repcsi.hu

Első éjszakánkat töltöttük a kocsiban Derby kempingjében. Egészen meglepődtünk, hogy milyen kellemes meleg este volt, de később rá kellett jönnünk, hogy ez kivételes volt, és hogy a hálózsákba muszáj bebújni, hogy ne fázzunk. A kempingtársak se voltak túl kellemesek, igencsak sokáig hangoskodtak, igaz, mi sehova se indulunk már el füldugók nélkül. Ez pedig mégiscsak egy városi kemping volt.

A reggel igen kapkodósan indult, ugyanis egy repülős túrára fizettünk be, amely másfél óra repkedés alatt megmutatja a Buccaneer szigetvilágot és a Derby-t körülvevő árterületeket. Ezt a túrát még előző nap foglaltuk be, hogy nehogy lemaradjunk róla. Nagy meglepetés volt, amikor a szervező elénktolta a mérleget, hogy akkor most mázsálás lesz, hogy kiszámolja a megfelelő kerozinmennyiséget. Érthető volt a dolog, hiszen a gép annyira kicsi volt, hogy a pilótán és a másodpilótán kívül már csak nekünk jutott hely benne.

A repülés fantasztikus volt, senki ne hagyja ki aki arra jár. A Kimberley ezen részét ugyanis vagy csak repülve vagy hajózva lehet megnézni. A túra természetesen érinti a híres Vízszintes vízesést is, amit még gyerekként egy David Attenborough filmben láttam. A vízesést az okozza, hogy az ár-apály ingadozás 12 méteres ezen a vidéken és az egymáshoz közel levő sziklák és szigetek között olyan keskeny a rés, hogy a víztömeg hatalmas erővel zúdul át a réseken. De nemcsak emiatt érdemes felülni a repülőre, hanem amiatt is hogy lássuk az árvidék különböző színeit és felfedezzük a Buccaneer szigetvilág majdnem 1000, többnyire lakatlan szigetét.

Derby-t elhagyva lefordultunk a Gibb River út felé, ami a Kimberley egyik fő útvonala és ami teljes hosszában földút. Ezt a közel 660 km hosszú utat annak idején a pászotorok taposták ki, akik a marháikat ezen az úton terelték a kikötőkbe. Az út mindkét oldalán ma is jelentős legeltetés folyik, közel 60ezer marha otthona a Kimberley. Óvatosan is kell miattuk vezetni, ugyanis előszeretettel ugrálnak a kocsik elé. De nemcsak miattuk kell óvatosnak lenni, hanem az utat is figyelni kell, mert helyenként igencsak rázóssá válik. A Gibb River út ugyanis november és március között víz alatt van, de nem ritka, hogy csak májusban válik járhatóvá a túristák számára. Igen jelentős az ún. road train-ek forgalma is itt, amik hatalmas kamion monstrumok 3 pótkocsival maguk mögött. Nemcsak hogy megelőzni nehéz őket, mivel átlagosan 53 méter hosszúak, hanem iszonyatosan nagy port is csapnak. Ráadásul nem ritka, hogy a hátsó pótkocsi kileng, így téve még félelmetesebbé a mögöttük való haladást és az előzést. Csak egy jó tanács erre az útra: a lámpát mindig kapcsold fel, hogy lássank téged a porfelhő mögött!

A Windjana hasadék és kemping volt az aznapi célunk és szállásunk. Délután értünk csak oda, és igen hezitáltunk, hogy nekivágjunk-e a 3.5 km hosszú hasadéknak, ugyanis 6 óra előtt már sötétedett is. De kempingtársaink noszogatására elindultunk, igaz nem tudtunk végigmenni mégse, de nem lehettünk már messze a végétől. Ezek a sziklák a devon időszakban, nagyjából 330 millió évvel ezelőtt kezdtek el formálódni. Akkor még tengervíz alatt volt, amiről számos megkövesedett lelelt is tanúbizonyságot tesz a hasadék falán. Később a Lennard folyó vájta ki a hasadékot, ami a száraz évszakban teljes hosszában bejárható. A hasadék mentén végig csörgedezik egy kis patak, ami több édesvizi krokodilnak is otthont ad. Érdekes volt úgy sétálni a patak egyik oldalán a 100 méteres hasadékfal mentén, hogy a másik oldalt ott sütkéreztek a krokodilok. Szerencsére ezek az édesvizi fajták nem területvédőek és agresszívek, de azért a fürdőzés nem ajánlott itt.

