repcsi.hu

by krisz & teki
Bp  03:10
Mel 11:10

Archive for June, 2011

Tazmánia 06 – Freycinet Nemzeti Park

Jun 27th, 2011 by krisz | Comments Off

Reggel egy kis családi ünneplés után a Freycinet nemzeti parkot vettük célba, mint aznapi túra állomásunkat. A Coles Bay-ig mentünk, ahol is a park bejárata található. Itt az infópultánál begyűjtöttük a szükséges brossúrákat a lehetséges túrákról, jól kifaggatuk a park őrét arról is, hogy kisgyerekekkel illetve babakocsival mely utakat javasolja, majd 24$/autó leperkálása után bebocsájtást nyertünk a parkba.
Itt jegyezném meg, hogy Tazmániába szinte minden nemzeti parkba belépő van. Ezt meg lehet vásárolni egyesével is, vagy lehetőség van kéthavi illetve éves bérlet kiváltására is. Mi először úgy voltunk vele, hogy kéthavi bérletet nem éri meg venni nekünk, de aztán hamar kiderült, hogy három parkba a belépő ugyanannyi, mint a kéthavi bérlet. Szerencsére megőriztük a korábbi parkbelépőket, így a harmadik parknál egyszerűen csak kéthavi bérletre váltottuk be azokat és csak a különbözetet kellett kifizetnünk.

Egy könnyű kis túrával indítottuk a park felfedezését, így először a Cape Tourville kilátóhoz és világítótoronyhoz autókáztunk el. Voltak egy páran, de még éppen nem volt zavaró a többi túrista jelenléte. A séta is igen kis könnyed volt, kb. 20 percig tartott körbemenni a torony körül kiépített ösvényen. A híres Wine Glass öböl fele látható ebből a kilátóból, de a többi partszakasz látványa is igen impozáns volt.

Ezután a Wine Glass öböl kilátójához mentünk, ahol a parkoló szinte csurig tele volt. Nem volt meglepetés a dolog, elvégre csúcsidőben látogattunk el Tazmániába, a Freycinet nemzeti park legnagyobb látványossága pedig ez a borospohár alakú öböl. A család kisgyerekes fele úgy döntött, hogy elmennek tengerpartozni és sétálgatni inkább, mivel a kilátóba vezető út szinte csak felfelé menésből áll és a prospektus szerint kb másfél órát érdemes rászánni a mászásra és lejövetelre, ami nekik már túl sok lett volna. Teki és én pedig nekivágtunk a kaptatónak és nem is bántuk meg, hogy így döntöttünk. Bő fél óra menetelés után el is értük a csúcsot, ahol rengetegen voltak, de azért lehetőségünk volt egy-két jobb fotót csinálni. Csak addig maradtunk a kilátónál amíg kifújtuk kicsit magunkat, megnéztük jól a környéket és jöttünk is le, teret engedve a többi túristának. Lefelé az út persze már gyorsabb volt, bő 15 perc alatt lent is voltunk. Ekkor már délutánba hajlott az idő, így magához az öbölhöz nem ereszkedtünk le, mert az még a kilátótól kb 1-1.5 óra lett volna oda-vissza, amire nem volt időnk, illetve nem is akartuk nagyon megerőltetni magunkat. (igyekeztünk vigyázni a babára a pocakomba és nem túllőni a limitet, annak ellenére hogy jó erőben voltam és mindeféle rosszullét elkerült)

A családot végül az infócentertől nem messze lévő öbölben leltük meg, a Nagy Osztriga nevü öbölben. ATazmán tenger jéghideg volt, de azért egy láblógatásig muszáj volt megmártózni benne. Volt aki kicsit bátrabb is volt és teljesen bele is ment a vízbe.
Hazafelé menet megálltunk Bicheno-ban a Seaview nevű étteremben vacsorázni, ahol a tengeri ételek csodálatosak voltak, a berendezés viszont iszonyat egyszerű, a kiszolgálás pedig pocsék. Először nem is akartak nekünk asztalt adni, annak ellenére, hogy az étterem bő egyharmada/fele még üres volt. Aztán mikor mellesleg megemlítettük, hogy hatan vagyunk, akkor hirtelen lett valahogy mégis asztal. Azt persze nem vallottuk be, hogy a hat emberből kettő kisgyerek… De a friss osztriga és a homár miatt megérte megállni itt. Aki Tazmánia keleti felén jár, és szereti a tengeri ételeket, annak szinte kötelező egy ilyen helyre legalább egyszer beülnie!
Bicheno amúgy egy aranyos és jól kiépített tengerparti üdülővároska. Eredeti tervünk az volt, hogy mi is itt szállunk meg, de sajnos egy-két hónappal az indulás előtt nem találtunk már szállást a városkában. Pedig éttermek és túristacsalogató helyek szempontjából abszolute verte St. Helens kínálatát, de sajnos csúcsidőben igencsak felkapott hely.

