repcsi.hu

by krisz & teki
Bp  03:10
Mel 11:10

Tazmánia 05 – Bridestowe levendulafarm és St. Helens

Jun 20th, 2011 by krisz | Megjegyzések:Comments Off

Reggel Launcestont elhagyva a Bridestowe levendulafarm felé vettük az irányt. Azonban előtte még megálltunk megnézni, hogy mi is az a Hollybank Treetops. Prospektusok alapján azt hittük, hogy olyan függőhíd pálya mint ami itt is található az Otway nemzeti parkban. Azonban ott egészen gyorsan egyértelművé vált, hogy ez bizony egészen más. Itt egy kifeszített kötélpályán lehet végigcsúszni a lombok között, miközben az ember egy hevedereben csücsül. Mivel a gyerekek még túl kicsik voltak az ilyesfajta kalandhoz,  én pedig már várandós, ezért ezt a mókát inkább kihagytuk. Amúgy is ott derült ki, hogy igen népszerű a dolog, ezért a helyeket előre le kell foglalni, mivel egyszerre csak bizonyos számú ember tartózkodhat a pályán. Nem igazán bántuk a dolgot, egy sétálós függőhídnak mindenki jobban örült volna.

 

Szóval mentünk tovább a híres Bridestowe levendulafarmra, ahol a mező teljes pompájában virágzott. Ameddig a szem ellátott a völgyet levendula borította. Többfélét is termesztenek a farmon, így ennek megfelelően a színek is kicsit különbözőek voltak. A farm abszoulte túristacsalogató. Nemcsak a termesztés és feldolgozás lépéseit lehet megtekinteni a különböző állomásokon, hanem a farmhoz tartozó étteremben levendulás különlegességeket is meg lehet kóstolni. Ezt mi sem hagyhattuk és nem is bántunk meg! Bő 3 órát sikerült is elmászkálnunk, amit végül egy alapos bevásárlással zártunk a farm ajándékboltjában. Természetesen minden levendulás volt ott is.

Mivel több időt töltöttünk el a levendulák között, mint amennyit eredetileg terveztünk, ezért St Helens előtt már csak Scottsdale-ben álltunk meg egy övid pihenőre. Az út a két település között igencsak kanyargós volt, így eltartott egy ideig, amíg elértük aznapi szálláshelyünket St Helens városkában. Az előre lefoglalt szállásunk mögött örömmel fedeztük fel, hogy egy igencsak jó állapotú bbq sütő is tartozik a helyhez, így a vacsora kérdését is igen hamar megoldottuk.

További képek a Gallériában!

Tazmánia 04 – Ismét Tamar völgye

Jun 20th, 2011 by krisz | Megjegyzések:Comments Off

Reggel az irányt Low Head felé vettük. A település a Tamar folyó és az óceán találkozásánál terül el, egyetlen híres épülete a világítótorony, ami 1805 óta folyamatosan üzemel.

A toronynál ugyan erős szél fogadott minket, de nem volt hűvös. Szinte az egész tazmán utunkra jellemző, kellemes 20-25 fok volt. Egy kisebb forgatócsoportba is belefutottunk itt, akik a Rolex jachtverseny pár résztvevőjét kapták éppen lencsevégre. A torony körül kicsit sétáltunk és örömmel láttuk, hogy számos pingvinnek ad otthont a torony alatti domb. Sajnos a kis állatkákat nem láttuk, lévén nappal volt, így biztos kint voltak halászni, de a nyomuk egyértelmű volt. Naplementekor kb 15 perc sétáért cserébe amúgy lehetőség van a helyi vadőrrel megnézni a pingvinek "partraszállását" is.  A tornyból számos fehérhomokos tengerpartot is megpillantottunk, így hamar eldöntöttük, hogy az egyiket megnézzük közelebbről is. A víz fagyosan hideg volt, így a fürdőzés kimaradt, de egy kicsit azért jól esett sétálni a homokban és élvezni azt, hogy kb másik 10 emberrel kell csak megosztani a 2 km-nyi partszakaszt.

A következő megállónak a Notley Fern Gorge páfrányerdőt szemeltük ki, de előtte még megálltunk George Town kilátójánál is egy kicsit. A kilátó egy kisebb kaptató árán érhető el, de éppen rálátni a folyótorkolatra, úgyhogy megéri a felkapaszkodást. Rááadásul a csodás panoráma mellett megpillanthattuk a híres sárgahasú rozellát is, ami csak Tazmániában él.

Ezután a Batman függőhídon át elértük a Notley Fern Gorge erdőt, aminek megtalálása nem is volt annyira egyszerű. A táblák összevissza mutattak, a GPS pedig hasznavehetetlennek bizonyult. Azért pár sikertelen próbálkozás és eltévedés után végülis ráakadtunk az erdő parkolójára és a túraút elejére is. Az ösvény nagyjából 45 perc alatt járható be, az eleje és a vége az meredek, de mindenképpen megéri végigmenni rajta. Ennyire sűrű és zöld páfrányerdőt még mi se láttunk! Szinte olyan volt az egész, mintha egy Hollywood-i díszletbe csöppentünk volna bele. Szinte minden kanyarnál vártuk, mikor ugrik elénk az erdő manója.

A páfrányerdő után hazafelé menet még megálltunk a Tamar lápvidéknél is, ahova előző nap csak érintőlegesen ugrottunk be. Az idő pont jó volt egy kellemes sétához a lápvidéken kialakított deszka járdákon. Már éppen lefele menet volt a Nap is, az állatok is kezdtek aktívak lenni. Rögtön a bejáratnál kiszúrtunk egy bronzkígyót, ahogy komótosan próbált felmelegedni az utolsó napsugarak álltal. A lápvidéken keresztül több rövidebb-hosszabb túra is van, kinek mire van ideje és energiája. Mi csak az első szigetik sétáltunk el, de már onnan is jó betekintést nyertünk a lápvidék életébe. A bozótosban még egy mocsári wallabyra is figyelmesek lettünk a számtalan madárfaj mellett.