További képek a Gallériában!

Álmosan indult a napunk, de a tv bekapcsolása után igen hamar kipattant a szemünk. Ugyanis éppen egy reggeli főzőműsort sugároztak, aminek a címe “Catch & Cook” (Kapd el és főzd) volt. Aboriginal emberkék mutatták be, hogy hogyan kell egy denevért rendesen elkészíteni. Először is szükséged lesz egy márványgolyóra és egy csúzlira. Mivel ezek a nagy fajta gyümölcsevő denevérek jól hallanak és jól is látnak sajnos, ezért igen nehéz megközelíteni őket és elkapni, de a csúzlis megoldással ez természetesen simán megy. Miután lecsúzliztál egy denevért a fáról rakj egy nagy tüzet. Dobd rá a denevért úgy ahogy van, és addig égesd rajta amíg olyan jó kis szenes nem lesz kívülről. Utána bontsd ki a hasánál, szeleteld fel a húsát, ízesítsd chilivel. Fogj egy lapos kenyeret, tégy rá pár szelet chilis denevérhusit, szórd meg egy kis friss káposztával és kész is! Jóétvágyat hozzá!

Azóta láttunk a Catch & Cook-ból másik epizódot is, amiben varánuszt sütöttek. Kitalálod azt hogyan kell? Fogd meg a varánuszt, rakj egy nagy tüzet és addig süsd-pörköld rajta, amíg szenes nem lesz kivülről. Aztán ízesítsd chilivel…

Szóval egy ilyen ébresztő után igazán nem esett nehezünkre elmenni a Britz autókölcsönzőbe és felvenni a kocsit, ami a következő napokban nemcsak transzport eszközünk, hanem házunk is volt. Ez megint egy órás program volt, már kezdjük elfogadni, hogy ebben a kölcsönzőben semmi sem történik gyorsan. Szerencsére egy biztosításra is rábeszéltek minket, amit mi nem akartunk igazából, de a túra végén mégiscsak koccintottunk a néni egészségére, amiért eladta nekünk.

Első utunk a legközelebbi boltba vezetett, ahol feltankoltunk mindenféle friss és tartós élelmiszerből, mivel tudtuk, hogy a következő 700-1000km-en csak alap dolgokat fogunk tudni beszerezni. Ezután elindultunk felfedezni Broome azon részeit, amit gyalog nem tudtunk megközelíteni.

Első állomásunk a Gantheaume Pont volt, ahol nemcsak érdekes szél- és vízvájta vörös sziklákat találhatunk, hanem 120 millió éves dinoszaurusz lábnyomokat is. Sajnos ezek a nyomok, csak extra alacsony vízállásnál láthatóak a hasadék aljánál, ami csak 4-6 hetente következik be. Nekünk is be kellett érni a lábnyomok másolatával, de ez semmit se vesz el a hely szépségéből.

Következő megállónk a Cable part volt, ami egy 22 km hosszú fehérhomokos tengerpart. Broome legtöbb szállodája természetesen erre a területre koncentrálódik, ugyanígy a túristák száma is. Mivel mi még a szezon előtt voltunk, ezért tömeg sem volt, bár azért nehéz elképzelni, hogy egy ekkora partszakaszon valaha is lenne zsúfoltság.

