repcsi.hu

by krisz & teki
Bp  03:10
Mel 11:10

Tazmánia 06 – Freycinet Nemzeti Park

Jun 27th, 2011 by krisz | 0

Reggel egy kis családi ünneplés után a Freycinet nemzeti parkot vettük célba, mint aznapi túra állomásunkat. A Coles Bay-ig mentünk, ahol is a park bejárata található. Itt az infópultánál begyűjtöttük a szükséges brossúrákat a lehetséges túrákról, jól kifaggatuk a park őrét arról is, hogy kisgyerekekkel illetve babakocsival mely utakat javasolja, majd 24$/autó leperkálása után bebocsájtást nyertünk a parkba.
Itt jegyezném meg, hogy Tazmániába szinte minden nemzeti parkba belépő van. Ezt meg lehet vásárolni egyesével is, vagy lehetőség van kéthavi illetve éves bérlet kiváltására is. Mi először úgy voltunk vele, hogy kéthavi bérletet nem éri meg venni nekünk, de aztán hamar kiderült, hogy három parkba a belépő ugyanannyi, mint a kéthavi bérlet. Szerencsére megőriztük a korábbi parkbelépőket, így a harmadik parknál egyszerűen csak kéthavi bérletre váltottuk be azokat és csak a különbözetet kellett kifizetnünk.

Egy könnyű kis túrával indítottuk a park felfedezését, így először a Cape Tourville kilátóhoz és világítótoronyhoz autókáztunk el. Voltak egy páran, de még éppen nem volt zavaró a többi túrista jelenléte. A séta is igen kis könnyed volt, kb. 20 percig tartott körbemenni a torony körül kiépített ösvényen. A híres Wine Glass öböl fele látható ebből a kilátóból, de a többi partszakasz látványa is igen impozáns volt.

Ezután a Wine Glass öböl kilátójához mentünk, ahol a parkoló szinte csurig tele volt. Nem volt meglepetés a dolog, elvégre csúcsidőben látogattunk el Tazmániába, a Freycinet nemzeti park legnagyobb látványossága pedig ez a borospohár alakú öböl. A család kisgyerekes fele úgy döntött, hogy elmennek tengerpartozni és sétálgatni inkább, mivel a kilátóba vezető út szinte csak felfelé menésből áll és a prospektus szerint kb másfél órát érdemes rászánni a mászásra és lejövetelre, ami nekik már túl sok lett volna. Teki és én pedig nekivágtunk a kaptatónak és nem is bántuk meg, hogy így döntöttünk. Bő fél óra menetelés után el is értük a csúcsot, ahol rengetegen voltak, de azért lehetőségünk volt egy-két jobb fotót csinálni. Csak addig maradtunk a kilátónál amíg kifújtuk kicsit magunkat, megnéztük jól a környéket és jöttünk is le, teret engedve a többi túristának. Lefelé az út persze már gyorsabb volt, bő 15 perc alatt lent is voltunk. Ekkor már délutánba hajlott az idő, így magához az öbölhöz nem ereszkedtünk le, mert az még a kilátótól kb 1-1.5 óra lett volna oda-vissza, amire nem volt időnk, illetve nem is akartuk nagyon megerőltetni magunkat. (igyekeztünk vigyázni a babára a pocakomba és nem túllőni a limitet, annak ellenére hogy jó erőben voltam és mindeféle rosszullét elkerült)

A családot végül az infócentertől nem messze lévő öbölben leltük meg, a Nagy Osztriga nevü öbölben. ATazmán tenger jéghideg volt, de azért egy láblógatásig muszáj volt megmártózni benne. Volt aki kicsit bátrabb is volt és teljesen bele is ment a vízbe.
Hazafelé menet megálltunk Bicheno-ban a Seaview nevű étteremben vacsorázni, ahol a tengeri ételek csodálatosak voltak, a berendezés viszont iszonyat egyszerű, a kiszolgálás pedig pocsék. Először nem is akartak nekünk asztalt adni, annak ellenére, hogy az étterem bő egyharmada/fele még üres volt. Aztán mikor mellesleg megemlítettük, hogy hatan vagyunk, akkor hirtelen lett valahogy mégis asztal. Azt persze nem vallottuk be, hogy a hat emberből kettő kisgyerek… De a friss osztriga és a homár miatt megérte megállni itt. Aki Tazmánia keleti felén jár, és szereti a tengeri ételeket, annak szinte kötelező egy ilyen helyre legalább egyszer beülnie!
Bicheno amúgy egy aranyos és jól kiépített tengerparti üdülővároska. Eredeti tervünk az volt, hogy mi is itt szállunk meg, de sajnos egy-két hónappal az indulás előtt nem találtunk már szállást a városkában. Pedig éttermek és túristacsalogató helyek szempontjából abszolute verte St. Helens kínálatát, de sajnos csúcsidőben igencsak felkapott hely.

További képek a Gallériában!

Comments are closed.