Nagyszerű és elgondolkodtató film, mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Az elmúlt évek legjobb dokuja!
A bemutatóra maga a rendező is eljött és felkonferálta filmjét (popcorn sapkában, ami a fesztivál egyik “kabalaállata” volt):
Másnap lehetőség volt egy beszélgetésre is beülni, amin Adrian Grenier és Charlie Pickering vett részt, és ami után volt kérdezz-felelek is.
A filmfesztivál itt is igen népszerű dolog, tömegeket vonz, a jegyek hamar elkelnek és a sorbanállásra is fel lehet készüni.
(a mozi jobb szélen a kék táblás Greater Union felirat)
Még nem ért véget a fesztivál, minket is vár még egy vetítés, de biztos vagyok benne, hogy jövőre is menni fogunk!
Mel