Mivel már viszketett a talpunk egy kis kalandozás után, úgy éreztük egyelőre ennyi elég is volt Broome-ból, ami kimaradt azt majd a túra végén bepótóljuk. Elindultunk következő állomásunk Derby felé. Az út nem annyira hosszú, 220 km, teljesen betonozott úton. Nem is túl érdekes és sok kanyar sem található rajta. A táj lassan változik, az apró eukaliptusz erdők között fel-felüti fejét ezt a vidéket igencsak meghatározó boab (ausztrál majomkenyérfa) fák jelenléte és pár termeszvár is. Ahogy egyre közeledtünk Derby felé úgy sűrűsödtek a boab fák is, de azért ne erdőket képzeljünk el.

A boab fa igencsak magányos teremtés és teljesen úgy néz ki, mintha valaki szórakozásból fejjel lefelé ültette volna be. Jellegzetes pocakos, üreges törzse képes vizet raktározni, amit vész esetén meg is lehet inni. Gyümölcse is ehető, az aboriginalok lisztté őrölve fogyasztották. Ez a fajta majomkenyérfa a világon csak ezen a vidéken található meg. Sajnos buta helyi- és túristaszokás, hogy páran a nevüket a fa törzsébe vájják, mivel azt sosem vedli le. Amúgy lombhullató fa, ami nem nagyon jellemző az ausztrál őshonos fákra.

Derby közelében található egy híres boab fa, aminek törzsét az 1890-es években a fehér emberek börtönként használták. A Kimberley térség partjainál ugyanis már ezekben az években is jelentős gyöngyhalászati tevékenység folyt, amire nemcsak japán és kínai szerencsevadászok érkeztek, hanem fehér emberek is. Ők viszont úgy gondolták, hogy sokkal egyszerűbb az igencsak veszélyesnek számító gyöngyhalászatot rabszolgákkal elvégeztetni, így a körényeken élő aboriginal törzsekből elhurculták az erős férfiakat. Útközben pedig ezekbe a boab börtönökbe zárták őket.

Derby nagyvárosnak számít ezen a vidéken a maga 3500 lakosával. Két dolog miatt vált híressé. Az egyik, hogy a Kimberley térség repülő-orvos szolgálatának a központja lett, a másik pedig, hogy itt lehet megfigyelni Ausztrália legnagyobb ár-apály ingadozását, ami 12 méteres is lehet. A kisvárosi életet igyekeznek mindenféle mókával feldobni a túristák számára, így vasárnap esténként rák verseny van a helyi kikötőben, ahol a versenyzőket később licit során meg lehet venni és enni. Sajnos mi lekéstük a versenyt, már csak a licitre értünk oda.

További képek a Gallériában!

Ezt a túrát már tavaly kigondoltuk, amikor a Kakadu Parkban jártunk és a helyi időjárásnak megfelelően júniusra időzítettük. Ugyanis a Kimberley térség már a trópusi övben fekszik, így nyáron csapadékos, télen pedig száraz évszakokra lehet számítani. Mivel a túra nagyrésze földúton zajlott ezért már májusban elkezdtük nézegetni a helyi útlezárásokat, hogy merre fogunk tudni menni és merre nem. Nagy szerencsénk volt, ugyanis már júniusban minden utat megnyitottak és járható volt négykerékmeghajtású járművek számára is. Később láttuk csak a hírekben, hogy a hazaérkezésünk után alig két héttel olyan váratlanul nagy csapadékmennyiség zúdult a területre, hogy pár túrázó a térség belsejében rekedt, jópáran pedig nem tudták megnézni a fontosabb látnivalókat, mivel több utat ismét lezártak a vízátfolyások miatt.

Csak hogy a Kimberley térség távolságát érzékeltessük, elmondjuk, hogy a repülőút 5 órás volt a legközelebbi nagyvárosba, ami Broome volt. Nagyváros alatt itt azt kell érteni, hogy közel 12ezer lakossal rendelkezik, ami a csúcsszezonban (július-augusztus) akár háromszorosára is duzzadhat. Az első olyan ‘nagyvárosunk’ volt, ahol egyetlen egy felhőkarcolót se találtunk és mint olyan, városközpont se volt igazából.