Ez a nap is gyorsan eltelt, sok szép vidéket láttunk, este nem kellett hosszan altatni senkit se.

További képek a Gallériában!

Tazmánia 03 – Launceston és Tamar völgye

Jun 1st, 2011 by krisz | Megjegyzések:Comments Off

A délelőttöt Launceston városka felfedezésével töltöttük el. Hangulatos kis hely, nagyon európai benyomása van a sok régi épület miatt és nagyon emberi léptékű is. Könnyű gyalogosan is körbesétálni a főbb látványosságokat. Először a belvárost látogattuk meg, ahol a pár utcácskányi bevásárló részen sétálgattunk egy kevest. Ami felűnt az a sok egyirányú utca.

Ezután a Tamar folyó partja felé vettük az irányt, ahol meglepődve vettük észre, hogy a parkban található játszótér nem egyszerű játszótér ám, hanem egyfajta kültéri edzőterem gyerekeknek. Ilyen kültéri edőztermeket (fekvepadok, rudak húzódszkodni..stb) felnőttek számára már máshol is láttunk, de ez volt az első hely, ahol a gyerekekre gondoltak. Számukra nem is az izomzat edzéséhez való "gépek’ voltak, hanem sokkal inkább állóképességnövelő gépek, mint bicikli, evezőgép, twister. Persze ezek mellett helyet kapott a szokásos mászókás, kalandos játszótér is a kisebbek számára.

A part mentén igényesen kialakított sétányon elmentünk egészen a Városi parkig. A parkot 1863­-ban nyitották meg és híres volt arról, hogy az emberek szórakoztatására épült. Ezért a parkon belül helyet kapott egy japán makákókkal teli ketrecféleség, ami felújított formájában ma is megnézhető. Emellett híres a park még az üvegházáról is, ahol számos érdekes orchideát is meg lehet csodálni, továbbá a központi pergolájáról, ahol koncerteket lehet hallgatni. De igen népszerű piknikező hely és a játszótere is le tudja foglalni a gyerekeket pár órára.

Ezzel a körrel be is zárult a launceston-i városnézésünk és továbbálltunk a Tamar völgye felé. Elsőként a Tamar lápvidéken nyújtóztunk ki, ahol nem időztünk sokat, ugyanis éppen ebédidőre járt és az idő is igencsak napos volt, így a madarak is az árnyékban a sziesztájukat töltötték éppen. Úgy voltunk vele, hogy majd inkább a nap végefelé megállunk ismét, akkor nagyobb lesz az aktivitás az állatvilágban is, több mindent tudunk megfigyelni majd. Továbbálltunk hát Greens Point felé, ahol az óceán és a folyó találkozik. Az út mentén elég sok elütött wallaby-t láttunk, szomorú látvány volt, de ez azt is jelzi egyben, hogy az állatvilág igencsak bőséges. Mielőtt elértük volna a partot megálltunk még a Bradly`s kilátónál is, hogy megnézzük hogyan is fest a Tamar völgye a magasból.

Greens Pointnál pedig sétáltunk egyet a parti ösvényen, ahol pár pici és élő wallabyt is megcsodálhattunk végre, illetve a híres vöröses sziklákat, amiket az algák színeznek meg. Jó kis ösvény volt, megérte rászánni azt a kb 30 percet.

További képek a Gallériában!

Tazmánia 02 – Irány Launceston

May 26th, 2011 by krisz | Megjegyzések:Comments Off

Hajnali 5 órakor arra ébredtünk, hogy a központi hangszóróból egy kellemes női hang ébreszti az utasokat és adja tudtunkra, hogy kb fél óra múlva megérkezünk Devonportba. A kellemes ébresztőt kb 10 perc múlva megismételték. Kicsit álmosan, de mi is összeszedtük magunkat és vártuk, hogy a kocsikhoz férhessünk. Nagyjából fél 6-kor be is futottunk és 20 perc várakozás után gurultunk is ki a komp belsejéből. Persze ekkora utasmennyiségnél nem várható el, hogy mindenki fel bírjon kelni 5:30-ra, ébresztővel se. Így akadt némi fennakadás amikor előttünk hárommal a kocsitulaj nem volt sehol se, mert persze a kocsik bő 10 centire lettek beparkolva. De azért  ügyesen megoldották a parkolást segítő emberkék a dolgot és végülis kijutott mindenki. Gondolom később az elaludt utas is.

Első dolgunk volt némi reggeliféleséget szerezni. Sajnos az élelmiszerboltok, mivel éppen dec 26. (Boxing Day) volt csak 8-kor nyitottak. Így nem maradt más mint az éjjel-nappali McDonalds, ahova úgy tűnt, hogy a komp teljes utasközönsége átvándorolt. Hagytuk az egészet a fenébe, inkább sétáltunk egyet a folyótorkolat mentén és kivártuk a boltok nyitását.

Sétálgatás közben betértünk az éppen nyitó TúristaInfóhoz is, hogy egy jobbfajta térképet és pár infót összegyűjtsünk még, de igazából csak az időt tölteni mentünk, amíg a család többi része megérkezik a repülővel. Rájuk se kellett sokat várni, menetrendszerint be is érkeztek Devonport nem túl nagy repterére.

Kicsit mindenki kinyújtózott, bekapott pár falatot és indultunk is az első állomásunkhoz az Anvers csokigyárba. Sajnos dec 26. lévén azzal szembesültünk, hogy maga a csokigyár nincs nyitva, nem dolgozik senki se, de a mintabolt és a kiállítóterem az nyitva volt. A kínálat nem volt rossz, vettünk egy-két finomságot, de igen hamar tovább is álltunk. A kertje igazából szebb volt a csokigyárnak, mint maga az épület vagy a kiállítás.

Következő megálló egy cseresznye farm volt. Sajnos a kínált árú nem volt éppen kifogástalan és az ára is magasabb volt, mint ahogy azt Melbourne-ben kínálták akkor, így üres kézzel távoztunk a helyről. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a cseresznyékre igencsak rá járt a rúd a karácsonyi szezon alatt, mert elég sok esőt kaptak, többször jegeset is, így elverte a rossz idő a szép kínálatot.