További képek a Gallériában!

Tazmánia 05 – Bridestowe levendulafarm és St. Helens

Jun 20th, 2011 by krisz | Comments Off

Reggel Launcestont elhagyva a Bridestowe levendulafarm felé vettük az irányt. Azonban előtte még megálltunk megnézni, hogy mi is az a Hollybank Treetops. Prospektusok alapján azt hittük, hogy olyan függőhíd pálya mint ami itt is található az Otway nemzeti parkban. Azonban ott egészen gyorsan egyértelművé vált, hogy ez bizony egészen más. Itt egy kifeszített kötélpályán lehet végigcsúszni a lombok között, miközben az ember egy hevedereben csücsül. Mivel a gyerekek még túl kicsik voltak az ilyesfajta kalandhoz,  én pedig már várandós, ezért ezt a mókát inkább kihagytuk. Amúgy is ott derült ki, hogy igen népszerű a dolog, ezért a helyeket előre le kell foglalni, mivel egyszerre csak bizonyos számú ember tartózkodhat a pályán. Nem igazán bántuk a dolgot, egy sétálós függőhídnak mindenki jobban örült volna.

 

Szóval mentünk tovább a híres Bridestowe levendulafarmra, ahol a mező teljes pompájában virágzott. Ameddig a szem ellátott a völgyet levendula borította. Többfélét is termesztenek a farmon, így ennek megfelelően a színek is kicsit különbözőek voltak. A farm abszoulte túristacsalogató. Nemcsak a termesztés és feldolgozás lépéseit lehet megtekinteni a különböző állomásokon, hanem a farmhoz tartozó étteremben levendulás különlegességeket is meg lehet kóstolni. Ezt mi sem hagyhattuk és nem is bántunk meg! Bő 3 órát sikerült is elmászkálnunk, amit végül egy alapos bevásárlással zártunk a farm ajándékboltjában. Természetesen minden levendulás volt ott is.

Mivel több időt töltöttünk el a levendulák között, mint amennyit eredetileg terveztünk, ezért St Helens előtt már csak Scottsdale-ben álltunk meg egy övid pihenőre. Az út a két település között igencsak kanyargós volt, így eltartott egy ideig, amíg elértük aznapi szálláshelyünket St Helens városkában. Az előre lefoglalt szállásunk mögött örömmel fedeztük fel, hogy egy igencsak jó állapotú bbq sütő is tartozik a helyhez, így a vacsora kérdését is igen hamar megoldottuk.

További képek a Gallériában!

Tazmánia 04 – Ismét Tamar völgye

Jun 20th, 2011 by krisz | Comments Off

Reggel az irányt Low Head felé vettük. A település a Tamar folyó és az óceán találkozásánál terül el, egyetlen híres épülete a világítótorony, ami 1805 óta folyamatosan üzemel.

A toronynál ugyan erős szél fogadott minket, de nem volt hűvös. Szinte az egész tazmán utunkra jellemző, kellemes 20-25 fok volt. Egy kisebb forgatócsoportba is belefutottunk itt, akik a Rolex jachtverseny pár résztvevőjét kapták éppen lencsevégre. A torony körül kicsit sétáltunk és örömmel láttuk, hogy számos pingvinnek ad otthont a torony alatti domb. Sajnos a kis állatkákat nem láttuk, lévén nappal volt, így biztos kint voltak halászni, de a nyomuk egyértelmű volt. Naplementekor kb 15 perc sétáért cserébe amúgy lehetőség van a helyi vadőrrel megnézni a pingvinek "partraszállását" is.  A tornyból számos fehérhomokos tengerpartot is megpillantottunk, így hamar eldöntöttük, hogy az egyiket megnézzük közelebbről is. A víz fagyosan hideg volt, így a fürdőzés kimaradt, de egy kicsit azért jól esett sétálni a homokban és élvezni azt, hogy kb másik 10 emberrel kell csak megosztani a 2 km-nyi partszakaszt.

A következő megállónak a Notley Fern Gorge páfrányerdőt szemeltük ki, de előtte még megálltunk George Town kilátójánál is egy kicsit. A kilátó egy kisebb kaptató árán érhető el, de éppen rálátni a folyótorkolatra, úgyhogy megéri a felkapaszkodást. Rááadásul a csodás panoráma mellett megpillanthattuk a híres sárgahasú rozellát is, ami csak Tazmániában él.