Melbourne után kicsit furán éreztük magunkat Broome-ban. Nemcsak azért mert leszállva a repülőről 30 fok fogadott bennünket, ami a Melbourne-i télhez képest igencsak kellemes volt, hanem mert a város képét leginkább a jellegzetes vörös föld határozta meg. Ahogy róttuk az utcákat és ismerkedtünk a hellyel egyre inkább nőtt bennünk az a gondolat, hogy a világ végén vagyunk. Lehet hogy bántó az ott élők számára de nem mondanám, hogy Broome kifejezetten szép város. Rendezetlen és szemetes inkább. Elhagyatott és félelmetes, amiért több italboltot látni, mint rendes élelmiszer üzletet. A helyi őslakosok jelenléte is igen erős és ők többnyire csak lézengtek a város utcáin és partjain vagy ittak valami fa alatt ülve. Kiváncsian vártuk, hogy milyen érzésekkel fogunk visszatérni ebbe a városba a 14 napos túra végén.

Eljött annak is az ideje, hogy ausztrál állampolgárként szavazni mentünk. Itt ugyanis állampolgári kötelesség szavazni, azaz kötelező megjelenni a szavazáson minden 18. életévét betöltött személynek. Ez alól kivéltelt képeznek azok az elítéltek, akik három évnél hosszabb szabadségvesztéssel járó börtönbüntetésüket töltik.

A szavazáshoz regisztrálni kell magunkat a választási jegyzékbe, amihez az űrlapot mi rögtön az állampolgársági eskü letétele után megkaptunk. Az itt született állampolgár gyerekek pedig a 18. születésnapjuk közeledtével kapnak egy emlékeztető levelet a regisztráció megtételéről és a szavazás fontosságáról és módjáról. Aki elfelejt regisztrálni és/vagy megjelenni a szavazáson, azt pénzbírsággal (20$) sújtják. A regisztrációt többnyire az adóhivatal adatai alapján ellenőrzik. Így történt az meg velünk is, hogy már állampolgárságunk előtt is kaptunk felhívást arra, hogy regisztráljuk magunkat, vagy nyilatkozzunk arról, hogy miért nem vagyunk jogosultak szavazni. Aki viszont vallási vagy egyéb okokból nem kíván szavazni, az szintén nyilatkozatot tehet és ez esetben mentesül a bírság alól is.

Szavazni többféleképpen lehet itt. Ha valaki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelye közelében, illetve betegsége/állapota nem teszi lehetővé hogy elmenjen szavazni, akkor postán keresztül adhatja le szavazatát, amennyiben előre jelzi ezen szándékát. Ha nem jelzi előre, de mondjuk hirtelen elutazik valaki, akkor lehetőség van a kijelölt szavazóhelységekben korábban is szavazni mint a szavazás napja. A hagyományos szavazás persze itt is a szavazási napon történik, azonban a magyar rendtől eltérően az adott körzet bármelyik szavazóhelységben meg lehet jelenni szavazni és a szavazáshoz elég a nevünket bemondani és a címet megerősíteni.

A szavazás a szövetségi választásokon (mint amilyen a mostani is volt) két különböző papíron történik ceruzával. A ceruzával való szavazás tisztaságát már jópáran megkérdőjelezték, de az Ausztrál Választási Iroda szerint a ceruza nagyon jó megoldás, mert sose fogy ki belőle a tinta, egyszerűen ellenőrizhető, hogy “működőképes", két választás között könnyen tárolható, nem szárad be és a trópusi területeken is jobban használható! :) A két papír amin szavazni lehet különböző színű, annak megfelelően, hogy mire szavazunk. A zöld papíron mindig a parlamenti képviselőkre történik a szavazás, míg a fehér papíron a szenátorokra lehet voksolni. A szavazás módja itt preferenciális, azaz nemcsak a általunk jónak ítélt pártra/képviselőre kell szavazni, hanem sorrendet kell felállítani a jelöltek között. A szenátusi szavazáson azonban lehet vagy csak egy pártra szavazni, vagy szintén sorbarendezni kedvünk szerint a szenátorokat. A mi körzetünkben 4 képviselő indult, azaz őket kellett sorbaraknunk, viszont szenátorból 60 jelölt indult az idén. Őket inkább nem ikszeltük sorba, hanem csak egy pártra szavaztunk mindketten.