Harmadik megállónk az Ashgrove sajtgyár volt. Sajtkészítést élőben itt se láttunk az ünnepek miatt, azonban a kiállító terem plakátjai és folyamatos vetítései elhalmoztak minket információval. Ez volt az első hely, ahol 15 percnél többet tartózkodtunk! A kitett kóstolók is finomak voltak, úgyhogy fel is pakoltunk egy kisebb készletet. Külön tetszett, hogy nemcsak sajt- és egyéb tejtermékeket lehetett vásárolni, hanem a környező farmok termékeit is árúsították. A sajtgyár előtt pedig lehetőségünk volt egy kis pikniket is megejteni az igényesen kialakított teraszon, mivel már igencsak benne voltunk az ebédidőben. Így legalább a frissen vett sajtokat is újraízlelhettük.

Lakmározás után robogtunk tovább Launceston felé. Két dolog tűnt fel az utakat járva nekünk: az, hogy vannak fenyőfák Tazmániában, és milyen kis hangulatosak, mennyire hiányoztak a tájképből eddig (Ausztrália többi részén nem nagyon vannak) és hogy mennyi mákültetvény található a szigeten. Ráadásul a mák éppen virágzott, így hatalmas fehér területek voltak a települések között. A kisokosból megtudtuk, hogy nem véletlen, hogy ennyi mákültetvényt látunk az utak mentén, ugyanis Tazmánia szolgáltatja a világ gyógyszerészeti célú ópiumkészletének az 50%-át. Gondoltuk megállunk és fényképezünk pár jobb képet az ültetvényeken, mert olyan szépek voltak, de sajnos mindet elektromos kerítéssel védik és kemény büntetést szabnak ki azokra akik mégis bemerészkednek valahogyan.

Utolsó megállónk Launceston előtt a Christmas Hill málnafarm volt. Először a kávézójában telepedtünk le, hogy megkóstoljuk a helyi kínálatot. Az édességek finomak voltak, azonban az italok valami szörnyűek. Lehet hogy csak rossz napját fogtuk ki a pultosnak, mert tényleg ritka rosszra sikerült az összes turmix/limonádé amit rendeltünk. A kávézó felkészülten várta a kisebb vendégeket is, így a játszótéren igencsak tömeg alakult ki. A kóstolgatás után vettünk pár doboz friss málnát is, aminek az ára igencsak kedvező volt, az íze pedig mennyei. Tazmán utunk során szinte mindenhol vettünk málnát ahol kínáltak, mert egyszerűen lédús és mézédes volt.

Az ücsörgés után kicsit sétáltunk a kávézó melletti tóparton. Hangulatos kis hely volt. Bánatunkra azonban a farmra nem lehetett bemenni, így csak a távolból szemléltük azt. Ezután már meg se álltunk egészen Launceston városkáig, ahol az előre lefoglalt szálláson már várt minket a kulcs és pár kedves szó a tulajtól. A ház kicsit régies volt, de tele volt vicces házibarkács megoldásokkal és kényelmes volt a következő pár éjszakára. Altatni senkit se kellett aznap este, mivel a koránkelés mindenkit kicsit megviselt.

További képek a Gallériában!

Tazmánia 01 – Kifut a komp velünk

May 23rd, 2011 by krisz | Megjegyzések:2

Amikor felmerült a kérdés, hogy hova is menjünk nyaralni amíg a család nálunk tartózkodik a Karácsonyi ünnepek alatt, szinte azonnal meg is volt a válasz: Tazmániába. Már egy ideje nézegettük a szigetet, tervezgettük az utat, sok jót hallottunk róla ami felkeltette a kíváncsiságunkat, így tényleg gyorsan adta magát mint célállomás. Abból a szempontból is ideális nyaralóhely volt, hogy a család ezúttal 4 felnőttből és két pici gyermekből állt, tehát a rohanás és kapkodás ki volt zárva, igyekeztünk lazára venni a dolgokat, hogy mindenki jó élményekkel térhessen haza. A tervezési fázisban még mi magunk se tudtuk, hogy ezúttal a saját tempónkból is kicsit lejjebb veszünk, ugyanis már nekünk is úton volt a baba a maga 3-4 hónapjával mire eljutottunk Tazmániába.

Kicsivel több mint 2 hétre terveztük a sziget felfedezését, ezért az is adta magát, hogy mindkét kocsinkat átvigyük komppal, amiben nemcsak hogy kényelmesen elfért a teljes család, de így annyi holmit is vihettünk magunkkal amit nem szégyeltünk. Lássuk be, azért két gyermekhez kell ez meg az, ami a nyaralást komfortossá teszi. Mivel nem akartunk minden nap csomagolni és pakolni, ezért felosztottuk Tazmániát régiókra és egy-egy régión belül egy bázist választottunk ki a napi túrákhoz, ahol átlagosan 3-4 napot tartózkodtunk. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert így nem volt meg az a napi stressz, hogy már megint mindent össze kell pakolni.

A családi kupaktanács a tervezés közben azt a döntést hozta meg, hogy a gyermekek kényelme érdekében talán jobb lesz, ha komppal csak Teki és én megyünk át, illetve a kocsik a csomagokkal, a többiek pedig inkább repülnek. Felesleges egy 9 órás úttal kínozni a gyerekeket, amikor a repülő olcsóbb is és egy óra alatt ugyanott van. Mi viszont így az esti kompozás mellett szavaztunk, mert egy jó alvással az a 9 óra is gyorsan elrepült, a család pedig másnap reggel csatalkozott hozzánk a szigeten.