Ezután a Batman függőhídon át elértük a Notley Fern Gorge erdőt, aminek megtalálása nem is volt annyira egyszerű. A táblák összevissza mutattak, a GPS pedig hasznavehetetlennek bizonyult. Azért pár sikertelen próbálkozás és eltévedés után végülis ráakadtunk az erdő parkolójára és a túraút elejére is. Az ösvény nagyjából 45 perc alatt járható be, az eleje és a vége az meredek, de mindenképpen megéri végigmenni rajta. Ennyire sűrű és zöld páfrányerdőt még mi se láttunk! Szinte olyan volt az egész, mintha egy Hollywood-i díszletbe csöppentünk volna bele. Szinte minden kanyarnál vártuk, mikor ugrik elénk az erdő manója.

A páfrányerdő után hazafelé menet még megálltunk a Tamar lápvidéknél is, ahova előző nap csak érintőlegesen ugrottunk be. Az idő pont jó volt egy kellemes sétához a lápvidéken kialakított deszka járdákon. Már éppen lefele menet volt a Nap is, az állatok is kezdtek aktívak lenni. Rögtön a bejáratnál kiszúrtunk egy bronzkígyót, ahogy komótosan próbált felmelegedni az utolsó napsugarak álltal. A lápvidéken keresztül több rövidebb-hosszabb túra is van, kinek mire van ideje és energiája. Mi csak az első szigetik sétáltunk el, de már onnan is jó betekintést nyertünk a lápvidék életébe. A bozótosban még egy mocsári wallabyra is figyelmesek lettünk a számtalan madárfaj mellett.

Ez a nap is gyorsan eltelt, sok szép vidéket láttunk, este nem kellett hosszan altatni senkit se.

További képek a Gallériában!

Tazmánia 03 – Launceston és Tamar völgye

Jun 1st, 2011 by krisz | Comments Off

A délelőttöt Launceston városka felfedezésével töltöttük el. Hangulatos kis hely, nagyon európai benyomása van a sok régi épület miatt és nagyon emberi léptékű is. Könnyű gyalogosan is körbesétálni a főbb látványosságokat. Először a belvárost látogattuk meg, ahol a pár utcácskányi bevásárló részen sétálgattunk egy kevest. Ami felűnt az a sok egyirányú utca.

Ezután a Tamar folyó partja felé vettük az irányt, ahol meglepődve vettük észre, hogy a parkban található játszótér nem egyszerű játszótér ám, hanem egyfajta kültéri edzőterem gyerekeknek. Ilyen kültéri edőztermeket (fekvepadok, rudak húzódszkodni..stb) felnőttek számára már máshol is láttunk, de ez volt az első hely, ahol a gyerekekre gondoltak. Számukra nem is az izomzat edzéséhez való "gépek’ voltak, hanem sokkal inkább állóképességnövelő gépek, mint bicikli, evezőgép, twister. Persze ezek mellett helyet kapott a szokásos mászókás, kalandos játszótér is a kisebbek számára.

A part mentén igényesen kialakított sétányon elmentünk egészen a Városi parkig. A parkot 1863­-ban nyitották meg és híres volt arról, hogy az emberek szórakoztatására épült. Ezért a parkon belül helyet kapott egy japán makákókkal teli ketrecféleség, ami felújított formájában ma is megnézhető. Emellett híres a park még az üvegházáról is, ahol számos érdekes orchideát is meg lehet csodálni, továbbá a központi pergolájáról, ahol koncerteket lehet hallgatni. De igen népszerű piknikező hely és a játszótere is le tudja foglalni a gyerekeket pár órára.

Ezzel a körrel be is zárult a launceston-i városnézésünk és továbbálltunk a Tamar völgye felé. Elsőként a Tamar lápvidéken nyújtóztunk ki, ahol nem időztünk sokat, ugyanis éppen ebédidőre járt és az idő is igencsak napos volt, így a madarak is az árnyékban a sziesztájukat töltötték éppen. Úgy voltunk vele, hogy majd inkább a nap végefelé megállunk ismét, akkor nagyobb lesz az aktivitás az állatvilágban is, több mindent tudunk megfigyelni majd. Továbbálltunk hát Greens Point felé, ahol az óceán és a folyó találkozik. Az út mentén elég sok elütött wallaby-t láttunk, szomorú látvány volt, de ez azt is jelzi egyben, hogy az állatvilág igencsak bőséges. Mielőtt elértük volna a partot megálltunk még a Bradly`s kilátónál is, hogy megnézzük hogyan is fest a Tamar völgye a magasból.

Greens Pointnál pedig sétáltunk egyet a parti ösvényen, ahol pár pici és élő wallabyt is megcsodálhattunk végre, illetve a híres vöröses sziklákat, amiket az algák színeznek meg. Jó kis ösvény volt, megérte rászánni azt a kb 30 percet.

További képek a Gallériában!