Kétszintű a parlament Ausztráliában: a felső szintet a 76 szenátor képviseli, amelynek felét 3 évente kell megválasztani. Az alsó szintet pedig a parlamenti képviselők teszik ki, ők 150-en vannak. (nagyjából 90.000 polgár érdekeit képviselik egyenként) Őket 3-4 évente választja a nép. A választás napját a hatalmon lévő miniszterelnök jelöli ki, ami nem lehet három évnél korábban és nem lehet négy évnél később se az előző választáshoz képest.

Többségi kormányzás van, azaz a választások után az alapíthat kormányt aki a 150 parlamenti helyből 76-ot megszerzett.

Ez eddig tiszta sor azt hiszem. Azonban az idei választások érdekesen alakultak. Ugyanis egyik nagy pártnak sem sikerült többségi helyet megszerezni. Jelen pillanatban 71 Munkáspárti, 71 Liberális párti, 1 Zöldpárti és 4 független képviselő jutott be a parlamentbe. Három választókörzetben még nincs eredmény. (szombaton volt a szavazás) A számok folyamatosan változnak, ugyanis a korábban leadott szavazatokat még csak most kezdték el számolni és számos kerületben igen szoros a verseny. Így a különböző hírportálokon beállítottságuktól függően közlik az eredményeket. A szavazások feldolgozása a mai napon 79%-on áll. Természetesen közben a két nagy párt nem tétlenkedik, igyekeznek minden erejükkel meggyőzni a független képviselőket, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

De mi történik ha egyik párt sem szerzi meg a kívánt 76 helyet? Ez esetben Ausztrália főkormányzója, Ms Quentin Bryce felkérheti az egyik pártot hogy alapítson kormányt. Ennek jogosságát éppen vizsgálják, ugyanis Bryce asszony ugyanbár pártfüggetlen, veje történetesen Munkáspárti képviselő és ez érdekellentétet szülhet. Másik megoldás, amit sokan szorgalmaznak, hogy újabb, ezúttal kétpárti szövetségi szavazást kell kiírni.

Ilyen hung-parlament (erre nem találtam megfelelő magyar szót) utoljára 1940-ben volt Ausztráliában. Akkor a független képviselők végül politikai oldalt választottak meguknak és így tudott megalakulni a többségi kormányzás.

További választási képek itt és itt.

Bizony, már négy éve annak, hogy Ausztráliába érkeztünk. Az első, második és a harmadik év összefoglalója után most következzen a negyedik évé is.

Az év nagyon jól indult, hiszen életünk egyik legnagyobb kalandján vettünk részt és ellátogattunk a Kakadu nemzeti parkba. Ezt az utat már pontosan négy évvel ezelőtt kiszemeltük magunknak, ugyanis akkor kaptuk barátainktól a 100 dolog amit Ausztráliában meg kell tenned, mielőtt meghalsz kiadványt, aminek rögtön az első oldalán a Kakadu parkra hívják fel a figyelmünket. Minden percét élveztük a nyaralásnak és szerelmesei lettünk a 4WD túráknak is. Már ott ki is tűztük a következő túracélunkat mégpedig a Kimberley-be. (beszámoló hamarosan!)