A Spirit of Tasmania II. nevű komp 19:30-kor futott ki velünk a fedélzeten. Már az indulás előtt 2.5 órával meg kellett jelenni, ugyanis nagyjából 1 órát vett igénybe mire a kocsikkal be tudtunk állni a komp hasába. Először volt egy kis sorbanállás a vámhoz, ahol megnézték a kocsik tartalmát nagyjából, meg a motorházat (gázüzemű kocsik nem utazhatnak), illetve nyilatkozni kellett arról, hogy miféle élelmiszereket kívánunk átvinni Tazmániába (gyümölcsöket és húsokat tilos), majd utunkra engedtek a következő sorig, ami már a komphoz állt be. Igazából jól szervezett volt minden, tekintve, hogy a komp nem szerény méretekkel rendelkezik: 10 emeletes, amiből 3 szint mind utaskabin és a szórakoztató részleg, 6 szint raktér, és a legfelső szint a szabadtéri nézelődő rész. Összesen 748 utast és személyzetet képes kiszolgálni. A raktereket indulás után lezárják, így az úthoz szükséges csomagot külön kellett pakolni és magunkkal vinni.

A saját kényelmünk érdekében mi egy 4 ágyas kabint foglaltunk le a kettőnk számára. Nem egy nagy kabin volt, de tartozott hozzá saját fürdőszoba wc-vel és tiszta volt. 9 órára tökéletesen megfelelt. A kabin elfoglalása után vacsorára vadásztunk, amiről a fedélzeten található 2 étterem és egy bár gondoskodott is gyorsan. Vacsora után be akartunk ülni az ingyenes moziba is kicsit, de mivel késve érkeztünk már nem volt szabad hely sajnos. Így kicsit üldögéltünk a fedélzeti fotelokban és bambultuk a tv-t, meg ahogyan kifut velünk a komp a Port Phillip öbölből. Az öbölből kiérni kb 2-3 óra volt, addig teljesen sima volt az út, mintha vonaton utaztunk volna. Az öblöt elhagyva azonban megindult egyfajta hullámzás, így gyorsan bekaptunk egy-egy gyomornyugtató gyógyszert. Már rutinból tudtuk, hogy nekünk erre szükségünk lesz úgyhogy kéznél volt. De a fedélzeten amúgy minden van, ha elfelejtett volna az utas valamit magával vinni. A kisboltban szinte minden apróság beszerezhető és a túristainformáció is készséggel várta az érdeklődőket. Aki pedig mégiscsak mozizásra vágyott, de nem tudott bejutni már a vetítésre, annak lehetősége volt hordozható dvd lejátszót is bérelni filmekkel. Szóval igazából elég jól ellátják az embert arra a 9 órára amit a fedélzeten tölt.

Minket se kellett sokáig szórakoztatni, mentünk korán aludni, mivel a komp menetrendszerint másnap reggel 5:30-kor futott be velünk Devonportba, Tazmániába.

További képek a Gallériában!

Babaszoba

May 10th, 2011 by krisz | Megjegyzések:6

Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az volt, hogy milyen színü lesz a babaszoba így, hogy nem tudjuk hogy fiú vagy lány gyermekünk fog születni. Mindenki megnyugtatására álljon itt egy bejegyzés akkor a szobáról.

Előre szögezzük le, hogy az egész házunk sárgás színű volt amikor megvettük. Frissen volt festve és a szín is kellemes, illeszkedik az ízlésünkhöz is. Az apróbb felújítások során néhány szoba ill. helység színét megváltoztattuk, de alapvetően maradt a sárga. Amikor kiderült, hogy babát várunk már akkor tudtuk, hogy az addig vendégszobaként funkcionáló szoba lesz majd a kicsi kuckója és hogy a falat nem fogjuk átfesteni. A sárga végülis eléggé nemtelen szín, és úgy voltunk vele, ha majd lesz saját akarata és ízlése a gyereknek, akkor majd festünk. Végülis én se rózsaszín szobában nőttem fel…bár ebbe a bátyámnak is lett volna némi beleszólása.

Ilyen lett a szoba:

babaszoba1

Előkészületek:

Első körben kipakoltuk a szobát, bár összesen egy nehezebb szófa és egy polcos szekrény volt benne. Mindkettőt eladtuk és vettünk helyette ebayen egy könnyebben nyitható és kényelmesebb szófaágyat, azokra a bizonyos nehéz éjszakákra. Második lépésként a dolgozószobába is licitáltunk egy szófaágyat, ha mégis vendég járna felénk akkor kényelmesen tudjon megszállni nálunk. Harmadik lépés volt a beépített szekrény átalakítása. Itt Ausztráliában baromira szeretik csak vállfás/akasztós megoldással ellátni a szekrényeket.  Mi pedig úgy gondoltuk, biztos nem lesz szükség közel 2 méternyi akasztós ruhának való helyre a babának, sokkal inkább ki tudnánk használni pár polcot. Így ismét a korábban már bevált megoldást alkalmaztuk és szépen bepolcoztuk a szekrényt.

Bútorok:

A szófát már említettem, hogy ebayről vettük, a párnahuzatokat viszont magam varrtam rá, hogy ne legyen annyira egyszínű az egész. A függöny is saját varrás, így egyszerű volt ehhez igazítani a szoba többi dekorelemét is. A kis komód olcsó, egyszerű IKEA darab, aminek a fiókjait szintén a függöny anyagával borítottam be, hogy kicsit feldobjam és ne lehessen látni azok tartalmát.

babaszoba4

A gyerekágyat és a pelenkázót a gumtreeről vadásztuk, mert teljesen felesleges pénzkidobásnak ítéltük meg újat venni ezekből, hiszen olyan gyorsan kinövi a gyerek. Sikerült ráakadni egy igazán masszív és jó állapotú darabra, aminek a színe is illeszkedik a szobához. A pelenkázóra csak új matrac kellett, meg pár kosárka a polcaira, amibe szintén magam varrtam az anyagbetéteket.

babaszoba2

Dekor:

Sose rajongtunk az aranyos, mosolygós állatfigurákért és a megszokott gyerekszoba díszítésekért, ezért ezekben nem is gondolkoztunk. Viszont a falmatrica még mindig nagy kedvenc nálunk, így ebből a szobából se maradhatott ki. Sikerült egy szép nagy darabot találni, ráadásul ez is tökéletesen illik az elképzelésünkbe. Ha a gyerek pedig pár év múlva sírna az autókért vagy hercegnőkért, akkor egyszerűen csak lehúzzuk a matricát a falról és megkapja amit akar. (vagy nem)

Valami színes, de nem hivalkodó képpel is szerettük volna feldobni a szobát, így kézenfekvő megoldásként jött, hogy a saját képeinkből válogatunk párat. Szerettünk volna vásznat előhívatni, de úgy voltunk vele, hogy a képek témája változhat az idő előrehaladtával és a vászon még árban nincs ott, hogy azt mondjuk egy év múlva, hogy már nem is tetszik, levesszük inkább. Így sima poszterként hivattuk elő a képeket és egyszerű clip-on keretekkel erősítettük fel a falra. Bármikor cserélhetőek a képek, ha nem tetszene, meguntuk volna, vagy fotóztunk valami jobbat.

A varrási mániának az ágynemű is áldozatul esett és vele együtt a zenélő körforgó is. Egyikből se találtam olyat ami nem rózsaszín, nem kék, nem sárga, nem cuki állatmintás. Így megalkottam a sajátunkat, olcsóbb is lett, mint venni és még élveztem is az alkotást.

babaszoba3babaszoba5

Egyéb:

Természetesen a babának szüksége lesz jópár ruhára és egyéb textilekre és apróságokra is. Barátainktól rengeteg mindent kaptunk kölcsön, például annyi ruhácskát és egyéb textilt, hogy nekünk szinte nem is kellett beszerezni semmit se. Ezúton is köszönjük nekik, nagy segítség minden!

A babakocsit, annak tartozékait, a mózeskosarat, meg egy halom más apróságot, amit nem érdemes részletesen felsorolni, szintén az ebayről vagy gumtreeről vettük. Sokmindent fele vagy éppen harmad áron meg tudtunk így szerezni. Minket nem zavar az ha már kicsit használt dolgokat használunk, ez nemcsak a pénztárcánkról szól, hanem arról is, hogy annyira gyorsan fog nőni a gyerek, hogy az új holmi nem lenne kihasználva úgyse. Az angolban van erre egy nekem tetsző kifejezés is amúgy: pre-loved. Szerintem ez mindent leír.

Végiggondolva a berendezkedést és átolvasva a posztot rá kellett jönnöm, hogy igazából csak két nagyobb dolgot vettünk boltból. Az autósülést, mert abból még nem nagyon van piacon használt, mivel csak ebben az évben kezdték el árusítani itt Ausztráliában. Meg a baba monitort/légzésfigyelőt, mert ebből nem bízunk meg a használt holmiban.

Szóval ilyen lett a mi babaszobánk, reméljük kis lakója is jól fogja magát benne érezni. Már nem sok van hátra a addig!

Macedon Ranges – Utolsó nap

May 5th, 2011 by krisz | Megjegyzések:Comments Off

A hosszú hétvége utolsó napját lazára fogtuk. Ismét ellátogattunk a Hanging Rockhoz, hogy ezúttal más szögből is lefotózzuk, illetve útközben több kisebb falucskában is megálltunk lombhullató színes fákat fényképezni.

Aztán kigondoltuk, hogy kicsit megjáratjuk Garyt terepen, így nagy reményekkel felkapaszkodtunk a McLaughlin kilátóhoz. Útközben több lelkes autóssal és motorossal is találkoztunk, gondoltuk ez akkor biztos jó hely lesz. Sajnos csalódás volt. Nemhogy kilátás nem volt, de a hegy tetején egy buli nyomaira akadtunk: kidobott, ócska fotelek, kanapék és sörösüvegek, tábortűz nyomai, meg szemét. Ez volt a kilátás. “Cserébe” Gary elvesztette az egyik vontatóhorogjának a takarólemezét, így fel lett végre avatva.

A kalandozás után Kyneton falucskában álltunk meg hosszabb időre. Aranybányász település volt, ami a hosszú hétvége miatt szinte teljesen üres volt, a boltok és kávézók se voltak nyitva. Több régebbi épület díszíti a főutcáját, hangulatos kis városka. Legnagyobb látványossága a “A Fekete Szombat után" mozaik emlékmű. Ez a 2009 február 7-én történt nagy erdőtűzről és áldozatairól (173 ember vesztette életét akkor) emlékezik meg. 280 csempéből áll a mozaik, nagy része a tűzben veszett házak maradványaiból származik. Önkéntesek készítették művészek irányításával. Az egyes csempékről és a mozaikról bővebben itt lehet olvasni.

További képek a Gallériában találhatóak!

Mount Macedon

Mar 23rd, 2011 by krisz | Megjegyzések:Comments Off

Tavaly húsvétkor a Macedon Ranges-ben töltött hosszú hétvégére az egyik napra csak a Mount Macedon-t és környékét terveztük be pár kisebb túrával. Ennek megfelelően az első megállónk a Camels Hump (Tevepúp) volt, ami a Macedon hegység legmagasabb csúcsa (1011m). Vulkanikus eredetű és még nyáron is kicsit hűvöskés az idő a csúcson. Megmászni nem egy nagy teljesítmény, a parkolótól kb fél km a csúcsig az út. Persze meredeken felfelé, de jól kiépített betonozott ösvényen.

Mivel éppen egy esősebb időszak után jártunk arrafelé, ezért az erdőben sok érdekes gombára akadtunk. Remek lehetőség volt fényképezgetni és megismerni a gombákat (már amelyiket be tudtuk azonosítani) Az ausztrál erdőkben nem sok gomba terem, a leggyakoribb amivel lehet találkozni azok a taplófélék és szegfűgombák. Úgyhogy igencsak örültünk, hogy ennyiféle gombához volt szerencsénk a fél km séta során.

A csúcs környékéről és a parkolóból egyébként több túraútvonal is indul, mi egyikre se vállalkoztunk, mert eléggé szeles és nyirkos idő volt aznap. Az aljzatnövényzet is csupa víz volt, és mi csak túra-félcipőkkel készültünk fel.

A következő megálló a Memorial Cross (Keresztfa) emlékmű volt. A kereszt 21 méter magas és az alapjait még 1935-ben fektették le. Emléket állít mindazok számára akik a háborúkban elhunytak. A kilátás az emlékmű mellől pazar, ezért mindenképpen megéri ellátogatni a helyre.