Hazatérvén azonban a Kakadu parkból igazán rossz híreket kaptunk Magyarországról, aminek következményeként Kriszti azonnal pakolt és 9 hétre Magyarországra látogatott. (szeptember vége – november vége) Ez az időszak szinte teljes mértékben a családé volt, hiszen azért ment. A történtekről beszámoló nem készült, nem is fog, minden túl személyes és fájdalmas ahhoz, hogy egy nyilvános blogon erről írjunk. A hazalátogatáshoz később csatlakozott Teki is, bár neki szűk két hete volt csak kiélvezni a magyarországi tarózkodást, mivel ennyire engedte el a cége. Ennek az utazásnak egyenes következménye volt sajnos, hogy a blogírásunkban beállt az eddigi legnagyobb szünet és nem adtunk életjeleket itt bő fél évig magunkról.

Persze a valóságban ez nem azt jelentette hogy megállt velünk az élet, az ment tovább, csak nem tudtuk hol kezdjük az írást. (sokmindent pótolni fogunk apránként) Decemberben például sátorral és egyéb kempingfelszereléssel leptük meg magunkat, amit párszor ki is próbáltunk még a nyári szezonban. Nagy móka, folytatni fogjuk az idén is a sátrazást! Ezután következett jópár esemény, amin részt vettünk és amiről nem számoltunk még be itt. Mondhatnám azt is, hogy ez az év nálunk az eseményekről szólt. Jártunk az Australian Open bajnokságon, ahol láthattunk Nadalt élőben játszani. Később kilátogattunk a Formula1-re is, ahol érezhettük a dübörgő sebességet és összehasonlíthattuk a magyar Forma1-gyel. Kriszti születésnapján pedig, Ági és Kropi jóvoltából, Jamie Olivérrel találkozott, aki egy ínycsiklandozó showt tartott Melbourne-ben. Kiállításokból se volt hiány, jártunk a Dali kiállításon, a Tim Burton kiállításon és a Melbounre Múzeumban is, ahol ijfú designerek mutatkoztak be. Az évet pedig egy kis mozizással koronáztuk meg, az idén először ellátogattunk ugyanis a Melbourne-i Nemzetközi filmfesztiválra. Ha már mozi, akkor a nyári szabadtéri mozizást se felejtsük ki a St Kilda Bath tetején a tengerparton!

A sok esemény közbe beiktattunk egy pár hosszabb hétvégét is. Az egyik ilyen keretében átugrottunk Sydney-be egy kicsit városnézni. Nem jártunk ott igazából 2001 óta, úgyhogy volt mivel elütnünk az időnket. Egy másik hosszú hétvégén pedig a Macedon Ranges-ben kirándulgattunk. Egy rövidebbre sikerült hétvégén pedig,  sok év után idén végre havat is láttunk. Ez is tetszett nekünk, annak ellenére hogy Kriszti ugye mankóval zárta a féktelen szánkózást. Az igazi nagy kirándulás azonban júniusban csapott le ránk, akkor ugyanis két hétre a Kimberley-be utaztunk.

De nemcsak tágabb környezetünkben történtek események, hanem a saját házunk táján is. Szó szerint értve, ugyanis a kertet is felújítottuk és a betondzsungelből igazi zöld környezetet alakítottunk ki. A garázsban is változás történt, Teki végre átválogatta a sok lomot, ami a felújítások alkalmával felhalmozódott és polcokat fogatott fel a falra. Azóta is katonás rend uralkodik a garázsban! Ha már új garázs, akkor meg kell említenünk, hogy új lakója is lett. Zöldike, a Mazda ment, kiszolgálta az egy évét amire vettük, és helyette jött egy szép új Rav4-es.

Még szűkebb környezetünkben is változás történt, ugyanis megalapítottuk a Babik Stúdió magánvállalkozásunkat. De ez még annyira új, hogy többet írni se nagyon lehet róla.

Azt hiszem nagyjábból mindenről szót ejtettünk, ami az elmúlt egy évben történt velünk.