Az emlékműhöz vezető útról két kisebb túra is leágazik. Az egyik a Major Mitchell kilátó, amit a fák már annyira benőttek, hogy igazából kilátni is alig lehet tőlük. A másik pedig a Kuruna emléktábla, egy a környéken lezuhant kisrepülőnek és utasainak állít emléket.

Innen a Szanatórium tóhoz látogattunk el, ahol ígéretesnek hangzott az Eco-Túrizmus  nevű gyalogtúra. A valóságban azonban az egész annyi volt, hogy egy kisebb tavacskát lehetett körbejárni. Volt fa, pár bogár és madár, de ennyi kb. Hogy ez mitől eco-túrizmus, vagy miben másabb mint bármelyik gyalogtúra, arra nem sikerült rájönnünk sajnos. Úgyhogy kicsit csalódottan de továbbálltunk a Macedon falucska felé.

A falu maga nem nagy, mégis igen híres az angol kertjeiről. Évente többször tartanak nyílt napokat (persze nem akkor amikor mi ottjártunk éppen), amik során be lehet járni a kerteket. A falu nagy részét lombhullató fák övezik, így igencsak színpompás látványt nyújt ősszel. A környéket az amerikai filmipar is felfedezte magának. Itt forgatták a Macbeth, Knowing, Don’t be Afraid of the Dark és a Where the Wild Things Are című filmeket.

A falu mellett található a Stanley Park és vízesés, amit megtekinteni kb 5-10 perc. Többet nem is igen érdemel a hely, nem túl nagy a vízesés sem. Persze napos időben lehet hogy kicsit máshogy vélekedtünk volna.

Este ismét be szerettünk volna ülni az egyik spa-ba melegedni és ázni, de mivel 5 órakkor már zártak így ez kimaradt az életünkből. Igencsak furcsa koncepció ez azért, hogy a hosszú hétvége alkalmával a spa- és wellnessszolgáltatásról híres környék legnagyobb spa-ja 5 órakkor bezár. De hát ez biztos valami agyafúrt üzletpolitika része…Cserébe a szálláson letusoltunk és felfedeztük életünk első ausztrál kullancsát is a karomon. Még nem kezdte meg a vacsoráját így könnyen el tudtuk távolítani.

További képek a Gallériában találhatóak!

Lancefield, Hanging Rock és Spaland

Mar 2nd, 2011 by krisz | Megjegyzések:Comments Off

A Macedon Ranges-ben még tavaly áprilisban jártunk egy hosszú hétvége alkalmával. Már terveztük ide az utat egy ideje, ugyanis a hely híres az európai típusú fáiról, ahogyan azt a helyiek hívják. Ezeket a fákát pedig leginkább ősszel a legjobb megcsodálni. Mostmár kitaláltátok milyen fákról van szó? Igen, lombhullató fákról, amiből nincs igazán sok Ausztráliában.

Első megállónk Lancefield városkába vezetett. Lancefield az a típusú település ahol minden a főutcán található. A posta, a templom és a kocsma egy soron van, de még a fodrászat és a hentes is. Sőt, a híres termelői piac is szombatonként a főutcán van. Úgyhogy nem igazán tart sokáig itt bámészkodni, de a hangulatért mindenképpen megéri megállni.

Egészen véletlenül nekünk sikerült belefutni a helyi kutyakiállításba is, ami igazán érdekes élmény volt.

Egészen ledöbbentünk azon, hogy micsoda kutyaszállító utánfutók léteznek már:

A sok bámészkodást is meg lehet unni egyszer, mi pedig az erdők miatt jöttünk, úgyhogy tovább is álltunk a híres Hanging Rock felé.

A Hanging Rock egy vulkanikus eredetű sziklaformáció csoport, ami az ilyen párkányos sziklákról kapta a nevét:

A hely különös múlttal rendelkezik mind a fehér ember históriájában, mind pedig az aboriginalok álomtörténeteiben.
A Hanging Rock meghatározó szerepet töltött be a Kulin nemzetség férfitagjai között, ugyanis itt avatták őket fiúból férfivá. Az utolsó beavatási ceremóniát 1851-ben tartották a Wurundjeri nemzetség idősei, amin két fehér telepes gyermek is részt vett, ugyanis anyjuk halála után a nemzetség viselte gondjukat. A fehér telepesek 1844-ben fedezték fel a területet és innentől kezdve egyre jobban kiszorultak az aboriginalok a területükről.

Központi szerepet kapott a szikla a Piknik a Hanging Rocknál c. regényben is, ami 1900-ban játszódik és pár iskoláslány eltűnéséről szól. A regényt később meg is filmesítették, a filmből pedig részleteket lehet megnézni az információs pultnál. De nemcsak regényben és filmben jelenik meg a szikla, hanem számos szépművészeti alkotáson is láthatóak a különös alakzatok.

A Hanging Rock tetejére egy kicsit meredek, de jól kiépített kaptatón lehet feljutni és a teljes túra nem hosszabb 50 percnél. Mindenképpen érdemes felmenni, ugyanis nagyon érdekes a különböző sziklákat megcsodálni.

Innen Daylesford és Hepburn Springs felé vettük az irányt. Daylesford aranybányász falucska volt, ma pedig a túristákból tartja el magát. Ennek megfelelően igencsak nyüzsgő, de hangulatos kis település. Néhány km-re tőle található a természetes ásványivizü forrásáról híres Hepburn Springs, ahova évente több ezren látogatnak el élvezni a forrásra épülő spa- és wellness szolgáltatásokat. Itt minden a túristáknak és a túristákért van. Aki ezt keresi, annak nagyon tetszeni fog hely. Mi is beültünk az egyik spa-ba kicsit megmártózni és megmelegedni, de igazából kiemelkedő élményt nem nyújtott a hely. Azért a masszázst az élveztük így a nap végén!

További képek a Gallériában találhatóak!

Terhesgondozás Melbourne-ben

Feb 21st, 2011 by krisz | Megjegyzések:7

Több barát és ismerős kért hogy írjak arról milyen különbségek vannak a magyar és az ausztrál terhesgondozási és szülési rendszer között. Bevallom, a magyarról semmit sem tudok így összehasonlítani se tudom a két rendszert. Ráadásul olyan, hogy ausztrál rendszer nem létezik. Ugyanis mint sok más is, a terhesgondozási protokoll is államonként eltérhet, sőt mások a lehetőségek egy olyan nagyvárosban mint Melbourneben (~4millió lakos) és egy kisebb városban, mint mondjuk Milduraban (~30e lakos).

Azt szívesen leírom, hogy nekem milyen tapasztalataim voltak eddig és milyen információra tettem szert itteni barátaink, ismerőseink, a doktorok és az internet által.

Szóval az egész terhesgondozási dolog ott indul, hogy az ember lánya megbizonyosodik egy háziteszt lepisilése után, hogy terhes. Ennek pozitív tudatában ellátogat a háziorvosához (GP), aki egy vérteszttel igazolja a terhességet. Ezzel a teszttel együtt megnézik már a szokásos rutindolgokat is, mint: vércsoport, Rh faktor, rubeola és bárnyhimlő védettség, TSH,  vasszint  és ha hozzájárulunk akkor csinálnak egy rutin HepC és HIV szűrést is. (személyiségi jogokra hivatkozva meg lehet tagadni, de legkésőbb a szülés során a kórházi személyzetet kötelesség tudatni bármelyik vírus meglétéről)  Ha az elmúlt 2 évben nem volt rákszűrése az alanynak, akkor sokszor ilyenkor felajánlják a kenet levételét is. Itt ugyanis a háziorvos, vagy a rendelőintézetben, ha van, az erre (is) szakosodott női egészségügyi orvosi végzi el a rutin rákszűrést nem pedig a nőgyógyász. Természetesen ez is önkéntes dolog, később a szülészszakorvos is felajánlja a lehetőséget a szűrésre, ha a háziorvosnál nem kértük, de még nála is önkéntes a dolog.

Ha minden lelet megvan akkor a háziorvos választás elé állítja az ember lányát, hogy hol és kinél kíván szülni, ugyanis oda írja akkor a beutalót. Itt Melbourneben több lehetőségből lehet választani: közkórházban (public hospital), magánkórházban (private hospital) és szülőotthonban (birthing centre) van lehetőség szülni. Amennyire én tudom, ebben a városban nem támogatott az otthonszülés, de Ausztrália más városaiban és államaiban viszont lehet hogy van erre lehetőség. (WA és SA szerepelnek az államok között)

Ha a közkórház mellett döntünk, akkor a beutalónk nem egy orvoshoz fog szólni, hanem a kórház szülészeti osztályára, ahol a terhesgondozást több orvos, rezidens orvos, szülésznő (midwife) és gyakorló szülésznő látja el. Tehát ez azt jelenti, hogy minden egyes alakalommal amikor megjelenünk a terhesgondozáson, akkor lehet hogy mindig más emberhez fogunk kerülni, aki csak a paksamétánkból tudja a korábbi kórtörténetünket. Néhány kórházban már elindult az a kezdeményezés, hogy lehetőség legyen arra, hogy a terhesgondozás során mindig ugyanahhoz a szülésznőhöz menni, akiben megbízunk és aki jobb esetben a szülés során is jelen fog lenni. Ez sajnos még gyerekcipőben jár, nagyon kevés helyen elérhető szolgáltatás.
Közkórházból két szint létezik itt: a kiemelt vagy magasszintű szolgálatást nyújtó kórház (tertiary hospital) és az alapellátást nyújtó kórház (primary hospital). A legtöbb közkórház 2-4 ágyas szülészettel rendelkezik, amit lehetőség van megtekinteni az ún. bemutató látogatáson (maternity tour). Természetesen a közkórházak felszereltsége és állapota eltérő egymástól, van ahol van lehetőség kádban vajúdni, van ahol nincs…stb. Az ilyen kérdések megválaszolására ad lehetőséget a bemutató látogatás, amit bármikor megejthetünk, akár már akkor is amikor még csak gondolat a gyerekvállalás. A közkórházban a szülést mindig az ügyeletben lévő orvos ill. szülésznő vezeti le, kivéve ha választott magánorvossal kívánunk szülni. (erről később írok) A közkórház ellátása ingyenes, azaz a TB (medicare) fedezi és a partner többnyire jelen lehet a szülés során.

Ha a magánkórház mellett döntünk, akkor minden esetben magánszülészorvost (obstetrician) is kell fogadnunk. Ugyanis a magánkórházak egy 15-20 főből álló szülészorvos csapattal vannak leszerződve, és szülés esetén azt hívják be, akit választottunk, a helyszínen nincsen ügyeletes orvos, csak a szülésznőkből álló csapat. A legtöbb magánkórház egy ágyas, fürdőszobával ellátott, szobákkal van felszerelve, amit szintén meg lehet tekinteni a bemutató látogatás során, ahol a szobák állapotán kívül információt kapunk arról is, hogy milyen egyéb szolgáltatásai vannak a kórháznak. A legtöbb magánkórházról viszont tudni kell, hogy csak alapellátást tudnak nyújtani, azaz a 33. hét előtt nem tudnak szülést levezetni, ugyanis nem rendelkeznek megfelelő koraszülött ellátással. Az ilyen esetekben átküldik (mentővel) a pácienseket a legközelebbi kiemelt szintű közkórházba.
A magánkórházak fizetős kórházak, előre megszabott árakkal dolgoznak, amiről számlát állítanak ki a páciensnek többnyire a 28. terhességi héten. Ahogy én hallottam egy 4 napos tartózkodás 4500$-tól indult, amiben benne van a teljes ellátás a szülés során és után, a szoba, nővérek díja, de nem fedezi az altatóorvos, szülészorvos és gyerekorvos díját. A magánkórházak díját a magánegészségügyi biztosításunk fedezheti, attól függően, hogy mióta vagyunk tagok és milyen szintű a biztosításunk.  A legtöbb magánkórház szívesen látja a szülés során és után a partnert is, és lehetőség van arra, hogy ott is aludjon. (általában csak az étkezésért kell külön fizetnie)

Ha viszont szülőotthonban kívánunk szülni, akkor a terhesgondozást egy 5-8 főből álló szülésznői csapat látjat el. A szülőotthonok biztosítják leginkább az otthonszüléshez közeli, természetes és háborítatlan élményt. A legtöbb szülőotthon valamelyik közkórház egyik szárnyaként üzemel, limitált 5-8 férőhellyel, és csak komplikációmentes terhességeket vállalnak. A terhesgondozás és a szülés során szülésznők (midwife) segítik a kismamát, illetve ha komplikáció merülne fel, akkor konzultálnak egy szakorvossal.

Ha magánorvossal (obstetrican) kívánunk szülni, akkor hozzá a lehető leghamarabb be kell jelentkeznünk, ugyanis előfordulhat hogy már nem tud minket fogadni, mert betelt a naptára. (adott hónapban adott számú terhesgondozást vállalnak) Elvileg szükségünk van majd a háziorvostól kapott beutalóra, amit az első látogatáskor kell csak bemutatnunk, tehát a bejelentkezést akár már a háziteszt elvégzése után is megtehetjük telefonon. A legtöbb magánorvos két magánkórházzal és egy közkórházzal áll szerződésben, ott vezet le szüléseket. Rajtunk áll, hogy melyik kórházba kívánunk menni majd a szülés során, de a kórházba való bejelentkezést a 12. hétig meg kell tenni, mert a magánkórházak esetén lehet hogy később már nem lesz férőhely. Ha közkórházban akarunk szülni a választott orvossal akkor a legtöbb kórházban van lehetőség arra, hogy privát szobát kapjunk. Ezekből nincsen sok, általában 1-2 szoba áll csak a rendelkezésre.
A magánorvosok díját nem fedezi a TB, de támogatja. Nem sokkal, az idén 256$-al. A legtöbb magánegészségügyi biztosítás viszont semmilyen szinten sem támogatja a magánorvost, tehát annak díját a páciensnek kell fedeznie. Itt Melbourneben az árak 2500-8000$ között vannak (ez 1-2 havi fizetésnek felel meg), amit elkérhet egy magánorvos a teljes terhesgondozásra. (a szülés levezetésének díja nincs benne, azt a TB és a magánbiztosító közösen állja) Természetesen számlát állít ki a díjról az orvos, amit két tételben szokás kifizetni, a 20. hét után és a 30. hét után. Az árak igen eltérőek, éppen ezért itt nem szégyen felhívni több magánorvosnak a rendelőjét és megérdeklődni a terhesgondozási árat (pregnancy management fee), készséggel fognak válaszolni.

Szóval a terhesgondozási fonalat ott hagytam abba, hogy a háziorvos igazolja a terhességet. Ezután a 10. hét körül kell megjelenni először a választott helyen/orvosnál, ahol a 28. hétig havonta kell megjelenni, majd utána kéthetente, a 35. héttől pedig már hetente ill. gyakrabban. Két rutin ultrahang van a terhesgondozás során: a 12. és a 20. hét körül. Komplikáció esetén természetesen többet is előírhat az orvos. Az ultrahangot attól függően, hogy hol végzik (közkórházban vagy magánrendelőben) részben vagy teljesen fedezi a TB és a beutalót az orvostól/szülésztől kapja meg a páciens. (egy UH ára kb. 180-250$ magánrendelőben, amiből a TB 85$-t térít vissza) Természetesen 3-4D-s ultrahangra is lehetőség van már jópár helyen, ezekhez többnyire beutaló se szükséges, de a TB szintén támogatja valamennyivel. (250-300$ körül vannak) A két UH-n kívül két rutin vér- és vizeletvétel is van (részben vagy teljesen TB támogatott), a vasszint és a fehérjék ellenőrzésére, illetve a terhességi cukorbetegség kiszűrésére. Komplikáció esetén ebből is több lehet. Ezen kívül lehetőség van kérni Down szűrést, aminek a költségét a TB szintén támogatja, illetve egyéb szűréseket is, ha szükség merülne fel.

A terhesgondozás végül a szüléssel zárul. Ha nem merül fel komplikáció, akkor függetlenül attól, hogy hol szül az ember lánya jobb esetben csak a szülésznővel/szülésznőkkel fog találkozni és az orvost csak a szükséges esetekben hívják be. Persze a szülés után valamikor az orvos azért ránéz az ember lányára, hogy minden rendben ment-e, ha nem volt jelen a szülésnél. Közkórházakban hüvelyi szülés után 48 óra, császár után 72 óra a szokásos benntartózkodás, de előfordulhat hogy szükség esetén (nincs elég ágy) már 12 órával a szülés után elbocsájtják a pácienst, ha minden rendben volt. Magánkórházakban 72 és 96 óra a szokásos benntartózkodás, de lehet kérni a korábbi elbocsájtást is, ha a páciens szeretné és jól van.

Névválasztás: Itt Ausztráliában szinte bármilyen névre anyakönyvezhető a gyermek, amennyiben az nem sért törvényt, nem obszcén és nem túl hosszú. A szüléstől számítva 60 nap áll rendelkezésére a szülőknek, hogy anyakönyvezzék a gyermeket, azaz egyben kiválasszák a nevét is. Ha kevés lenne a 60 nap a döntésre, akkor még lehet kérni egy hosszabbítást, ami további 60 nap. A legtöbb kórház azonban szereti ha már ott kitölti a szülő a kérelmi papírokat, de ez nem kötelező.

Szülésfelkésztő tanfolyamokat általában a kórházak és/vagy az orvosok szerveznek. Erre természetesen a partner is meg van hívva és a díja ha a magánbiztosítás nem fedezi, akkor 35-50$ és 10 óra elfoglaltságot jelent. Általában a 28-30. terhességi héttől indítják a csoportokat, 5-8 pár jelenlétével.